Ilyen volt 2017

Ilyen volt 2017

Donald Trump első éve, növekvő gazdasági mutatók Európában és idehaza, Orbán Viktor további erősödése. 2016 végén a populizmus térnyerése tűnt az egyik legnagyobb veszélynek az új évben, ám az események több alkalommal váratlan fordulatot vettek. Elemzőket, publicistákat, közéleti szereplőket kérdeztünk, melyek voltak szerintük 2017 legfontosabb eseményei.

Dudás Tamás

Dudás Tamás

a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem docense

A szlovák gazdaság idei teljesítményére nem lehet különösebb panaszunk. Azok a mutatók, amelyeknek növekedniük kell, növekedtek, amelyeknek csökkenniük kell, csökkentek. Az év hazai legfontosabb történése a munkaerőpiac helyzetének alakulása: a rekordokat döntögető alacsony munkanélküliségnek köszönhetően lassan kezd elfogyni a gazdaságban bevethető munkaerő. A még rendelkezésre álló munkanélküliek nagy része alulképzett és kevéssé mobilis. A nagy külföldi vállalatok külföldi vendégmunkások behozatalával próbálják orvosolni munkaerő-problémáikat, de ez a megoldás a szociális feszültségek növekedéséhez is vezet. Az elkövetkező évek egyik legfontosabb feladata ezért a tartósan munkanélküliek mozgósítása, mert elgondolkodtató, hogy könnyebb Nyugat-Szlovákiába munkaerőt behozni Szerbiából, mint Rimaszombatból.

Nemzetközi szinten a 2017-es év a kriptovalutákról szólt. Olyan neveket tanultunk meg, mint a Bitcoin, Litecoin, Ethereum vagy ZCash. A Bitcoin szárnyalása egyre több befektetőt vonz, és ma már a New York-i tőzsdén is lehet a Bitcoin árfolyamának alakulására spekulálni. Gazdasági és befektetői körökben nagy viták folynak a kriptovalutákról. Egyesek szerint a Bitcoin az évszázad átverése, mások a pénzügyi piacok jövőjét látják benne. Mindenesetre tény, hogy a Bitcoin mára egyfajta virtuális arany szerepét kezdi betölteni – fizetőeszköznek nem annyira alkalmas, de befektetésként képes nagy nyereséget termelni. A többi egyelőre a jövő zenéje. 

A világgazdaság legnagyobb kockázata 2017-ben kétségkívül Donald Trump volt. Szabadkereskedelem-ellenes kirohanásai, a nemzetközi klímaegyezmény felrúgása és meggondolatlan világpolitikai lépései mind-mind bizonytalanságot növelő tényezők. A mai bonyolult politikai és gazdasági konfliktusokban egy józan és nemzetközi együttműködésre hajlamos USA-ra van szükség, de sajnos ezek közül egyik sem tartozik Donald Trump fő jellemzői közé.

Lukács Zsolt

Lukács Zsolt

képzőművész, illusztrátor

2017. január 20-án beiktatták az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökét. Donald Trump megrendítő választási győzelmét egy kisebb, adatelemezéssel foglalkozó cég vállalta magára, név szerint a Cambridge Analytica. A cég brit gyökerekkel rendelkezik, korábbi híres teljesítményük a brexit sikerre vitele volt. Egyetlen kis cég két nagyhatalom választási rendszerébe csapott bele ugyanazzal a bunkósbottal. A bunkósbot működési elve az adatmodellezés, a pszichográfia, valamint a pszichometria. Az alapanyag pedig a big data. Erős anyagról van szó. Hiába tiltakozott később az érintett országok lakosságának jelentős része a választási eredmények ellen, nem sokra mentek. A big data embert győz.

2017 megmutatta, hogy az adatelemezés a lelkes amatőrök kezében is képes pusztítani. Hallatlan népszerűségre tett szert a laposföld-elmélet. Ki tudja, pontosan hogyan kezdődött? Talán valahol, egy távoli kisközségben egy alacsony költségvetésű, de annál eltökéltebb kutatócsoport otthoni körülmények között méréseket végzett, és arra az eredményre jutott, hogy a Föld nem gömbölyű, hanem lapos. Vagy egy geográfiát gyűlölő tinédzser csínytevése volt? A laposföld-konteó mindenesetre felkerült az internetre, és elkezdte diadalmenetét. Az internetfelhasználók szokásait elemző algoritmusoknak köszönhetően rohamos terjedésnek indult az eszme az arra fogékony fogyasztók körében. 

Csíkszentmihályi Mihály világhírű pszichológus A fejlődés útjai című könyvében írja, hogy téves az a meggyőződés, hogy gondolataink és tetteink urai vagyunk. „Az általunk létrehozott információ önálló életet él, létezése olykor szimbiotikusan, máskor parazitaszerűen kapcsolódik hozzánk.” 

Parazitaszerű kapcsolódás tanúi vagyunk. A laposföldelmélet beépülése a közgondolkodásba nem egyéb, mint az internetes oldalak buta algoritmusainak lázadása a földrajztudományok és a józan ész ellen.

Volt egy nagy filmélmény is az idén, bemutatták David Lynch és Mark Frost Twin Peaks – The Return című filmsorozatát, ami egy agyzsibbasztó remekmű, a televíziózás és a filmművészet egyik csúcsa általában. Egy 18 órás instant kreatív őrület, az alkotói szabadság és a mesterségbeli tökély kiegyensúlyozott ötvözete. Belehatolunk egy atomrobbanásba. Cooper ügynök szobanövényként tér vissza a képernyőre. Monica Belucci önmagát alakítja, és azt mondja: „Olyanok vagyunk, mint az álmodók, akik a saját álmukat élik. A kérdés csak az, ki az álmodó.” Laura Palmer velőtrázó sikolya a zárójelenetben pedig betetőz úgy általában véve mindent, amit az emberi elme felfogni képes. 2017 legfontosabb társadalmi-kulturális eseménye számomra a Twin Peaks volt, ahhoz képest minden más eltörpül és jelentéktelen.

Techet Péter

Techet Péter

külpolitikai elemző

Orbán Viktor a 2017-es esztendőt januárban a „lázadás éveként” hirdette meg. Abban bízott, hogy az idei választásokon Európa országaiban az EU- és bevándorlásellenes erők fognak diadalmaskodni. Igaza lett? Hágában és Párizsban semmiképp sem jött be a jóslata, igaz, arra eleve kevés esély volt, hogy akár Geert Wilders, akár Marine Le Pen országaikban egyedül többséget szerezzenek. Szeptemberben a német politikát azonban már valamennyire megérintette az orbáni „lázadás”. A Fidesszel hivatalosan szövetséges Angela Merkel győzni tudott, de a fő nyertes a Fideszhez eszmeileg legközelebb álló Alternatíva Németországnak (AfD) párt lett. Az AfD berobbanása annyira megkavarta a berlini kártyákat, hogy egyik hagyományos blokk – a keresztény–liberális vagy a szocdem–zöld – sem szerzett többséget. Egy öthetes kudarcos koalíciós tárgyalási sorozat után vélhetően marad az a nagykoalíció, amelynek pártjai az elmúlt négy évben tizenöt százalékot vesztettek együttesen. Orbán számára a legjobb hírek persze a térségből jöttek. Bécsben egy tisztán jobboldali kormány alakult. Prágában szintén előretört az EU- és bevándorlásellenesség. Orbán az EU-ban nyert bár szövetségeseket, de illiberális államával még mindig egyedül áll. Se Kurz Bécsben, se Babiš Prágában nem akar ilyen fordulatot.

Gazda Albert

Gazda Albert

a Magyar Nemzet publicistája

A sorozatban harmadik, összességében negyedik választási győzelmére készülő Orbán Viktornak az idei volt az egyik legsikeresebb politikusi éve. Pályafutása csúcsán jár ez a különös-különleges magyar politikus. Látszólag nem történt Magyarországon az épp véget érő esztendőben semmi – mégis majdnem minden megtörtént. A Fidesz és a kormány első embere, illetve az első ember agytrösztje által kreált-felépített világ legyőzte a valóságot. Távolodtunkban mind messzebbre kerülünk tőle, levelet sem nagyon ír nekünk, lassanként tényleg az lesz a kérdés, hogy felvehetjük-e valaha a visszatérés fonalát.

Háború zajlik ellenünk, Magyarország egyszerre sziget és ostromlott erőd. A magyarok mindössze egyvalakinek hihetnek és egyvalakiben bízhatnak – ergo nem hihetnek senki másnak és senki másban. Óvakodjunk az idegenektől, a másként gondolkodóktól! Aljasak és veszélyesek!

Az Orbán Viktor-i konstrukcióban azonban semmi sem az, aminek látszik – mivel tartalma egyáltalán nincs. Csak funkciója és feladata van: minden az újabb diadalnak rendeltetik alá. Elvi-erkölcsi alapok hiányában az eszközhasználat határozza meg a cselekvést. A cél egyfelől szentesít. Másfelől a cél a küzdés maga – bár Madách Imre nem egészen így érthette.

E politika fontos eleme, hogy nincs benne helye kételyeknek és kíméletnek. Nem csupán az ősi ellenfelek, a régi barátok és üzletfelek is hosszan tudnának mesélni erről. A kétkezi krónikások nemkülönben. Hogy miként érhetne mégis véget a történet? Kompetens, merész, szervezett, lendületes ellenzék híján? Esély azért van. Az effajta fejnehéz, egyember-központú rendszerek általában felszámolják magukat. Átbucskáznak a csúcson. Előbb-utóbb önnön paródiájukká válnak. A jelek már láthatók. Ha hiszik, ha nem: a jövő elkezdődött, és közeleg. Kár, hogy nem előbb, hanem csak utóbb fog ideérni.

Marek Vagovič

Marek Vagovič

az aktuality.sk oknyomozó riportere

A belpolitikai folyamatok további alakulása szempontjából idén három dolog volt kulcsfontosságú: a koalíciós válság, Andrej Kiska adóügye és a megyei választások.

A nyár végén egy ideig úgy tűnt, hogy Andrej Danko – Peter Plav­čan miniszter miatt – hajlan­dó megbuktatni a harmadik Fico-kormányt. Kockázatos sakkjátszmába kezdett, ám néhány hét után mattot kapott Ficotól. Danko túlbecsülte saját erejét a tapasztalt harcossal szemben, semmi jelentőset nem szerzett, s végül szégyenteljesen visszahúzódott. A koalíciós „válság” megerősítette, hogy a pénz, a tisztségek és a hatalom erős kötelék, amely valószínűleg egyben tartja a kormányt egészen a 2020-as parlamenti választásokig.

Amíg Dankóval játszva elbánt Fico, Kiska elnökkel már nehezebb dolga lesz. Az államfő ugyanis nehézsúly, ráadásul egyre gyakrabban emel hangot a kormány, a korrupció és a politikában jelenlévő maffiamódszerek ellen. Valószínűleg ez volt a fő oka annak, hogy kiszivárogtak az információk Kiska adóügyeiről, amelyek komolyan megkezdték az államfő hitelességét. Kiska azonban nagymértékben maga tehet erről: későn és nem meggyőzően reagált. Az eredmény: az elnök ma már nem az a megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintély, mint megbízatása elején. Ennek ellenére abban kell reménykedni, hogy az államfő és a kormányfő konfliktusa nem ölt olyan gigászi méreteket, mint a Mečiar–Kováč-háború.

A megyei választásokat nem kell túlértékelni, mert a részvétel mindig sokkal alacsonyabb, mint a parlamenti választásokkor. Ennek ellenére azt jelzik, hogy a Smer-dominancia időszaka lassan a végéhez közeledik. Robert Fico pártja lassan esni fog, ami a felhevült ellenzék alá adja a lovat. Főleg Igor Matovič éledt fel láthatóan, több hónapos „kiesés” után újra osztogatja a csapásokat minden irányba. A következő két évben rendkívül piszkos kampányra kell felkészülnünk – mindkét részről. A közvetlen konfrontáció a politika sója, csak nem kellene meghaladnia egy elviselhető szintet. A nyílt háborúból ugyanis a szélsőségesek profitálnak – s egyben megöli az arról szóló vitát, hogyan kellene Szlovákiát ismét a lábára állítani.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »