Így gyilkoljuk drága anyanyelvünket

Közbeszédünk gyilkosságon szinte csak az emberi test kioltását érti. Pedig korántsem csak arra vonatkozik. Aki ugyanis rosszra gondol s rosszat akar, beszédével is ki fogja azt fejezni.

Igen, van nyelvgyilkosság is. Ezernyi módja ismeretes. Nemcsak az obszcén, trágár szavak tartoznak ide – bár azok különösen is „kedveltek”. Nem értem, miért. Isten jónak teremtette az embert, következésképpen szerveit is, tehát a nemi szerveket is. Minek azokat és az általuk való tevékenységet bepiszkolni állandóan? Ha valami balul sül el, csak úgy repked egy bizonyos, hol b-vel, hol f-fel vagy p-vel kezdődő kifejezés. Jól van ez így?

Valaha a gyermekek nemcsak tanárukat, hanem szüleiket is magázták. Aztán ki szólítja ma szüleit úgy, hogy édesanya és édesapa? Jó esetben előfordul az anya és apa. Rossz esetben viszont a mutter és fater „dívik”. Sőt általános lett a tegeződés, nemektől és koroktól teljesen függetlenül. S amint tudjuk, akit tegezünk, azzal szemben sokkal többet megengedünk magunknak, mint azzal szemben, akit magázunk. De nem, nem és nem. „Szia” – kiáltja a tizenkét éves emberpalánta a tanárának. Jól van ez így?

Nem beszéltünk akkor még az egyéb pongyolaságokról – akarom mondani, nyelvgyilkosságokról. Igaz, ezek sem teljesen mai keletűek. Egy (amúgy leányoknak írt) nevelési műben olvassuk:

„Kedves Húgom, bárhogyan beszéltél is eddig, fogadd meg most, hogy ezentúl nem veszel részt ebben a nyelvgyilkosságban. Jó, ha idegen nyelveket is beszélsz, de anyanyelvedbe ne keverj, szükség nélkül, idegen szavakat. És ne süllyeszd „cuki”, „guszta” stb. szavakkal a gyerekszoba szintjére, erővel és szépséggel teljes kifejezéseinket. A túlozó jelzők (rém, borzasztó, szörnyű stb.) használatával sem teszed szebbé társalgásodat. Különösen, ha valami szépre, vagy jóra alkalmazod azokat. Ami jó, az nem lehet rettenetes és a szép, vagy a kedves sem lehet szörnyű, vagy borzasztó. Imádás pedig csak Istennek jár. Ne zavard össze a fogalmakat!

Ha úgy érzed, hogy a modern zsúrnyelv már annyira befolyásolta nyelvedet, hogy elvesztetted biztos tájékozódásodat a jó és rossz között, vedd elő klasszikusainkat és korunk legmagyarabb íróit (például Mikszáth, Gárdonyi, Tömörkény, Móra), kísérd figyelemmel a rádió előadásait a helyes magyarságról és tanulj meg tőlük újra magyarul!”

(Gerely Jolán: A művelt leány. Budapest, 1933. Korda R. T. 49-50. old.)

Így gyilkoltuk és gyilkoljuk hát édes anyanyelvünket, ami miatt a huszadik századelőn Gárdonyi Géza arról panaszkodott, hogy lassan fehér holló a magyarul tisztán beszélő magyar ember.

Vajon jól van ez így?


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »