Így gondozd a liberálisodat

És ideje vagyon a könyörületességnek is.

„1. Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.

4. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.”

A prédikátor Salamon könyve

A haladó értelmiség oly csapást szenvedett el, hogy mi, kőszívű homofób, fehér, ciszheterók is megindulánk rajta. Trump győzött és lőn sírás, rívás és fogaknak csikorgatása. Természetesen a műfogaké is, mert egy-két elkötelezett haladó már igencsak korosodik, szépen igazolva a tételt, miszerint a korral nem megjön, hanem elmegy az ész.

Tüntetés-hullám söpör végig Amerikán. A haladás híve a közelgő Apokalipszis miatt a kétségbeesés legmélyebb bugyraiban hánykolódnak. Az énekesnő, Lady Gaga – aki a választott hülye nevének megfelelően arról nevezetes, hogy egy alkalommal talpig marhafelsálba öltözött – például egyedül tüntetett egy táblával, Katy Perry pucérra vetkőzött, Madonna pedig orális ígéreteket tett. Miley Cyrus ki akar vándorolni. Az, hogy a nevezett ének- és ivarművésznők a haladás legelkötelezettebb hívei, sokat elmond a haladás jelenlegi állapotáról. Nem lennék az imperialisták helyében, ha a teremtő művészet nagyjai, minden vörös szőnyegek balerinái elhagyják őket és útmutatás nélkül, teljesen magukra maradnak. Nem akarok vészmadár lenni, de szerintem végük van.

Itt van hát a lehetőség, hogy szeretetünkkel gyógyítsuk és óvjuk őket, nehogy kárt tegyenek magukban. Mert közel állnak hozzá. Ehhez kívánunk útmutatással szolgálni. Mert a liberális buta ugyan, de roppant érzékeny, és ha rosszul gondozzuk, további problémákat okozhatunk.

Mindenek előtt keress egy haladót.

Hírdetés

Leghamarabb az ELTE, vagy a CEU környékén találhatsz ilyet, valamely vendéglátóipari létesítményben. Könnyű felismerni. Bánatosan ül a rozé-fröccs mellett, előtte Hillary képe. Néha megsimogatja és ilyenkor könny szökik a szenébe. Alatta a koszos padlón Trump képe, amelybe időnként beletörli a lábát és furcsa módon ilyenkor is könny szökik a szemébe. Zsebéből kilóg a pszichokriptográfiából szerzett summa cum laude diploma. Ebbe néha beletörli az orrát.

Ne ítéld meg a hülyeségéért, amivel egy korrupt amerikai vénasszonyba helyezte minden reményét. Lépj oda hozzá és szólítsd meg. Légy barátságos és főleg türelmes. Ha a bizalmába akarsz férkőzni, akkor meg hallgatnod a számtalan vízbe fúlt szír kisgyerek történetét, akik Trump miatt válnak haleledellé és számtalan másikét is, akiket Hillary mentett volna meg az orosz bombák elől. Megtudod majd tőle, hogy Hillary tágas kebelén egész harmadik világbeli óvodák nyertek volna azilumot. Ha hagyták volna…de nem, nem hagyták. Eszedbe sem jusson felvetni, hogy tán a szülei is hibásak, mivel betették abba a csónakba. Ettől dührohamot kapna, hiszen a szülők is csak a fehérek elnyomása miatt akarnak csónakázni.

Hallgasd végig megértően, hogy a Föld összefog ütközni – Trump miatt – egy kisbolygóval és ettől mindent elönt a széndioxid. A Föld felmelegszik, mint a magára hagyott fröccs és vége mindennek.  Papír zsebkendőt feltétlenül vigyél magaddal, mert ennél a résznél könnyek áradatára kell számítanod.

Fizess neki további fröccsöket. Az alkohol ugyan csúf dolog, de mégis enyhítheti a keblét marcangoló fájdalmat. Beszélj hozzá halkan, szeretettel, mesélj a szívének kedves témákról. Mesélj a világforradalomról, a fehérek kihalásáról, a négerek IQ-járól és a nemváltó műtétek hermetikus esztétikájáról. Ettől lassan megnyugszik majd.

Ekkor hazaviheted. Adj neki enni, hiszen tegnap hajnal óta nem evett. Vigyázz, bizonyára növényevő. Add neki a szárnyas pirnyőke levélfodrának legjavát, nyersen, de azért borogatva. Utána burkold puha takarókba és fektesd ágyba. A takaró semmiképpen sem legyen fehér! Azt a színt egyáltalán nem bírja. A hangszórókból halk, fülbemászó világzene szóljon, olyan, amiben kínaiak játszanak indián dobokon hutu népdalokat a tuszik által felfalt törzsfőnökről. Az is nagyon jó, mikor két kecsua indián selyempapíron és fésűn autentikus szingaléz népzenét ad elő. Az ilyeneket nagyon szereti. Míg elalszik olvass fel neki a „A genderé a jövő, avagy az ivarszervek hermeneutikája” című kiadványból. Közben finoman simogasd a buksiját.

Mire felébred, magához tér, új ember lesz meglásd.

Ordítva lehord majd, hogy szemét fehér ciszhetereó vagy és a reggeli is rossz volt. Elmondja, hogy sohasem értetted meg őt és a hozzá hasonlókat, mert nincs hozzá elég eszed. Búcsúzóul pénzt kér majd. Ha elment integess utána. Keresztényi kötelességünk ez. Nem várhatjuk a világvégét viszályok és gyűlölködés közepette. Az teljesen elrontaná.

Aristo


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »