Idén megszűnik a véleményszabadság Németországban

Idén megszűnik a véleményszabadság Németországban

A sokat vitatott, lefordíthatatlan nevű “Netzwerkdurchsetzungsgesetz”, amely a német korábbi nagykoalíció igazságügy-miniszterének, Heiko Maasnak (SPD) köszönhető és amit a parlament (Bundestag) mindössze ötven képviselője fogadott el – mert a többiek már nyári szabadságra mentek –, mától érvénybe lépett. Az internetet és elsősorban közösségi médiákat cenzúrázni kívánó törvényt még az EU, valamint az ENSZ is kritizálta, mint a szólás- és véleményszabadság súlyos megsértését.

A törvény lényege, hogy a médiaszolgáltatók a bárki által feljelentett médiatartalmakat, posztokat, amennyiben azok “büntetendőek”, 24 órán belül töröljék. Tehát a szolgáltató köteles a nehezményezett kommentárt, tartalmat 24 órán belül kivizsgálni és ha a feljelentés jogos, akkor azt törölni. Ha a szolgáltatónak kétségei vannak, akkor egyhetes haladékot kap a törlésre. Azok az internetes cégek, Facebook, Twitter, Youtube, amelyek nem tesznek eleget törlési kötelezettségüknek ötvenmillió eurós bírsággal büntethetik.

Több német alkotmányjogász alaptörvény ellenesnek tartja a törvényt. A legtöbben azt kifogásolják, hogy online cégek kvalifikálatlan alkalmazottai dönthetnek elméletileg büntetendő cselekményekről, bíróságok helyett. Dacára annak, hogy eddig is töröltek a közösségi médiák szabályaival ellenkező tartalmakat, a német igazságügy-miniszter ezt figyelmen kívül hagyta a törvény megalkotásakor.

Hírdetés

Különböző információs ügynökségek felmérése alapján egyre többen választják a magánblogok és hasonló, nem fizetős internetes felületeket anyagaik terjesztésére, mert az utóbbi hónapok kizárásai, prominens személyek közösségi média kontójának törlései, munkájuk ellehetetlenítése figyelmeztető jel volt a német kormány politikájával vitatkozóknak.

watergate.tv

The post Idén megszűnik a véleményszabadság Németországban appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »