Hszi Csin-ping menetel

Hszi Csin-ping menetel

Szerdán ült össze a Kínai Kommunista Párt 19. kongresszusa, és a végletekig formális esemény már első napján súlyos krimik ihletőjévé vált. Sötét intrikákról írt a sajtó, a színfalak mögött örvénylő energiák eredőjeként pedig a párt főtitkára, Hszi Csin-ping jelent meg. Úgy repkedtek a szuperlatívuszok a történelem egyik legkeményebb kezű kommunistájaként, a hatalmát példátlan akarattal megragadó-megerősítő vezetőjeként bemutatott Hsziről, mintha egy az emberiség elpusztítására épített gép, egy felturbózott szuperpártfőtitkár-prototípus volna. Ehhez képest az egyhetes esemény egyetlen lényeges momentuma eddig az volt, hogy Hszi három és fél órán át olvasta fel 32 440 szavas beszédét – amely nem sokban különbözött az öt évvel ezelőtti 18. kongresszuson elhangzottól.

A belügyeket illetően továbbra is a „józan” prosperitás a cél, ami nem csupán anyagi jólétet ígér, de megköveteli a kiterjedtebb szociális hálót, az élhetőbb környezeti viszonyokat, az összeszedettebb jogállamot és a korrupció letörését is. A gazdaságpolitika keresi a kiutat a növekedési csapdából, ennek érdekében a cél a versenyképesség fenntartása az innovációt igénylő iparágakban. A hadsereg modernizálása sem új elképzelés, míg a külpolitikában változatlanul az ország gazdasági súlyának megfelelő pozíció elfoglalásán van a hangsúly. Az ideológiai keretrendszer sem lett más: a „kínai karakterjegyekkel felruházott szocializmus” adja a szimbolikus vázat.

http://mno.hu/

Ezzel együtt nyilván nem kizárt, hogy Hszi valóban hosszabb távra szeretne berendezkedni. Miként arra a híradások is rámutattak, a pártfőtitkár-államfőnek valóban van hajlama a titulusok halmozására: az elmúlt öt évben így vált például a hadsereg összhaderőnemi központjának parancsnokává. Gyanakvásra adhat okot a korrupció elleni kampánya is. Máshol is előfordul, hogy a nemes törekvés eszközt jelent a riválisok eltávolítására.

Ám vannak arra utaló jelek is, hogy 2022-ben az idén 64 éves Hszi nem megy majd szembe a 68 éves korhatárra vonatkozó elvárással. 2012-es hatalomra lépésekor a jogállamiság erősítése legalább annyira hangsúlyos volt a programjában, mint az azóta sokat emlegetett korrupció elleni fellépés. A korlátok önhatalmú átlépése ezért hitelének csorbulását is magával vonná – miközben a törvénykezés kiszámíthatósága elsősorban a külföldi tőke bizalmának elnyerését célozta. Az elmúlt napokban megjelent sajtóbeszámolók is mutatják: ehhez a kérdéshez a nemzetközi közvélemény érzékenyen viszonyul. Ne feledjük, Peking számára minden, ami a gazdaságnak árthat, ördögtől való. Megkérdőjelezi Hszi esetleges hatalmi kilengéseit az is, hogy az idén 96. évét taposó Kínai Kommunista Párt nem hagyja veszni a tapasztalt munkaerőt. Jelzésértékű, hogy a kongresszust megnyitó eseményre Hszi két elődjével, a 74 éves Hu Csin-taóval és a 91 éves Csiang Cö-minnel vonult be a terembe. Lám, a nagy öregek nyugdíjazásuk után is a párt sorsán tartják vigyázó szemüket. Bár a két korábbi vezető megítélése nem hibátlan (Hu épp a korrupcióval égette meg magát), a folytonosságot szimbolizáló státusuk mára felülírta hibáikat.

Hírdetés

http://mno.hu/

Innentől tehát az a kérdés, hogy mit érdemes figyelni a következő öt évben, milyen logika mentén következtethetünk a hatalmi viszonyok átrendeződésére.

A jövőben is a stabilitás és a biztonság fenntartása marad a kulcs. Erre nem pusztán abból következtethetünk, hogy fontosságukat Hszi 2012-ben és most is sűrűn hangoztatta. Az öt évvel ezelőtti pártkongresszuson és a most elmondott két beszéd közötti párhuzamok mellett a kontinuitás fontosságát hangsúlyozzák az utalások a párt korábbi nagy vezetői, Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping hagyatékára is.

Ez a bizonyos stabilitás és béke Hszi számára ugyanazért fontos, amiért elődei is első helyen tartották szem előtt. A kínai történelem dinamikáját alapvetően a rend és a káosz közötti hullámzás határozza meg. Az országot időszámításunk előtt 221-ben a Csin dinasztia első császára egyesítette először. De ahogy a huszadik századi gondolkodó, Feng Jü-lan érzékelteti: a kínai embert már évszázadokkal korábban foglalkoztatta az egység gondolata. Nem véletlen, hogy ennek megteremtése és fenntartása a konfuciánus etika szerint az államférfi legfontosabb erénye. És ez most válik különösen fontos szemponttá.

Hiába lett ugyanis Kína a világ egyik szuperhatalma, az ország vezetése kötéltáncra kényszerül. 1,4 milliárd fős lakosságnak és a társadalom ötvenhat etnikai csoportjának kell biztosítani az anyagi jólétet és szociális hálót hosszabb távon is, csökkentve eközben a környezetszennyezést, és kordában tartva a lassan erősödő nacionalizmust. A következő öt év ezért valójában nem Hszi személyes ambícióiról szólhat. Hanem arról, hogy ezt a bizonyos egységet a jövőben vele vagy nélküle sikerül fenntartani.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »