Bayer Zsolt: Elhagyottan
2010-02-02 08:03:47
Hagyó elkúrta. Hogy stílszerűek legyünk. És nem kicsit. Nagyon.
Hagyó nem fizetett eleget. Felfelé. Csak ez történhetett. Talán sosem derül ez ki feketén-fehéren, mégis tudható. És mi tudjuk.
Ráadásul Hagyó is elhitte, amit elhitt a többi. Hogy ők maradnak, míg világ a világ s még három nap, és így aztán egészen nyilvánvalóan, egészen pofátlanul, egészen cinikusan lophatnak. Ennek iskolapéldája a BKV, s mindaz, ami ott történt.
Ami ott történt, az az MSZP és az az SZDSZ.
Ha majd megöregszem, és unokáim a térdemre ülve rimánkodnak, hogy „nagyapó, mesélj nekünk azokról a régi szocialistákról és szabad demokratákról!” – nos, akkor én el fogom majd mesélni, hogy mi történt a BKV-nál…
Mesélek majd Szalainé Szilágyi Eleonóráról. Aki hazament százmillióval (100 000 000). S az elkötelezett szoci szavazó, aki még mindig és most is hiszi az eszmét, hazavitte kegyelmeséktől vacsoráját, és elgondolta, hogy a mocskos Szalainé bezzeg egész fazékkal eszik. S nem jutott eszébe sohasem, hogy szegény Szalainé mindjárt továbbadta azt a pénzt, mert ő csak egy szem volt a láncban. És most ott ül előzetesben, valami lepusztult cellában, s talán érik benne a felismerés, hogy el kell majd egyszer mindent mondania…
Mesélek majd Antal Attiláról és Balogh Zsoltról, akik vádalkut kötöttek. Vádalkut kötöttek, mert okosabbak szegény Szalainé Szilágyi Eleonóránál, és nem volt kedvük a sitten megrohadni. S a vádalku keretében minden valószínűség szerint elmondtak mindent, vagy majdnem mindent. S ennek a majdnem mindennek a végén ott áll Hagyó Miklós és az MSZP, meg az a másik, az az eszdéeszes, akinek nem tudom a nevét így hirtelen.
Hagyó Miklós, a baloldali média egykori kedvence, kinek zarándokútjaival és gyalogos kirándulásaival volt tele egykor a bulvársajtó, s aki az MSZP erős fővárosi legénye volt. Tengelyt akasztott még Gyurcsánnyal is.
És most majd el fogják vezetni vezetőszíjon.
Lassan mindegyiket elvezetik vezetőszíjon. És még ők vannak hatalmon… Hát, erről fogok majd mesélni az unokáimnak, ha érdeklődnek az ezredforduló Magyarországáról.
Hagyó elkúrta – és most áll, elhagyatva. Kihátrált mögüle a pártja. A párt, ahol ma már kicsike ünnepség keretében köszöntik azt a napot, amely napon nem vittek el senkit vezetőszíjon. A párt, amelyik most tisztának képzeli magát, amiért Hagyót elhagyta. Pedig hát… Pedig hát, nem tiszták ők. Nagyon nem. Hanem ők a Rendszer, ami így működik. Így működött. Ők a Rendszer, amelyben az egykor volt pénzügyminiszter mit sem tud saját magáncégének ügyeiről, mikor üzlettársát és társtulajdonosát börtönre ítélik. Ők a Rendszer, ahol Fittelina a jelszó. Ahol minden és mindenki eladó. Ahol undorítóak, fölényesek és cinikusak a mosolyok, a magyarázatok, aztán jön a vezetőszíj. Ők a Rendszer, amelyben az is undorító, aki nem csinált semmit, csak egyszerűen odatartozik…
Meséli polgármester barátom, hogy városának szoci potentátjai előszobáznak nála, és mindegyik megígéri, hogyha szabad elvonulást kap, mindent elmond a többiről.
Tényleg felbolydult a patkányfészek.
Tényleg egymás torkát fogják elharapni.
Vagy azt hittétek, a BKV-ügyeket az ügyes sajtó szagolta ki? Ugyan már, véreim! Minden papír, minden dokumentum tőlük jött ki…
„Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.”
Ez most az MSZP. Még ha nem is értik. Csak csinálják. Járják a haláltáncot. S közben el-eltesznek egy-egy papírt, feljegyzést, dokumentumot. Amit majd elő lehet venni. Megfelelő pillanatban. És ezek elő is veszik ám!
Micsoda autodafét fognak ezek rendezni egymás között. Hej, barátaim! Én már tényleg csak egy kávét kérek…
magyarhirlap.hu
Új hozzászólás
2010. október 03. - ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK Ön melyik párt listájára fog szavazni?
15:28
15:27
Elborzaszt a szép, új világ Polgár Info
15:27
Látta Baksa Alexandrát? + Kép Magyar Nemzet Online
16:12
Fáklyás felvonulás Bölönben - VIDEÓ Erdély Ma - RO
16:09
Nem akarják kifizetni a korábbi Madrid-edzőt a Vasluinál Mediatica.ro - RO
16:09
Gombnyomásra érkezik az idősgondozó szolgálat - VIDEÓ Erdély Ma - RO
16:09
Năstase visszavenné a hatalmat Mediatica.ro - RO
16:09
A románok Szerbiába járnak olcsóbb élelmiszerért Mediatica.ro - RO
15:22
Az LVSZ főtitkár, Younan a pakisztáni humanitárius segély koordinálására szólított fel Magyar evangélikus egyház
15:09
15:05
14:55
Támadástól tartanak az amerikai muszlimok Magyar evangélikus egyház
14:49
Elhunyt Bartosné Stiasny Éva Magyar evangélikus egyház
13:38
Mit tegyünk, ha a gyep nem elég zöld? Kert-Varázs Magazin
12:37
Hibrid Yarist készül gyártani a Toyota Alternatív Energia Hírportál
11:11
Sportcipő-újrahasznosítási program a Triatlon VB alatt Alternatív Energia Hírportál
11:00
12 melltartót nyelt le a kutya Állatbarát Webkuckó
11:00
Veszélyben a tasmán ördög Állatbarát Webkuckó
15:55
Ibrahimovic a hálón állt bosszút [origo] Sport
15:27
Egymilliárd euró fölött a Serie A összfizetése Nemzeti Sport Online
15:26
Labdarúgás: a klubok jobban beleszólnak a válogatott menetrendbe - Rummenigge Nemzeti Sport Online
15:23
15:14
Álomfizetések a Serie A-ban Sporthirado.hu
13:53
A beszéd fejlõdése Családinet.hu
13:50
Rövidlátás iskoláskorban Családinet.hu
13:49
Fontos tudnivalók a kéziszámítógépekrõl Családinet.hu
13:32
A minisztérium kiáll a gazdák mellett AgrárHírek
12:02
Mi az a hiperbárikus oxigénterápia? Alternatív Gyógymódok
17:15
Füvesítenek Nyíregyházán Szabolcs Online
16:50
Nézőpont: Kinőhető álmok Borsod online
16:40
Petíciók árvízügyben Borsod online
16:39
Négy társulat közös Bolerója Borsod online
16:35
Régen várt felújítás Újfehértón Szabolcs Online
kollaboránsok! ezt mondom.
Akit betegítenek az megbetegszik, akit üldőznek annak űldözési mániája lesz. Egyébbként nagyon erős az immunrendszerem. Aki meg zsidóként viselkedik azt előbb, utóbb begyűjtik, kiválasztják másszóval.
Kardos elvtárs! A Válsz részben helyes, csak nem Önt kérdeztem, hanem Wart. De ha Ön is beteg......
pontosabban: volt róla papirjuk.
Kikeresztelkedtek. Mind a ketten.
Zsidóbérenc, proli, bünözők, anyagias állatialatti, férgek - úgy láccik a zsidó spontán is létrejöhet.
3-4 nap alatt bel- és külföldön ezrek olvasták a MAGYARORSZAG.MA Heti Jegyzetét, azokról az önmagukat szocialistának és baloldali politikusoknak nevezőkről, akik leginkább lejáratták az eredendően a kisemberek, a munkások érdekeit képviselő pártot. - A jobb- és baloldaliaknak egyformán érdekes cikket érdemes elolvasni, mert mindenkinek szól.
A te bajod gyógyithatatlan.Belebolondultál a nemzetközi munkásamozgalomba.Ez a folyamatos zsidózásod leértékeli azokat a bűnöket amit valóban a a kommunista pribékek, akik közt valóban szép számmal voltak zsidó felbújtók és ma is vannak követtek el.De mit mondassz azokra, akik nem zsidók voltak.
Persze, persze. Azért irod a bolond Katát - igy, mint a Batthyányi....
Brega - hazudtál már te ennél nagyobbat is.
Gyere új néven - mint új hülye.
"Aztán jött Károlyi és előkészítette a bolsevizmus útját a fiatal magyar generáció oktatásával. A zsi dó szabadk őműves professzorok tömeges kinevezésével, az iskolakönyvek bolsevik reformjával, a gyermekek lelkének ro mbolásával, a szülői tekintély rom bolásával, az erkölcsi és hazafias elvek szisztematikus pu sztításával, a nemi dolgok leleplezésével; mindezek a Károlyi kormány művei."
ezt csinálta a gyurcsány kormány is!
gyurcsány még küllemben is károlyi és a tanácsadói, elvtársai is a kiválasztottak népes serege, hihetetlen de megint az történt mint 19-ben, hát akkor most jöjjön Horthy (Vona Gábor) és jöjjön végre Prónay (Budaházy) és Héjjas Iván (Toroczkai)és vágjon szét közöttük, én velük tartok!
“Some people call it Communism - I call it Judaism!” (Néhányan kommunizmusnak hívják, én judaizmusnak hívom!)
M. Cohen ezt mondta a ‘Harkovi Kommunista’ lapban (1919. április):
“Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a nagy oroszországi forradalmat zsidó kezek hozták létre. Képesek voltak-e a sötétségben élő, elnyomott orosz munkás és paraszttömegek arra, hogy levessék a burzsoázia láncait? Nem! A zsidó volt az, aki az oroszországi proletariátust az internacionalizmus hajnalához vezette, és aki nemcsak vezette, de még most is vezeti azt.
Ugyan igaz, hogy a Vörös Hadseregben nem szolgálnak zsidók katonaként, de a bizottságok és a tanácsok szervezete zsidókból áll. A zsidók derekasan vezették az oroszországi proletariátus tömegeit győzelemre.
Nem véletlen az, hogy minden szovjet intézmény választmányi tagjai döntő többségükben zsidók. Nem véletlen, hogy a zsidó szimbólumok, amelyekkel évszázadokon keresztül harcoltak a (keresztény) kapitalizmus ellen, most az oroszországi proletárok szimbólumai lettek. A vörös ötágú csillag átvételéről beszélek, amely hosszú ideig volt a cionizmus és a judaizmus szimbóluma. E jelkép mögött győzelem vonul, a paraziták és a burzsoázia halála.”
MAGYAR VAGYOK NEM MSZP-S!!!
A zsidó származású Walter Rathenau (1867-1922) Németország egykori pénzügyi diktátora a Wiener Free Press 1909. december 25-i számában írja:
„Európa sorsát mindössze 300 egymást jól ismerő ember irányítja, akik szoros környezetükből választanak utódokat. Ezeknek a zsidóknak megvannak az eszközeik arra, hogy az általuk elfogadhatatlannak minősített államformákat megváltoztassák.”
A londoni Jewish World 1915. szeptember 22-i számában olvasható:
„Senkise mondhatja azt, hogy azért mert egy japán vagy hindu gyermek Angliában születik, akkor már angol. Ugyanez vonatkozik a zsidókra is.”
„Csőcselék által valaha elkövetett legragyogóbb cselekmény Krisztus keresztrefeszítése volt. Micsoda szellemi képesség kellett ehhez! Ám a csőcselék hibázhat is. Ha engem bíztak volna meg Krisztus kivégzésével, akkor másként cselekedtem volna. Ugyanis átvitettem volna őt Rómába, hogy az oroszlánok elé dobják eleségnek, mert ugyebár vagdalt húsból soha senki nem tudott volna megváltót faragni.” [Ben Hecht író: The Jew in Love]
„A nemzetiségeknek el kell tűnniük, a vallást el kell nyomni. De Izrael nem tűnhet el, mert ez a kis nép Isten választott népe.” [Adolphe Crémieux, a Nemzetközi Izraeli Szövetség elnöke. Idézte a párizsi „Les Archives Israelitées” 1861. 11. 25.]
Reinbold Niebur zsidó tanár 1934. október 3-án New Yorkban tartott előadásán mondta:
„A marxizmus nem egyéb, mint a zsidó jövendölés egyik formája.”
Maga a “Tőke” írója Levy Mordechai (Karl Marx) egy talmudista rabbi fia volt. Irv Weitzman new yorki rabbi 1942-ben így nyilatkozott:
“Some people call it Communism - I call it Judaism!” (Néhányan kommunizmusnak hívják, én judaizmusnak hívom!)
M. Cohen ezt mondta a ‘Harkovi Kommunista’ lapban (1919. április):
“Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a nagy oroszországi forradalmat zsidó kezek hozták létre. Képesek voltak-e a sötétségben élő, elnyomott orosz munkás és paraszttömegek arra, hogy levessék a burzsoázia láncait? Nem! A zsidó volt az, aki az oroszországi proletariátust az internacionalizmus hajnalához vezette, és aki nemcsak vezette, de még most is vezeti azt.
Ugyan igaz, hogy a Vörös Hadseregben nem szolgálnak zsidók katonaként, de a bizottságok és a tanácsok szervezete zsidókból áll. A zsidók derekasan vezették az oroszországi proletariátus tömegeit győzelemre.
Nem véletlen az, hogy minden szovjet intézmény választmányi tagjai döntő többségükben zsidók. Nem véletlen, hogy a zsidó szimbólumok, amelyekkel évszázadokon keresztül harcoltak a (keresztény) kapitalizmus ellen, most az oroszországi proletárok szimbólumai lettek. A vörös ötágú csillag átvételéről beszélek, amely hosszú ideig volt a cionizmus és a judaizmus szimbóluma. E jelkép mögött győzelem vonul, a paraziták és a burzsoázia halála.”
Wayne McGuire, a Harvard Egyetem kutatója ezt írja:
“ Lenin, akinek zsidó nagyszüleje volt, ’zsidó származású’ volt az izraeli visszatérési törvény szerint. Emellett fajgyűlölő és soviniszta is volt, noha eszméit erről a veszélyes témáról erősen a háttérben tartotta, valószínűleg azért, mert ezek erőteljes ellentétben álltak a marxizmus feltett általánosságával. Lenin zsidó rasszista volt, aki előszeretettel adta zsidóknak a szellemileg legkihívóbb feladatokat. Beismerte, hogy a kommunista terroristák élcsapatának legalább 50 százaléka zsidókból állt.”
ennyit te barom, a baloldal maga a zsidó érdek és filozófia, tapsikolj csak nekik!
Az 1917-18-ban, New Yorkban kiadott Jewish Communal Register (kiadó Kehilla, 356 Second Ave NY – 109. oldal) szerkesztősége a Kuhn
Az 1917-18-ban, New Yorkban kiadott Jewish Communal Register (kiadó Kehilla, 356 Second Ave NY – 109. oldal) szerkesztősége a Kuhn
Te fogsz pofára esni, de nagyon! Most az a baj, hogy hagytuk ha meg ellenállunk akkor az a baj, mekkora egy féreg vagy te!
Az 1917-18-ban, New Yorkban kiadott Jewish Communal Register (kiadó Kehilla, 356 Second Ave NY – 109. oldal) szerkesztősége a Kuhn
te egy hülye vagy, engem is politika miatt vittek be és valahogy nyár óta elfelejtkeztek rólam, nemrég írtam a tisztelt pártőrségnek, hogy a tárgyalásomat jó lenne már elindítani!
nincs politikai fogoly? nincs a szart nincs, elég a 2006-os évre gondolni! az én telefonomat is lehallgatják! nem lehetne? magasan szarnak rá. Hunváld "gyuri" meg ott dögöljön meg az elvtársaival egyetemben, megjegyzem, élhetett volna a párt a mentelmi jogával csak az ultra kínos lenne, van mentelmi jog, majd meglátod!
Ami pedig a zsidrákokat illet, idézek egy könyvből mert a mai napig ezt csinálják, benne van a génjükbe!
" Ha az ember látja ezt a munkát s megérzi, hogy a nemzeti önvédelem minden gesztusában legelsősorban a zsidó szellemi és gazdasági túltengés ellen védekezik ez a tömeg, — azonnal érthető lesz: a zsidóság minden eszközt meg fog ragadni a vezető kiütésére.
Az ellenforradalmi szellem egyik legigazibb önvallomása, a Bujdosó könyv egyszerű naplója kemény és kikezelhetetlen vádirat a zsidóság ellen.
„Ki hirdeti magát a legnehezebb órában, — írja 1918 október 31-én — Magyarország megmentőjének?... Károlyi Mihály gróf és Schwimmer Róza? Lovászy Márton és Hatvani-Deutsch Lajos báró, Hock János és Kunfi-Kunstätter Zsigmond? Fényes László és Böhm Vilmos, Batthány Tivadar gróf és Bíró-Blau Lajos? Ábrahám Dezső, Csorbai Sándor és Garami-Grünfeld Ernő? Jászi-Jakobovics Oszkár, Szende-Schwartz Pál és Müller Ernőné? Jánosi Zoltán, Purjesz Lajos és Weltner Jakab?”
„A ferencrendiek temploma alatt a falhoz szorított a tóduló tömeg. Nem bírtam mozdulni. Előttem a tolongáson, mint a vakondok, apró rikkancsok fúrták át magukat. Pajeszes galíciai fiúk, akik ott voltak és mégsem látszottak, akiknek az útját csak a félrehúzódó emberek, vállmozgása jelezte, mint valami felszínen haladó vakondtúrás. A fiúk verseket osztogattak, melyeket a „Népszava” nyomdája nyomtatott. Alázatos, szívós tolakodással osztogatták és a közömböseknek a zsebükbe dugdosták a papírosaikat. Olyan volt a város, mint egy roppant gyomor, amely éveken át bekapott minden galíciai bevándorlót és most émelyeg. Rettentően émelygett. Szíriai arcok és testek, vörös plakátok és vörös kalapácsok forogtak benne. A dob-utcai ghettó nemzetiszínű kokárdát és fehér őszirózsát tűzött a mellére. A kócos görbelábúak nevettek maguk közt: „A Kéri Pál meg a Göndör írták a kinevezéseket a Nemzeti Tanácsban...” Kéri Pál, akit Krammernek hívtak és Göndör Ferenc, akinek Krausz Náthán az igazi neve, két radikális zsurnaliszta, kinevezéseket ír. Heltai... A Hecht Adolf fia, pedig Magyarország fővárosának városparancsnoka.”
„Károlyi forradalmát majdnem kizárólag zsidók csinálták, — állapítja meg később, — nem titkolják, dicsekszenek vele.” "
TORMAY CECILIA, An Outlaw's Diary = Bújdosó könyv
"Aztán jött Károlyi és előkészítette a bolsevizmus útját a fiatal magyar generáció oktatásával. A zsidó szabadkőműves professzorok tömeges kinevezésével, az iskolakönyvek bolsevik reformjával, a gyermekek lelkének rombolásával, a szülői tekintély rombolásával, az erkölcsi és hazafias elvek szisztematikus pusztításával, a nemi dolgok leleplezésével; mindezek a Károlyi kormány művei."
ezt csinálta a gyurcsány kormány is!
javaslom olvasgatni ezt!
http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/quotma.htm
ha már van interneted akkor használd!!!! keress rá, Bosnyák Zoltán: Zsidók a Szovjetunióban
és, hogy teljes legyen a kép, idézek neked zsidóktól, jó?
Az 1917-18-ban, New Yorkban kiadott Jewish Communal Register (kiadó Kehilla, 356 Second Ave NY – 109. oldal) szerkesztősége a Kuhn
Ezentul tiszteletben tartom, es a maganugyek szintjen kezelem, vagyis nem olvasom a hozzaszolasokat.
Ezuton elhatarolodom mindekitol akivel egy kalap ala vettek, sot attol is aki ezt tette.
Ha zavartam, elnezest. A tetuhintast kikerem magamnak. Egyetlen amire buszke lehetek, a szekely szarmazasu nagyszuleim akik 1920 utan mindenuket odahagyva eljottek, mert magyarnak akartak maradni. Az o nevukben visszautasitom ezt a ragalamat.
Az imamalmot a tibeti buddhisták használják. Nem vagyok benne biztos, de ha jól tudom a buddhizmusnak öt ága van, ebből kettő honos a Tibetben. A nevükre nem emlékszem már. Valamikor tanultam ezt, de ennek már vagy tizenöt éve.
Melle lottel. Szoveg ertes: 0. Nem az elso alkalom.
Te Yanoo!
Van sejtésed melyik faj melyik törzsi vallása használ imamalmot?
Tudod - egy józsi tekeri, a többi meg el van magával, hogy most ő imádkozott?
Van egy tippem, de úgy tudom, hogy ott az ilyen kivénhedt kurvákat nem engedik a "tekerőbe"....
Az igaz harcosok! Mennyi szenvedéstől mentették meg - pl. az ENSZ kórház betegeit - amikor agyonlőtték őket.
És ott ismeretlen a kirekesztés!
Lőnek azok egyre-másra, ágyúval a bölcsödére, rakétával a tolokocsis papokra - igazi kultúrnép.
Én vagyok a bunkó.
Egy ideje figyelgetem ezeket a szovaltasokat es az az erzesem, hogy a sok kisztag gyulesen edzett mszp es fidesz buzgomocsingnak nagy kihivast jelent az a tudat, hogy ha esetleg szemtol szembe osszeakadnak egy igazi buszke magyar harcossal. Mert azt azert erzik, nagyon magas a valoszinusege, hogy kiutalhatnak nekik is egy-ket nyaklevest, amugy fizikai modon. A hozzaszolasaik a suttogo propaganda altal kiagyalt es imamalom modjara hajtogatott orultsegeket tukrozik. Ugyanezeket beszelik az emberek egymaskozt, hallottam mar ezeket a sajat anyamtol is, o a piacon okosodott meg. Szoval az a negy-ot klisse amit unos-untalan felhanytorgatnak, valoszinu a nagyon megbizhato piaci kofaktol szarmazik. Tudjuk, ok mindenhez ertenek de leginkabb a futballhoz es a politikahoz. (Persze sejteni velem, nem a kisujjukbol szoptak ok sem a tutit, ez a politikai fogas a kommunistak fegyvere volt mindig)
Minden ilyen szocsata utan megallipthattam eddig, a kukaborogatok csapata meg mindig magasan a legferfiasabb, batrabb, mint barmelyik part aktivistai. Arrol lehet felismerni a magyar harcost, hogy mindig van uj otlete az ellenseg meglepesere, mindig van uj es kiismerhetetlen harcmodor a tarsolyaban es akarmikor osszezavarhatja az ellenseg hadseregenek sorait. Nagyjabol ezt is varjuk toluk, remelem csak csiszolodtak az utobbi idoben.
Szoval, ismetlem, dicsoseg a kukaborogatoknak! Csak a gyozelem lehet a cel!
Ne fröcsögj, és ne dumálj mellé - mint a fajtársaid.
Látod, milyen pánikban vagy?
Előbb azt írtad: ,, ... Nincs igazad. Nektek bandátok van ... "
Utána: ,, ... ti ahhoz képest MINIPÁRT vagytok, hogy az ilyen kérdéseket befolyásolni tudjátok..... "
Légy következetes - bandánk van vagy pártunk?
Nyugi, egyetértünk abban, hogy a ti tevékenységeteknek is logikus következménye lesz - no ez az amiért rettegtek. Logikus, hogy ha nem tudnánk befolyásolni a ,, kérdéseket ", akkor ti mitől féltek?
Írod: ,, ... értelmes emberek nem közösködnek veletek." Ne közösödj velünk ezen az oldalon sem.
Mózsi! Irány Isráél!
Nektek bandátok van, mert még a hozzátok tartozókat sem védtétek meg. Láttam nem egy alkalommal, hogyan hurcoták el soraitokból a sünök társaitokat. - Semmi ellenállás, hagytátok, hogy mint a rongyot végighúzzák őket a földön és bevágják a rabomobilba. Még a Zazriveczet is hagytátok - ha ugyan az ő esete nem megrendezett volt...
Nekem természetesen nem FÁJ a majdani, áprilisi pofáraesésetek. - Logikus következménye lesz az eddigi tevékenységeteknek. - Ti majdnem mindenkit magatokra haragítottatok, értelmes emberek nem közösködnek veletek.
Nincs szövetségesetek, mert ti (összességében 2-300 ezren max.) az "egész nemzetnek" tartjátok magatokat - eszetekbe sem jut, hogy 9,7 millió honfitársunk ellenszenvvel figyeli ténykedéseteket.
Nyugodj meg, április 25. után se lesz visszhivhatóság - ti ahhoz képest MINIPÁRT vagytok, hogy az ilyen kérdéseket befolyásolni tudjátok.
Már csak annyit árulj el, miért fáj az neked ha majd mi jól pofára esünk?
Miből gondolod, hogy akkor a lényeg - a számonkérés, a bünti vagy a mentelmi jogotok eltörlése és a visszahívhatóság - idétlen időtlen időkig fennmarad?
Megvan az esélye annak is, hogy mi pofára esünk.
Nektek viszont esélyetek sincs hogy megússzátok a disznóságaitokat.
Ha te is gondolkodó ember lennél - elpályáznál Israél irányába.
Budházyval kapcsolatban igenis, van bizonyíték - hasonlóan Hunvaldékhoz - másképp nem is tarthatnák benn őket. Ne aggódj, lesz vádemelés, mostanában - hasonlóan Hunvaldékhoz - nem kerülnek szabadlábra. A "nemzeti" Gyurinak ezt most nem jött be és most majd egy életre meg fogja tanulni, hogy a törvényeket be kell tartani és a handabandázókra (rátok!) nem lehet számítani. Nektek csak a pofátok nagy, ti csak rombolni tudtok - de rátok... már ne is haragudj... a kutyámat sem bíznám.
Most is 100-120 szervezetet, pártot indítatok a választáson, holott két-három is sok lenne. Egymástól veszitek el a szavazatokat - miközben a hülyének tartott szocik lényegesen jobban összetartanak mint ti. Tudom... kínos ezt olvasni, de sajnos így van. Hiába zsidózol és metéltezel (mindenkire ezt mondjátok, aki nektek nem tetszik), a leirtak attól még helytállóak. NAGY POFÁRAESÉS LESZ NEKTEK AZ ÁPRILIS 11 ÉS 25...
Bírálhatod Morvait hogy hisztérika - de csak azután, hogy ugyanilyen keményen a pofájába mondtad a Botoxosnak is hogy egy kivénhedt repedtsarú.
Lehetnek hasonlóak a Jobbikban, szóvá is teheted - de csak ha a maszop összes ribancát sorbavetted.
Biztos, hogy más ,, bandában " - azaz pártban - nincs annyi kukaborogató mint a Jobbikban, viszont alapjaiban téves a felvetésed: a Jobbik nem banda hanem párt, nemzeti párt egyenlőre csak egy van és ez a Jobbik.
Szóval valószínűleg egyetlen szervezetben sincs annyi kukaborogató - ám az összes szervezetben, pártban együttesen nincs annyi köztörvényes, vonalkódos, mint a maszocionista bagázsban - maszop, szadesz.
Remélem ott már eldörögted erkölcsi intelmeidet, mert asszem kukát borogatni nem okoz annyi kárt, mint milliárdokat elsíbolni az államháztartásból.
Hogy az Új Magyar Gárda meg a csirketollak - hát tudod, jobban tetszik a srácok sisakján a magyar csirkék tolla, mint a melegfelvonulásokon a rozsaszííín import strucctoll, intim lyukakból kilógva.
Ami pedig Budaházy mentelmi jogát illeti:
Látod bibsi, ez a hücpe - azaz a hagyományos zsidó pofátlanság.
Azt írod nincs olyan törvény hogy ki KELL engedni......
Miért? Olyan törvény van hogy bent KELL tartani?
Olyan törvény van hogy bizonyíték nélkül is bent KELL tartani?
Olyan törvény van hogy hónapok óta érdemi vizsgálat nélkül, bizonyíték nélkül bent KELL tartani?
Olyan törvény van, hogy ha nincs ami alapján vádat lehetne emelni, akkor bizonyítékot KELL hamisítani?
Embereket meg KELL zsarolni?
Gyerekeket meg KELL félemlíteni?
Söprögess kis metélt a saját portád előtt - illetve a takarításhoz lopjatok egy dózert is valahonnan, de azt mondom Budaházyt szátokra se vegyétek.
Ti lettetek a hivatásos rettegők. Mint ördögnek a jó magyar fokhagyma - nektek olyan az elszámoltatás, számonkérés, mentelmi jog eltörlése.
Szebb jövőt!
Csakhogy balóné nem a zsidó kezeit nyaldossa mint a parlamenti pártok hanem keményen szembeszáll, lásd az NSZ-ből is visszahívatta megyó mert a zsidókat bírálta a palesztin nők elleni kegyetlenségért!
Nagy különbség!
majd meglátjuk :)))
inkább leszek kukaborogató, autógyújtogató, büfékirabló mint olyan mint te, te söpredék!
A rendőrök meg azért élnek mert mi úgy akartuk, csak nem gondolod, hogy 3000 plémen meg tudna minket akadályozni ?
1956-ban hadsereget kergettek ki a polgárok, most se lenne másképp, azért nem mentünk nekik keményen mert vannak közöttük nemzeti érzelmű srácok, értük kár lenne, ha csinálnának egy alakulatot a szadista, szemkilövő aberrált partőrökből, na azok 3 percig se élnének, ezt hidd el!
Tehet egy szívességek kövér is meg orbán is, orbánc már 1998-ban is megígérte de akkor közülük is hullna ezért csak beszél!
Nem félek se gyurcsányéktól, se bajnaiéktól se kövértől se orbántól se az nni se az mbh-tól :)
tehet mind egy szívességet, ezt a lehallgatott telefonomba is rendszeresen elmondom, viszot te kis bu.zi, ha megtalállak akkor beszélgettünk, mert aki embernek hitvány az Magyarnak alkalmatlan!
Mi magunk!
Új dolog: a legfőbb hírügynökségetek a KURUC most azzal hülyiti a népet, hogy össze kell gyűjteni 750 ajánlást (nektek ehhez is hirdetés kell!!!!) és máris kiengedik a börtönből Budiházi Gyurit... NAGY TÉVEDÉSBEN VAN A PATKÁNYINFO! -
A Gyuritokat még egymillió ajánlószelvény összegyűjtése után sem engedik ki. Nincs olyan törvény, hogy ki KELL engedni. A mentelmi jog nem erre vonatkozik.
Na, ugye megmondtam.
Te Yanoo!
Hogy mondják helyesen erre a kisfütyis metéltre: klón - vagy clown? Itt vajúdok....
Klónozták a bragát. De el.baszták. Nem kicsit.
Ezt beszéld meg mondjuk Vityával! Egyek vagytok!
A tahó az tahó akkor is, ha jobbikos, akkor is ha mszps sőt netán fideszes jelmezt visel.
Majd a következő kormány megfékezi az ilyen fletóista fenyegetőket te kis bombagyáros.Most mondta Viktor a beszédében, hogy a felelősségre vonás nem marad el.Te műveletlen bunkó.A Kövér titkosszolgálati miniszterrel már beszéltem ez ügyben te kis kukaborogató.
http://www.youtube.com/watch?v=uDYoCOb2eJY
http://www.youtube.com/watch?v=6xm_YbmU3PA
Öcsém, te nagyon hülye vagy! Bárándy meg eörsi a két féreg zsidó majd pont minket fog képviselni :DDD
Ez még egy maszopos 6 IQ-s se szopná be, elgurult a gyógyszered barátom?
Kedves Althir, tudom az ismeretséggel nem szokás visszaélni de ennek a kis ***nak igazán átlökhetnétek magánban az ip címét
honnan veszed, hogy Helmeczi képviseli a hazafiakat? Gaudiék csinálják ezt, ami pedig a dolgokat illeti, kik is vannak a rendészeti bizottságokban? csak nem a fideszék? Mi tudtuk előre?
"Hát persze hogy készültek Lapid -Gergényiék, hiszen mevolt veletek beszélve minden."
Én ott voltam végig, Vasárnap délelőtt 11 től másnap este 10:30-ig, addig bírtam, nehogy már te magyarázd, hogy mi volt ott! Bizonyíts te *** ne csak itt mocskolódj, hol van az a hír ami ezt alátámassza? Ja, hogy ezt te gondolod így meg MSZMP kb tag kövér laca, esetleg a jobboldal emblematikus alakja, csintalan elvtárs!
A mieink szemét, csontját törték nagyrészt és nem a fidesz képviselte a sérülteket, fogdába hurcoltakat hanem Morvai meg Gaudi, a fidesz (Ékes Ilonát kivéve) magasról szart rájuk!
Mondtam már húzz vissza a likud pártod oldalaira meg halgasd a szépeket igérgető de azt végre nem hajtó Viktort, az való neked!
legközelebb olyan dolgokat írj le amire bizonyíték is van vagy valami cikk, ebben sem különböztök a maszoposoktól, ti is épp úgy mocskolódtok mint ők.
Hát persze hogy készültek Lapid -Gergényiék, hiszen mevolt veletek beszélve minden. Mások szemét kilőtték, lovakkal taposták, ti meg a háttérbe sutyorogtatok a Lapiddal.
Hát ez jó méghogy a Helmeczi bimboldó hazafiías kötelességből! Mindjárt elhányom magam. A Bárándiak Eörsik mind hazafiasköteleasségből. Akkor Én más Haza fia vagyok.
Az ügyvédek semmibe se kerülnek, hazafias feladat a koncepciós eljárás alá vont emberek képviselete!
2006 október 23-ra készült a rendőrség, nem, úgy, hogy ha lesz valami hanem hogy LESZ VALAMI, Készültek a támadásra.
Mondtam már, húzz el erről az oldalról te emberi hulladék.
Na Fletofankám, most aztán kiverted a biztosítékot, méghogy bíróságra jár őméltósága! Aztán miből futja Helmeczi haveri kutyaügyvédre és gaudi nagyra, meg a többi sztárügyvédre az Eörsi és tsai irodától:?Méghogy ellenálló, meg ellenállás, az ohm törvény igaz rád te szükkeresztmetszetü feszültségkeltő ,rátok hivatkozva rugdotattak lovakkal néniket, rugtak fejbe idős bácsikat Lapid álrendőrei s lövették a szemeket szakmányba. Érdekes, hogy ti még egy karcolást, egy pofont, vagy egy seggberugást sem kaptatok, persze aki ott sustorog a háttérben a Lapiddal az miért kapna.Jössz itt hátulról, közben meg a gyurcsány blogon nyalsz a ferinek.
Olyan megható, hogy a nemzeti oldalon felbukkanó esetleges ellentmondásokra figyelsz. Ebből arra következtetek, hogy a te liberális, maszocionista oldaladon már minden ellentmondást feloldottál....De jó nektek !
Gyurcsánynál is gátlástalanabbul hazudikA XI. kerületi Fidesz-tagok többsége sem támogatja képviselőjelöltnek, de fentről rájuk erőltetik az eddig mindent elbukó Kupper Andrást, aki politikai maffiakapcsolatainak köszönhetően listán mégis parlamenti és önkormányzati képviselő lett, sőt tipikus álláshalmozóként még felügyelőbizottsági tag is jó (köz)pénzért. Apja Horn Gyula kabinetfőnöke volt, akivel együtt vett részt fegyverrel az ’56-os forradalom leverésében. Nagybátyja pedig az azonos nevű Kupper András, akiről fővárosi Fidesz-elnökként azt hazudta: nem tudta, hogy ő a Centrum parkolási maffia tulajdonosa. Most Bp. 17. választókerületében indul képviselőjelöltként, Budaházy György és Novák Előd ellenében.
Te nagyon egyszerű, én a mai napig a bírósági tárgyalásomra várok nagycsaládosként az ellenállás miatt, és ellenállás miatt a börtönben és tárgyalásokra várva a 98%-ban Jobbikosok, HVIM-esek várnak, mi vagyunk a gyurcsány- maszopfanok?
Szánalom volt amit a Fidesz a Kossuth téren csinált 2006-ban, 14:30-tól 16:30-ig kint voltak aztán elégedetten hazamentek "ma is elzavartuk a kormányt" illúzióval! Majd lesült a képem (akkor még fideszes voltam) amikor viktor birkái hazafelé mentek a maszoposok meg ott röhögtek a parlament ablakai mögött, hiába kértük őket, maradjatok, ez így nem lesz jó, nem, mentek haza zabálni és tévét nézni, ez volt a ti ellenállásotok és elzavarásotok, egyszerűen életképtelenek vagytok!
A kuruc, szent korona, hun hír, barikád hiteles orgánumok, nem hallgatnak el semmit, még ha az a nemzeti oldalt érinti negatívan (lehet keresni a régebbi híradásokat) míg a ballibes 100%-ban a fideszes médiumok 80% ban hallgatnak illetve torzítanak híreket, ezt saját bőrömön is tapasztaltam! De kérdezd meg Krakkó Ákost meg akik vele dolgoznak. Megmondták ők is a kérdésünkre kint az utcán, nem tudnak mit csinálni, ők felveszik de nem ők döntik el, hogy mi kerülhet adásba!
ékes példája ennek, hogy pld. a hírtv nem mutatott videót a Jobbik 176 képviselőjének az esküjéről és a kampánynyitó rendezvényről, csak röviden ennyi hírt tett fel, már ez is beszédes! nem azt mondom, hogy 30 perces videót csináljon de az, hogy 1 perces sincs elég érdekes, ez a fideszes demokrácia, szólásszabadság, véleménynyilvánítás értelmezése, aki nincs velünk az ellenünk van és elhallgatjuk.
Nemzeti önrendelkezéssel kampányol a Jobbik
Teljes számonkéréssel, radikális változással és nemzeti önrendelkezéssel kampányol a Jobbik, amely bemutatta 176 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjét. Közülük többen a bíróság által jogerősen betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelentek meg.
A kiválasztottak a Szent Korona másolata előtt esküt tettek arra, hogy esetleges megválasztásuk után is tartózkodnak a korrupciótól. A pártelnök azt mondta, készen állnak a kormányzásra, és Vona Gábor bízik a választási győzelemben is.
(hírTV)
A francnak nem használjátok a netet. Budaházy nem hisz a parlamenti demokráciában és a pártokba sem, viszont azt mondja, hogy ha vele törvénytelen dolgot tesznek akkor ő is olyat alkalmaz ami nem etikus, ilyen a képviselőjelölt mentelmi joga. A Jobbik pont azért nem indította mert nem fér bele a morális értékrendjébe, ezt a Jobbik visszaélésnek tartja de megérti Budaházyt, zanzásítva ennyi!
A kurucinfó és sz k rádió , olyan , minta bolgárista klubrádió oroszjozefinával, vagy az atv veteránklub avarral,és az ungvári krampusszal. Hiteles. Budaházi gyártja szegény gárdistáknak a sok drága mundért turullal meg lonsdalle polósan.Aki nem veszi azt fejbe dobja a leendő honatya egy macskakővel.
Azt hiszem fejedre esett egy kockakő War-ri -orr, méghogy én likudos,mikor én a moszadszörny vagyok, ám te a maszopfan vagy, fleto fizetett molotovkoktélosa.
Az ősi zsidó foglalkozások a rablás, lesből gyilkolás, hamis tanuzás - a kereskedelem csak jogcim nekik a lopásra.
B. gyerekünk - csakhogy megnyugodjál: TÓT.
Látod, mi nem vagyunk kirekesztők.
Hülye brega.
Budaházy úr, aki szabadságharcos és jelenleg politikai fogoly, olyan történelmi nagyság, akinek a neve csak a honfoglaló Ápád vezérrel vagy Attilával említhető egy napon...
Maga az a tény, hogy zsidó módjára boltos-kereskedelmi foglalkozást űz és néhány híve kivételével senki sem követi, az a jelentőségéből mit sem von le - még mindíg több követője van a Mi Nemzeti Nagyságunknak, mint a Názáreti Jézusnak annak idején... és ráadásul (az eddigi ismereteink szerint) neki még az az előnye is megvan, hogy nem zsidó, hanem a honfoglalók magyarok egyenes leszármazottja. Igazán megérdemelné, hogy már életében szobrot állítsunk neki.
húzzál már haza likudos ***, ki a franc kíváncsi a baromságaidra?
Mi akarsz lenni Warri orr, kukaborogatásügyi miniszter, vagy kockakőügyi államtitkár?Te mielőtt felgyújtották a magyarok nyulai a Baló kocsiját, kivettétek a Balóné retiküljét?benne volt a Fleto ajánlása a debreceni összessel.
Örömmel olvassuk a Kuruc.infón is megjelent szívmelengető hírt, miszerint ismét összenő, ami összetartozik: Köves Slomo, a Lubavicsi rebe gründolta Hábád zsidó vallási irányzat vezető rabbija előadást tart a fideszes Polgárok Házában. Köves egyébként Kovés-ra (כובש) héberesítette a nevét, ami magyarul többek között „megszállót”, „leigázót”, „hódítót” jelent. Nomen est omen.
Akkor itt van egy kis vélemény Pörzse Sanyitól a független és nem elfogult echodról meg a többi fideszes médiumáról!
Pörzse Sándor Kibeszélő - Betiltott adás!
http://www.youtube.com/watch?v=WabvUcT93sU
aha, akkor egy kis hír erről a likud fanról.
Egy tipikus Fidesz-bűnöző: Kupper András
Gyurcsánynál is gátlástalanabbul hazudikA XI. kerületi Fidesz-tagok többsége sem támogatja képviselőjelöltnek, de fentről rájuk erőltetik az eddig mindent elbukó Kupper Andrást, aki politikai maffiakapcsolatainak köszönhetően listán mégis parlamenti és önkormányzati képviselő lett, sőt tipikus álláshalmozóként még felügyelőbizottsági tag is jó (köz)pénzért. Apja Horn Gyula kabinetfőnöke volt, akivel együtt vett részt fegyverrel az ’56-os forradalom leverésében. Nagybátyja pedig az azonos nevű Kupper András, akiről fővárosi Fidesz-elnökként azt hazudta: nem tudta, hogy ő a Centrum parkolási maffia tulajdonosa.
Kupper András sógora Jankó István, a XI. kerületi Fidesz volt elnöke. Ők túrták ki pártjukból felső erővel a korábbi polgármestert, Juhos Katalint és férjét, Riedel René helyi frakcióvezetőt. Kubatov Gábor és Pesti Imre kegyeltjeként lesz most is minden korábbi kudarca ellenére képviselőjelölt, pedig a kb. 150 újbudai tagból csak 60 szavazatot kapott Kupper, ami nem meglepő: aki közelről megismeri, rájön aljasságaira.
Aki nem fúj egy nótát vele, azt megpróbálja kizáratni a Fideszből (ő távolította el Gyenge Zsoltot is, aki ma a Jobbik terézvárosi elnöke). Csak buta és jellemtelen emberekkel veszi körül magát, őket helyezi pozíciókba. Pl. a kinyomozhatatlan iskolai végzettséggel (max. szakmunkásképző) rendelkező Gadácsi Miklóst tette XI. kerületi listára 2006-ban. Vele szerveztette minden aljas akcióját. Gadácsi sötét alak, akit a tagság ki akart záratni, de Kupper hatására évek óta nem hoz határozatot az illetékes Fidesz-szerv. Viszont a tagság haragja elől ki kellett menteni a kerületből: a budafoki polgármester mellé tették egy jó kis állásba, helyi társadalmi kapcsolatok koordinátora lett, miközben újbudai képviselő is.
Molnár Gyulával is remek kapcsolatot ápol,
főként a színfalak mögöttDe vissza Kupperhez! Apja, Kupper V. Béla 1990-ig Horn Gyula külügyminisztériumi kabinetfőnöke volt, majd a „rendszerváltást” követően a BÁV Rt. elnökeként mentette át hatalmát. Korábban komoly pártkitüntetést kapott az ’56-os harcokban úgymond „az ellenség megsemmisítéséért”.
Kupper András tipikus politikusi pozícióhalmozó. Hogy csak a közpénzből fizetett állásait nézzük: parlamenti és önkormányzati képviselő egyszerre, mindkét helyen bizottsági tag, és még a XI. kerületi Közbeszerzési Bizottság elnöke, valamint felügyelőbizottsági tag is egy önkormányzati cégnél. És még ki tudja, mi… Hiszen néhány éve épült, őriszentpéteri birtokának sincs nyoma vagyonnyilatkozatában – tájékoztatta szerkesztőségünket egy helyi Fidesz-tag.
S ezeket a pozíciókat úgy kapta meg Kupper, hogy közben egyéni megmérettetésein rendre alulmaradt. 2006-ban nemcsak parlamenti képviselő- és polgármesterjelöltként bukott, hanem egyéni önkormányzati képviselőjelöltként is, pedig volt akkora maffiózó, hogy MSZP-s riválisával szemben megtévesztésként, megosztásként elindított egy azzal azonos nevű, sosem látott személyt függetlenként is, aki 1,3%-ot vitt el a maszopostól.
Kupper András legemlékezetesebb, politikatörténeti hazugsága volt az a nevetséges eset, amikor fővárosi Fidesz-elnökként a parkolási ügyeket feszegette, s felrótták neki: nagybátyja a többségi tulajdonosa a Centrum Parkoló Rendszer Kft.-nek. Erre hazudta azt, hogy azonos nevű nagybátyja milliárdos üzletéről nem hallott még. Amikor pedig kiderült, hogy saját telefonját is a Centrum fizeti, újabb hazugságba keveredett.
Rákay Fülöp – Kuruc.info
Így készülnek áprilisra: a talmudista üzleti "etikát" tanulmányozza a Zsidesz
Ezzel a kicsit sem vicces látvánnyal találkozhat az ember, ha ellátogat a (talán nyomokban még helyenként létező Polgári Köröket tömörítő) Polgárok Háza honlapjára. Próbáljunk meg elvonatkoztatni a Rákosi-időket idéző Orbán-kultusztól, s nézzük a "civil" akadémia programajánlóját - hogy lássuk, milyen értékrend szerint készül a kormányváltásra a Fidesz. És mit látunk, ki okítja "üzleti etikára" a Likud testvérpártjának vezetőit és tagjait? Bizony. Bár ez a KDNP izraelita műhelye után aligha lehet meglepő.
Időpont: 2010-02-04
Helyszín: Polgárok Háza - Díszterem
Tarlós István elnök, FIDESZ-KDNP frakció, Fôvárosi Közgyûlés, Lengyel
Köztárasági Érdemrend Tisztikeresztje, Magyar Köztársasági Érdemrend
Kiskeresztje kitüntetettje
– Budapest jelene és jôvôje
Dr. Köves Slomó vezetô rabbi, Egységes Magyarországi Izraeli Hitközség
– Etika az üzleti életben
hát ennyit orbánról meg a zsideszről!
Nem török bayeri babérokra és nem mondom azt sem, hogy mostantól nem hiteles, mert voltak kitűnő irásai és lehet egyszerűen megvezették a pátyi riporttal kapcsolatban.Akkor van baj, ha érdekből, megrendelésre riportozott.Tárgyi tévedései a zsámbéki medence településeivel bántóak és csak a projectvezető érdekeit tükrözték, a környezetterhelésről és egyéb problémákról nem lett képviselve , ezért kiváncsi lennék a Pörzse Sanyi véleményére.
A retek klubból és a TV2aviv -ból nem én szerzem az infót. Én a barrikádról, MN .hu, echo-ból, gondola, stb.
A Retek Klubba és a TV"2Tel- avivra nem engem hivnak nyilatkozni folyton, hanem a Toroczkót és a Budaházit,akik kiváló ügyvédje a Helmeczi haveri Kutya.
ki mondta , hogy a fideszben nincsenejk szar emberek, akik nem attól szarok,hogy volt mszmp tagok, hanem attól , hogy haszonleső elvtelen karrieristák és bármikor lepaktálnak a balliberókkal.De a Fidesz mégsem játszik össze a komcsikkal, mert a legfőbb ellenfelük Orbán Viktor, aki még a korrekt Vona Gábor szerint is nagyformátumu államférfi.Feladat megszabadítani őt a haszonlesők , udvaroncok körétől. persze ő sem hibátlan lsd micsoda szar tanácsadók is köröztek körülötte, majd elárulták, mint debreceni,stb.Mindenesetre nem válaszoltál a kérdéseimre.
érti mindenki, egy fideszes egy maszopossal, hogyan is lehetne másképp?
Az aktivista elmondta a kihívott rendőröknek, hogy az autó már több utcán keresztül követte őt fenyegetően. Megálltak mellette, majd mindig lassan előrébb mentek ismét megállva, melyből egyértelműen kiderült, hogy őt követik, s hogy a kocsiban a polgármester is ott van. Az aktivista mikor mobiljával mindezt meg akarta örökíteni, az álló autó elindult felé, majd neki is hajtott elsodorva őt. Felmerült, hogy szándékosság van a dologban, melyet az is erősít, hogy ezen jobbikos aktivista amúgy véletlenül épp Németh Imre volt. Azon személy, akinek a feljelentése kapcsán marasztalták el a Pécsi Városi Bíróságon január 14-én a mohácsi polgármestert, megállapítva azt, hogy a polgármester arcon köpte Németh Imrét. Akit egyébként 2009. augusztus 30-án csuklyás verőlegények megtámadtak és baseball ütőkkel összevertek, „Nagy a pofád, Imre” figyelmeztetésük közepette, s akit egyébként a polgármester tanúk és hangfelvétel által alátámasztottan többször már meg is fenyegetett. Németh Imre elmondását erősítette meg azon másik jobbikos aktivista is, aki Némethtel együtt végezte a szórólapok terítését.
Furcsa mód a polgármestert a helyszínről elengedték úgy, hogy jegyzőkönyvbe nem vették fel vallomását, nem tudni ő mit állított az eset kapcsán. Az MSZP-s kötődésű vállalkozó, aki amúgy az X5 -ös BMW-t vezette (a polgármesternek is színre megegyezően ilyen autója van), azt mondta a rendőrségnek, hogy Németh ugrott a haladó autója elé, melyet állítása szerint még meg is ütött, hivatkozva egy kis pöttynyi sérült pontra (kopás) az autón. A két és fél órás helyszínelés alatt, a polgármester cimborája az MSZP-s kötődésű vállalkozó embereket hívott a helyszínre, akik nem éppen barátságos tekintettel, fenyegetően néztek a két jobbikosra, miközben a vállalkozó megígérte Némethnek, hogy mindent meg fog mozgatni ellene. Németh közölte, hogy ennek (is) áll elébe.
A helyszínelést megtörtént, melyet Magyar László rendőr őrnagy, a mohácsi közlekedés-rendészeti osztály vezetője maga irányított. Az aznap délutáni szórólapozás így meghiúsult, a rendőrségre vár a dolog tisztázása.
ezt mikor hallom a hírtv-ben? Magyar nemzetben? amikor a maszopos csinálta (hogy dögölne meg mind), tudod, a vadász, akkor tele volt vele a fidesz média! látod, én ezt a kettős mércét utálom, ami a Fideszben is megtalálható vastagon!
Magyarázzad War, hogy mi értelme volt a kukaborogatásnak Hogy próbarendőröket vertetek a Tv székháznál és hogyhogy egyiketetket sem idézték be akkor.Magyarázd meg ki gyártotta le a Szabadság barrikád betüit és ki vitte ki a többszáz kockakövet a liberális klub mellé? Mennyit fizetett a Lapid Lajos?
a ballib média megosztó információi után biztossá vált: Budaházy György szabadságharcos, jelenleg politikai fogoly függetlenként indul és ebben támogatja a kuruc.info, Szent Korona Rádió és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is. Jelentkezzen Ön is segíteni!
szerintem menj olyan oldalra ahol erre a baromságra vevők az emberek, én személyesen ismerem Gyurit, te inkább vagy a gyurcsótány embere mint Ő. Toroczkait is ismerem, nem a tel-aviv 2 vagy a retek klubból kell informálódnod. Én is ott voltam minden összecsapáskor velük, tudom, hogy kicsodák és több hasznot tettek mint te bármikor is. Ha igényled akkor elmagyarázom mint apa a hülye fiának, hogy miért.
menj a kövér lacus (volt mszmp gb tag) pártjának oldalaira, ott vevők a baromságokra.
Jaj de cuki, jött még egy hülye.
Ismerelenül, spanza: Ezerszer jobban írsz, mint a Bayer, pedig valamikor istenítettem. Mindenben tök igazad van, B-er utolsó írása harmat-gyenge, a zsámbéki medence- interjú egy kalap szar. Bayer el vagy temetve.Nem vagy többet hiteles!
Hüpci!
Ha igy van, akkor én személyesen viszem el a kopogtatócédulámat neki.
Méghogy Budaházi a független képviselő, netán kukaborogatásügyi bizottsávezető, dehogy független, mikor a fLETO SZEMÉLYESEN BIZTA MEG MINDEN sátoros ünnep botránybfullasztásáva torockaival egyetemben.Majd csak április11 után derülnek ki a gazemberségeik.
Ne beszélj már hülyeséget, Budaházy függetlenként indul!
Látjátok mondtam, hogy Morvai balóné szétveri a Jobbikot még a választás előtt, mégpedig a Butaházinak akar képviselői helyet szerezni.Ahogy sugott-bugott Helmeczi biboldóval a Butaházi perén, az gusztustalan volt. Kiváncsi vagyok, hogy az egyenes jellemü, világosan gondolkodó Vona meddig tartja pozicióját és mostantól a kurucgyurcsány infó milyen támadást indit ellene.Budaházi igazságtevő köztörvényesei Wittner Máriát is megfenyegették, ma tesz feljelentést.Ki az aki nem látja, hogy Budaházit ki akarják engedni március15re, hogy méltó provokációval akadályozza a szabad választásokat.
ja, ezt a írást én írtam Bayer Zsolt nevében mert úgy gondoltam vannak mulasztásai a Zsótinak!
lehetett volna hosszabb is és jobb is de ennyi is elég, a lényeg benne van!
Szegény Zsolt. Mire győzni fogunk, már lefelejtjük, hogy miért is akartunk győzni.Elismerem nem ír rosszakat a Bayer, de Ő is csak szem a láncban. Pedig azt hittem, hogy nem. Csak ne láttam volna egyik éjjel a pátyi mega projectről szóló riportját.Bizony nem a valóságot sikerült ábrázolni Zsolti sajnos.Hanem a haszonleső Lakóparkost felemelni a padlóról.Nekem kevés ha az elvtársakat vezetőszíjon viszik el, nekem az kell, hogyha mi győzünk, akkor az igazak győzzenek, ne a karrieristák, ne a kiárusítók, ne fidesz mögé bújó értéktelenek, akik ugyanolyan semmibe veszik a népet, a másik embert , a szolidaritást, mint a gyurcsányisták.Kevés nekem, nekünk már a vezetőszíjon vitt vicsorgók.Nem akarunk győztesként veszíteni.
Sohasem védték a munkások érdekeit, csak őrizték a munkásokat.LSD munkásőrök.Szomoru ami történik. Mire megtörténik a választás, már nem lesz értelme semminek. Észre kell venni, hogy mindent megrontott a gyurcsányi nemzetirtás-mszpt-mdft-fideszt a közmorált, médiát,mindent a fideszt is. A A lelkünkbe ette magát a közöny,az zocsmányság,az erőszak. szdszt nem tudta, mert az maga volt a fertő.8év büntetlen bűn.2006 októberében nemcsak testben vertek meg minden becsületes aktiv magyart, hanem a lelkünket is megtaposták.És most látom környezetemben, ahogy a haszonlesők, volt torgyánisták is már rajzanak a Fidesz körül, aztán ahogy masiroznak a Jobbikba a nemrég mszplumpenek és az mdf gusztustalan kalandorokkal hitgyülizik.Már nem okoz örömet az sem, hogy látom az ősmszpskomcsik porbanvergődését, a liberálanarchisták saját szarukban fuldoklása.Nem , mert arra sok ártatlanra gondolok aki belehalt a reménytelenségbe a 8 évbe. Tetvek, férgek és strigák. Igaza volt Kövérnek amikor ezeket a jelzőket alkalmazta a gyurcsányi hálózatra. De ki fogja átvinni a túlsó partra a mi lelkünket?
Amíg Gyurcsány et. szabadlábon garázdálkodik, addig nincs igazság Magyarországon.
Gyurcsány et. és cionista bűnbandája tönkretette a 2002-ben még baloldali emberekből álló pártot. Egy régi baloldali mszp-s ismerősömet kérdőre vontam a baloldali értékek szétverése miatt. Azt válaszolta, hogy régen az volt a jó baloldali politika, de közben megváltozott a világ, és most a pénz világában azt kell csinálni, amit Gyurcsány et. csinál...
Így behülyítették a régen munkásérdekeket képviselő baloldali gondolkodású mszp-s párttagságot.
De drágám! Olyanokat mondasz. Mi nem spórolunk.
Öko-gazdálkodást folytatunk.
Értem én a lámpavasas tárolás előnyeit, de nem vinném tulzásba a dolgot.
Értelmet kell adni ezeknek az emberek életének.
Én a szervezett szervkereskedelemre gondoltam - egyúttal a befolyt vételárral lehetne csökkenteni az államadósságot, amit ugye ebből fizetnénk vissza.
Igazságos, és mindenki jól jár - kivéve Bragát, mert neki szivás.
Minden fronton előkészítenek maguknak új lehetőségrt.
Háát, akkor a köztörvényesek megépítik az autópályákat, aztán azok mentén lesz a feldíszítés. Ez - amellett hogy költségkímélő, - még népnevelő programnak is felfogható, nem is beszélve a dekoráció bűnmegelőző hatásáról... A sátortáborokat meg könnyű az aktuális tevékenység mellett költöztetni. Fő a spórolás!
Jelzem, az Andrássy az idő múlásával rövidnek bizonyul. Alternatív javaslatokat várok !
Yanoo Miniszterelnök- jelölt Úr megígérte, hogy hatalomra kerülése esetén az Andrássy lámpaoszlop(sz)ai fel lesznek díszítve. Mi meg majd jól végigvonulunk rajta, lesz móka- kacagás, és az úri közönség táncol.
Szóval "autodaphes"-re gondoltam, engem szórakoztatna.
Legendás és még mindig élnek tanuk a Czinege villa azonnali államosítása.
Érthetetlen hogyan jutottak eddig a dolgok! Miéret van az,hogy az ügyészség olyan lassú egyes esetekben? Ki felelős azért mert Tasnádi "testvér" glsszálhat és fenyegethet a szegények kifosztására és családok tönkretételére létre hozott "kissebbségi intézményben?
Véleményem szerint itt az ideje megállitani az a folyamatot melyben egy reaktiv és összetartó kissebbség tönkre teheti a többséget, mert előbb utóbb ez olyan véres és jogos konfliktusokhoz vezethet amilyen '56-ban volt, de más célpontokkal!
Jobb lenne a Jobbikos mgoldásoknál jobbat találni az" Állj eddig!" parancs realizálására. Deha nincs más út mindenki magára vessen!
Bayer Zsolt
Álláspont
Volt nekünk egy Oszkárunk, talán mindenki emlékszik, talán senki sem, mindegy, én emlékszem.
Tehát ez az Oszkár olyat mondott amit a parlamenti pártok tagjai közül még senki sem, ez nem baj, a baj az, hogy igazat mondott. Azt mondta van cigánybűnözés és még olyat is mondott, hogy a ZSIDÓ nagytőke az ami az ország romlására tör, ezeket mondta ez az Oszkár. Az egészben az a fura, hogy amit mondott azt mindenki tudja, mindenki tudja de tilos róla beszélni, hogy miért? Hát ezt az olvasóimra bízom, egy biztos, a Fideszben sem keltett osztatlan örömöt az igazság kimondása -ég is érte a képem- így a mi Oszkárunk már nem a mi Oszkárunk, hogy miért? CSAK! Így egyszerűen. Ahogy írom e sorokat, eszembe jut egy másik magunkfajta Oszkár is, Ő nem Molnár hanem Góró Oszkár, önkormányzati képviselő VOLT, ő is a mi Oszkárunk volt, de olyat tett amit vállalhatatlannak és tálalhatatlannak tartott a mi polgári pártunk. Tudnillik ennek a Góró gyereknek volt mersze szembeszállni és harcolni 2006-ban, ráadásnak ezt még felvétel is megörökítette. Jött is rögtön az atyai pofon, na nem kettő csak egy, de az is elég volt. a mieink egymást túllicitálva zárták ki a soraikból ezt az Oszkárt (is), előbb a Fidelitas majd a Fidesz is. Oszkártalanítás megtörtént, hisz ezek a "bűnök" méltatlanná tették mi Oszkárainkat a két szervezetben való munkára. Itt tartunk most, így szépen lefelé, szabadesés, Fidesz módra.
Nincs már nekünk se Góró se Molnár Oszkárunk, de úgy érzem velük más is távozott a polgári pártból.
Megjelent(volna) a Magyar Hírlapban!
Nyilván.
Hosszú ideje ez az első jó cikk ettől a sráctól.
Majd ha Gyöngyös polgármestere Hiesz György és társai bírókkal ügyészekkel együtt vezetőszáron lesznek elhiszem hogy jön a megtisztulás. Addig pedig csak bűnbandák egymás közötti leszámolása, bírói és ügyészi segédlettel!