Ifj. Papp László nem adja a nevet és az iskolát

A jelek szerinte arra mutatnak, hogy Erdei Zsolt magániskolája marad az egyetlen bokszakadémia – akár állami pénzen is.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöksége akadémiáinak átvilágítása alapján a hajdúszoboszlói Papp László Ökölvívó Akadémia finanszírozásának megszüntetéséről döntött – állt az MTI közleményében múlt hét csütörtökön. Ifj. Papp László, a Papp László-akadémia tiszteletbeli elnöke a Digisport televíziónak részletekbe menően ismertette a döntés meghozatalát, illetve annak a szoboszlói olvasatát.

http://mno.hu/

Hírdetés

Mint felidézte, 2014-ben azt képviselte, az országnak nincs szüksége négy akadémiára, ennek ellenére mégis mostanáig ennyi üzemelt itthon, ugyanakkor abban is biztos, hogy a most átvilágított intézményekről már „előre” megvolt a szakvélemény: a Madárfészek-akadémia, vagyis Erdei Zsolt bokszszövetségi elnök érdekeltsége kapja a legmagasabb értékelést, a 2008-ban létrehozott Papp a legrosszabbat.

http://mno.hu/

Ifj. Papp László nem tartja igazságosnak, hogy ilyen méregetés mentén nehezítik meg a munkájukat, közben pedig nincs is definiálva, mi az, hogy akadémia. Mindennek ellenére magára Erdeire nem neheztel, csak fáj neki, hogy egy előre eldöntött végeredményhez vezet az átvilágítás: a végén pedig csak egyetlen, állami finanszírozású bokszakadémia marad.

A szoboszlói iskola egyelőre működik tovább, akár állami segítség nélkül is, igaz, ifj. Papp már hall olyan hangokat, hogy el akarják venni tőle Papp László nevét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »