Jobbik-hiszti

A Jobbikot törvénybe ütköző gazdálkodásáért az erre illetékes állami szerv 330 millió forintra büntette. Ez elég nagy összeg ahhoz, hogy az egyszerű emberek megrettenjenek, és kifizethetetlennek gondolják. Miközben a pártfinanszírozásban milliárdok mozognak. S miként azt Felcser V. Őrs blogger megállapította, a Jobbik több mint 5 milliárd forinthoz jutott az utóbbi hét évben az államkasszából, amihez hozzájön a különböző egyéb forrásokból befolyt, vélhetően ennél sokkal nagyobb összeg, s így aligha képzelhető el, hogy ne lenne egy tartalékalap vészhelyzetekre.De kényelmesebb most demokrácia sérelme miatt sivalkodni, hiszterizálni a közhangulatot olyan demagóg rágalmakkal, hogy a kormány felszámolja a politikai versenyt, mert ellehetetleníti a legnagyobb ellenzéki párt választásokon való indulását. Most ez ugyanis a retorika, a Jobbikosok képesek arcátlanul azt állítani, Simicskával a hátuk mögött ráadásul, hogy a 330 millió forintos bírság megbénítja a működésüket, mi több, gyűjtést is indítottak a bírság összegyűjtésére. Vona arról beszél, hogy pártja szövetséget köt a kormányváltást akaró emberekkel. Elképesztő demagógia, de ki tudja, lehet, hogy működik. Vona az emberek utcára hívásával fenyegetőzik. A kormányváltást akarók, ha van egy kellően mobilizáló ürügy, akkor képesek nagy tömegben az utcára vonulni, lásd az internetadó elleni tiltakozáshullámot. Kétséges viszont, hogy a Jobbik pénzügyi szabálytalanságainak jogos vagy jogtalan szankcionálási kérdése kellő mobilizáló erő-e. Úgy vélem, nem. Ugyanakkor azt se felejtsük, hogy a legújabbkori Magyarország történelmében a Fidesz volt az a párt, mely  a legnagyobb tömeget tudta mozgósítani, ha tüntetni kellett.A másik oldalról nézve taktikai hiba volt megbüntetni a Jobbikot, mert most az áldozat szerepében tetszeleghetnek, minden alap nélkül. Finanszírozási gondjaikat így is, úgy is megoldja Simicska, aligha elképzelhető, hogy a milliárdos, miután egész média-birodalmát és plakáthelyeit a Jobbik szolgálatába állította Orbán Viktor elleni bosszúhadjáratában, most majd megijed 330 millió forint bírságtól.Egyelőre azonban a forgatókönyv hisztériakeltés. A Soros-kompatibilissé varázsolt Jobbik, melynek elnöke nem is oly rég elvi éllel jelentette ki, hogy nem hisz a demokráciában, most hirtelen a demokrácia bajnoka lett és a Chartára jellemző üzenetekkel próbálja megszólítani az Orbán ellen heccelt választókat.A helyzet kétesélyes. Reménykedjünk benne, hogy győz a politikai józanság és a választók annak a politikai erőnek szavaznak ismét bizalmat, mely még a szobafogságban levő és puhasággal aligha vádolható Budaházy György szerint is a legjobb kormányt adta az országnak a rendszerváltás óta.

Borbély Zsolt Attila
A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »