Miért nevezték el Érpatakot mintatelepülésnek? 1.
2010-03-08 10:26:03
AZ ÉRPATAKI MODELL 1.
„Rend a lelke mindennek”
“Nem túlzás, néhány év alatt egy bűntől züllő kis szabolcsi településből virágzó, országos szinten mintaértékű település nőtt a megyénkben. …Érpatak neve kezd bekerülni úgy a köztudatba, mint mintaértékű település. Nincsenek konfliktusok, a roma-magyar ellentéteknek sincs nyoma, emellett a település szinte napról-napra fejlődik.” Írja egyik Érpatakról szóló cikkében a szon egyik jeles újságírója.
Mára már szinte az ország minden részéből egyre többen érdeklődnek irántunk és egyre gyakrabban teszik fel számunkra a következő kérdést: Mi a titka az érpataki eredményeknek?
Érpatak a közbiztonság rövid idő alatt történő, kiemelkedően jelentős mértékű megjavításával került az országos figyelem középpontjába. (2007-ről 2008-ra 2/3-dal csökkentettük a bűncselekmények számát, majd 2008-ról 2009-re a lecsökkentett bűncselekményszámot újból drasztikusan 2/3-al csökkentettük, a korábbi kb 5%-os felderítési arányt közel 70 %-ra növeltük.)

A mi példánk lényege az, hogy egy település élhetővé tétele szempontjából mindenképpen és mielőbb a rendet, a közbiztonságot kell megteremteni, mert a radikális közbiztonságjavulás olyan közösségélénkítő és közösségerősítő hatással van, hogy ez ismét visszahat a közbiztonság erősítésére, a bűnözés elsorvasztására s a bűnözők eltávolítására. Ez a folyamat ismét és folyamatosan tovább erősíti a közösséget, ami egyre jobban sorvasztja a bűnözést és így tovább. Tehát a kulcskérdés a rend, a törvények megszilárdítása, a közösségi együttélés szabályainak világos definiálása, a helyi szokásjog kialakítása, ezek folyamatos megkövetelése és a társadalom minden rétege vonatkozásában történő szisztematikus betartatása. Lehet építeni járdákat, lehet különböző beruházások után loholni, de rend és közbiztonság nélkül a közösség csak folyamatosan beteg, kiszolgáltatott és csak haldoklik. Ezért először vissza kell adni a közösség életkedvét, biztonságérzetét és önmagába vetett hitét és ezen mint szilárd alapon kell megvalósítani – a közösség tagjainak kreatív ötletei és kezdeményező készsége alapján – a település egyéni arculatát és az adottságainak megfelelő egyedi fejlesztési elképzeléseit.
A rend kialakításhoz és kialakíthatóságához talán az egyik legfontosabb kérdés a média által kialakított torz gondolkozásmód és a társadalmat megosztani igyekvő vélekedések s folyamatosan szajkózott közvélemények (magyar-cigány, kisebbségi-többségi, kétkezi munkás-értelmiségi, hívő-nem hívő, baloldali-jobboldali, civil-politikus, fideszes vagy jobbikos stb. egységromboló szembeállításoknak) megtagadása és egy új szemléletmód kialakítása szükséges. A gondolkozásmódot nem ezen mesterséges törésvonalak mentén kell meghúzni, hanem a következő mentén: ki az aki építi és ki az aki rombolja a közösséget, a települést és a hazát, mert az aki építi a közösséget, a települést és a hazát az a szövetségesünk és azokat minden rendelkezésre álló eszközzel segítjük s velük a kapcsolatot folyamatosan ápoljuk és erősítjük. Aki viszont rombolja a közösséget, a települést és a hazát az viszont az ellenségünk és őket ebben a romboló tevékenységükben a rendelkezésre álló eszközökkel folyamatosan akadályozzuk és velük harcot folytatunk, egészen addig amíg a rombolást abba nem hagyják és meg nem változnak, vagy el nem költöznek, vagy börtönbe nem kerülnek. Közösségépítő lehet magyar is cigány is, kétkezi munkás is értelmiségi is stb, de közösségromboló is lehet magyar is és cigány is, civil is és politikus is, hívő is, meg önkormányzati képviselő is, baloldali is meg jobboldali is stb. Ma már nem a státusz és a pozíció, hanem mindig a konkrét tevékenység a döntő és az, hogy éppen min mesterkedik az illető, és ezért mindíg erre a konkrét tevékenységére kell hathatós válaszokat adni, ha egy dinamikusan fejlődő közösség létrehozásán és tovább építésén őrködünk.
… folytatjuk.
Orosz Mihály Zoltán Érpatak polgármestere

Új hozzászólás
2010. október 03. - ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK Ön melyik párt listájára fog szavazni?
15:42
15:42
Új lámpát alkottak, megszűnnek a sötét foltok Magyar Nemzet Online
15:35
15:35
Martonyi: Nincs veszélyben a közszolgálati média Magyar Nemzet Online
15:33
Hetes fogadalomtétel Csíksomlyón Gondola
16:12
Fáklyás felvonulás Bölönben - VIDEÓ Erdély Ma - RO
16:09
Nem akarják kifizetni a korábbi Madrid-edzőt a Vasluinál Mediatica.ro - RO
16:09
Gombnyomásra érkezik az idősgondozó szolgálat - VIDEÓ Erdély Ma - RO
16:09
Năstase visszavenné a hatalmat Mediatica.ro - RO
16:09
A románok Szerbiába járnak olcsóbb élelmiszerért Mediatica.ro - RO
15:22
Az LVSZ főtitkár, Younan a pakisztáni humanitárius segély koordinálására szólított fel Magyar evangélikus egyház
15:09
15:05
14:55
Támadástól tartanak az amerikai muszlimok Magyar evangélikus egyház
14:49
Elhunyt Bartosné Stiasny Éva Magyar evangélikus egyház
13:38
Mit tegyünk, ha a gyep nem elég zöld? Kert-Varázs Magazin
12:37
Hibrid Yarist készül gyártani a Toyota Alternatív Energia Hírportál
11:11
Sportcipő-újrahasznosítási program a Triatlon VB alatt Alternatív Energia Hírportál
11:00
12 melltartót nyelt le a kutya Állatbarát Webkuckó
11:00
Veszélyben a tasmán ördög Állatbarát Webkuckó
15:55
Ibrahimovic a hálón állt bosszút [origo] Sport
15:27
Egymilliárd euró fölött a Serie A összfizetése Nemzeti Sport Online
15:26
Labdarúgás: a klubok jobban beleszólnak a válogatott menetrendbe - Rummenigge Nemzeti Sport Online
15:23
15:14
Álomfizetések a Serie A-ban Sporthirado.hu
13:53
A beszéd fejlõdése Családinet.hu
13:50
Rövidlátás iskoláskorban Családinet.hu
13:49
Fontos tudnivalók a kéziszámítógépekrõl Családinet.hu
13:32
A minisztérium kiáll a gazdák mellett AgrárHírek
12:02
Mi az a hiperbárikus oxigénterápia? Alternatív Gyógymódok
17:15
Füvesítenek Nyíregyházán Szabolcs Online
16:50
Nézőpont: Kinőhető álmok Borsod online
16:40
Petíciók árvízügyben Borsod online
16:39
Négy társulat közös Bolerója Borsod online
16:35
Régen várt felújítás Újfehértón Szabolcs Online
http://amieveink.blog.hu/
Tehát Magyarország hadseregének vezetője két államnak is elkötelezett!!!!
Ti nem vettétek észre, hogy ma már nem lehet "buta gójról beszélni, megedzettetek minket és megtanultuk kik vagytok!
Adjon az Isten szebb jövôt!