Jesse Owens keresztülhúzta Hitler számításait

Jesse Owens keresztülhúzta Hitler számításait

Owens, akinek nagyapja még rabszolgaként dolgozott, az alabamai Oakville-ben látta meg a napvilágot, s szüleitől a James Cleveland nevet kapta. Kilencéves korában a család a jobb élet reményében északra költözött, s amikor az iskolában az új tanító nevét kérdezte, így válaszolt: „J.C.”. Ezt a tanárnő a fiú déli akcentusa miatt Jesse-nek értette, s a név ráragadt, végül már ő is ezt használta. A család nehéz anyagi helyzete miatt sokféle munkát el kellett vállalnia, volt zöldségszállító, rakodómunkás, cipészinas. Ekkortájt fedezte fel, mennyire élvezi a futást, s szerencséjére középiskolai tanára is arra bíztatta, vegye komolyan a tehetségét és lehetővé tette, hogy tanítás előtt az iskola pályáján gyakoroljon.

Kiváló eredményei miatt válogathatott az egyetemek között, választása végül az Ohiói Egyetemre esett, mert apja biztos állást kapott a városban. Owens 1935-ben és a következő évben is négy aranyérmet szerzett az egyetemi bajnokságon, az első alkalommal 45 perc alatt három új világcsúcsot állított fel, majd beállított egy negyediket is. A távolugrás történetében ő ugrotta elsőként túl a nyolcméteres álomhatárt, 813 centis eredményét huszonöt évig nem tudták túlszárnyalni. Fekete lévén azonban sikerei ellenére sem lakhatott és utazhatott a versenyekre fehér sportolótársaival, ösztöndíjat sem kapott, így éjszaka részmunkaidőben mozgólépcső karbantartóként, pincérként, benzinkutasként és könyvtári raktárosként dolgozva teremtette elő a pénzt tanulmányaira.

Owens 1936-ban bekerült az amerikai olimpiai csapatba, így elindulhatott a berlini olimpián. A játékokat Hitler a német sportolók felsőbbrendűsége és a náci Németország erejének demonstrálására akarta felhasználni, de Owens keresztülhúzta számításait. Az amerikai atléta négy számban is diadalmaskodott: a 100 méteres síkfutást 10,3 másodperc alatt, a 200 méteres síkfutást 20,7 másodperc alatt teljesítette, a távolugrásban 807 centimétert ért el és tagja volt a 4×100 méteres győztes váltónak is. (Hasonló teljesítményre csak majdnem négy évtizeddel később, az 1984-es olimpián volt képes Carl Lewis.)

Owens győzelmei foltot ejtettek a „felsőbbrendű árja faj” büszkeségén, a legenda szerint Hitler ezért nem is volt hajlandó gratulálni a fekete sportolónak és még az eredményhirdetés előtt távozott. Owens ezt cáfolta, mondván, hogy kezet valóban nem fogtak, de a Führer páholyából üdvözlésként intett neki. A versenyek előtt Adi Dassler, az Adidas sportszergyár alapítója rábeszélte Owenst, hogy versenyzés közben az ő cipőit viselje, így lett a fiatal atléta az első afroamerikai sportoló, akit sportcipőgyár szponzorált.

Owens Németországban, ugyanazokban a hotelekben szállhatott meg, mint a fehér sportolók, otthon azonban nem fogadták fanfárok. A tiszteletére rendezett fogadásra igyekezve a Waldorf-Astoria Hotelben bőrszíne miatt csak a teherliftet használhatta. Franklin D. Roosevelt elnök sem hívta meg a Fehér Házba, mivel attól tartott, elveszítheti a déli államok szavazatait, sőt még gratuláló táviratot sem küldött. Nem véletlen, hogy Owens az 1936-os választásokon Roosevelttel szemben a republikánus jelöltet támogatta.

Hírdetés

Ismertsége és diadalai nyomán reklámszerződésekkel keresték meg, ő néhányat el is vállalt, de emiatt az amerikai atlétikai szövetség azonnal megvonta tőle az amatőr státust. A botrány nyomán a támogatók visszaléptek, így a csodafutó a kilátásba helyezett pénzt is elvesztette. Jobb híján cirkuszokban, rendezvényeken szórakoztatta a közönséget: 100 yardon húsz yard előnyt adott kihívóinak, de így is elsőként ért a célba, még egy versenylóval is kiállt és ezt a futamot is megnyerte. Kritikusainak azzal vágott vissza: „valóban van négy aranyérmem, de megenni akkor sem tudom őket”.

Vállalkozásokkal is próbálkozott, ezek csődbe mentek, ám épp ekkorra kezdték elismerni teljesítményét. Dwight D. Eisenhower elnök 1955-ben a sport nagykövetévé nevezte ki, az Egyesült Államokat képviselve beutazta a világot. Megkapta a két legmagasabb amerikai polgári kitüntetést is: 1976-ban Gerald Fordtól az Elnöki Szabadság Érdemrendet, majd 1990-ben özvegye a Kongresszusi Aranyérmet vehette át.

Jesse Owens harmincöt éven keresztül minden nap elszívott egy doboz cigarettát. 1979-ben az orvosok rendkívül agresszív, a gyógyszeres kezelésnek ellenálló tüdőrákot diagnosztizáltak nála, a legendás sportoló 1980. március 31-én halt meg az Arizona állambeli Tucsonban. Owens az olimpiai győzelem után rendkívül sokat tett a hátrányos helyzetű gyerekek támogatásáért, mint elmondta, ez hozta meg számára az igazi megelégedést.

MTI – ]]>www.mult-kor.hu]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »