Jobbikos képviselő trollkodta meg a fideszes habony-kottából felolvasott sajtótájékoztatót

Jobbikos képviselő trollkodta meg a fideszes habony-kottából felolvasott sajtótájékoztatót

A Fidesz még mindig nem tette túl magát Vona Gábor nyugdíjasok egy csoportjáról írt Facebook-posztján, és miután már minden létező országos szinten tevékenykedő politikusuk felszólította a Jobbik elnökét a bocsánatkérésre, valamint telefonon is zaklatták a kétes hátterű listájuk szerint nyugdíjasnak számító embereket, most kiadták a kerületi elnökeiknek is, hogy a helyi jobbikos vezetőket szólítsák fel bocsánatkérésre.

Az azonnali.hu által közzétett videóban láthatjuk, ahogy Jelen Tamás fideszes zuglói választókerületi elnök próbál eleget tenni a feladatnak, és több-kevesebb sikerrel olvassa fel a kezébe nyomott sajtótájékoztató szövegét.

Amiből azt tudhattuk meg, hogy Jelen, vagy inkább a Fidesz pártközpontja szerint tűrhetetlen, hogy Vona gúnyolódott a nyugdíjasok remegő kezein és bevásárlókocsijaikon. A kerületi elnök azt is tudni véli, hogy a „Jobbik elnöke bármit megtenne a hatalomért”, de ez már neki sem fér bele és akkor is bocsánatot kellett volna kérnie. Mivel ezt nem tette legalább Czeglédi Jánostól, a helyi Jobbik elnökétől szeretné kérni ezt.

A fideszesnek peche volt, mert a teremben helyet foglalt Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője és egyben zuglói választókerületi elnöke is, aki két mondatban semlegesítette a kamerák előtt egyébként is kényelmetlenül mozgó fideszest.

Hírdetés

Mint mondta:

„Önnek az a Habony Árpád adta ezt a papírt a kezébe, akit egyébként egy idős házaspár bántalmazásáért elítéltek.”

Majd sajnálatát fejezte ki, amiért a Fidesz ilyen helyzetbe kényszerítette Jelent. Megkérte a fideszest, hogy a választási kampány a valódi problémákról szóljon és ne hazugságokon alapuljon.

Ezután a jelenlévőknek kiosztották Vona Gábor facebook-posztjának kinyomtatott változatát és a képviselő elmagyarázta, hogy érdemes lenne elolvasni az egész szöveget, ugyanis abból nyilvánvalóvá válik, hogy a pártelnök nem a nyugdíjasokról általában beszélt, hanem arról a jelenségről, amit például ő is megtapasztalt a közelmúltban a Bosnyák téren, amikor egy idős nő lekurvaanyázta őt.

Az Azonnali kérdésére, miszerint nem tartja-e manipulatívnak a Fidesz kampányát, hiszen a párt állításával szemben Vona Gábor nem minden nyugdíjasra vonatkoztatta a posztját, Jelen Tamás azt válaszolta, hogy természetesen nem.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »