Jön az űrbányászat? Magáncégek hódítanák meg a világűrt

Jön az űrbányászat? Magáncégek hódítanák meg a világűrt

Noha Donald Trump most éppen a Holdra való visszatérést, majd a marsutazást ígéri, ugyanezt már évtizedekkel ezelőtt is hallottuk. Az űrkutatás ma korántsem olyan fontos a kormányok számára, mint az űrverseny aranykorában. Az állami űrügynökségek helyét azonban magáncégek lennének készek átvenni, amelyek akár a Hold nyersanyagainak kibányászásával is megpróbálkoznának. De az állami bürokrácia útjukat állja, hiszen senki sem tud arra válaszolni, hogy ki birtokolja a Holdat.

Fél évszázaddal ezelőtt, 1967. október 10-én az emberiség az utolsó pillanatban visszarettent attól, hogy történelme talán legnagyobb őrültségét kövesse el. Johnson amerikai elnök és a szovjet nagykövet aláírta a külsőűr-egyezményt (Outer Space Treaty), amelynek legfontosabb rendelkezése megtiltotta, hogy az űrt és a földön kívüli égitesteket háborús célokra használhassák. Magyarul a két nagyhatalom vállalta, hogy nem telepít atomrakétákat az űrbe. Ez a megállapodás fontos állomása volt a hatvanas években már a teljes emberiség pusztulásával fenyegető, ellenőrizhetetlenné váló nukleáris fegyverkezési versenyt korlátozó tárgyalási folyamatnak. Volt azonban az egyezménynek egy akkor jelentéktelennek, sőt hipotetikusnak tűnő pontja, jelesül, hogy az űr bármilyen magáncélú felhasználása kizárólag az adott ország kormányának beleegyezésével történhet.

A hatvanas években ezzel senki sem foglalkozott, mert fel sem vetődött, hogy bármilyen magáncég vagy civil szervezet képes lehet rakétát felbocsátani az űrbe, pláne leszállni a holdon. Emiatt az ehhez szükséges engedélyeztetési mechanizmusokat sem hozták létre. Ötven évet előreugorva az időben, ez a mulasztás már évek óta rostoklásra kényszeríti a magánűripari cégeket. Hiába írt ki évekkel ezelőtt az X-Díj Alapítvány (a Google támogatásával) 20 millió dolláros jutalmat annak a magáncégnek, amely először képes űrhajóval leszállni a Holdra, majd ott egy önjáró szondával gurulni kicsit, ez – ha szigorúan értelmezzük a törvényeket  a legtöbb aspiráns számára jelenleg illegális lenne.

http://mno.hu/

Pedig a legesélyesebb jelöltek, közöttük a Moon Express nevű cég korántsem csak arra a rongyos 20 millióra hajt, hanem sokkal távolibb horizont lebeg a szemeik előtt, írja a New York Times. El szeretnének jutni oda, ahová még egy vállalat sem merészkedett. Kibérelték a hajdan szebb napokat látott floridai Cape Canaveral légibázis egy részét, ahol milliókból felújítják a lepusztult épületeket, új indítópadot, irányítóközpontot építenek. Az első holdszondájukat jövőre, a következőt 2019-ben, a harmadikat egy évre rá akarják indítani. Utóbbi már vissza is térne a földre, kőzetmintákkal a rakterében. Rajtuk kívül sokat hallani a szupersztár milliárdos, Elon Musk SpaceX nevű cégéről, és az Amazon-alapító Jeff Bezos Blue Origin vállalatáról – de mind ugyanazzal a nehézséggel küzdenek: ki lenne illetékes engedélyezni a földön kívüli felfedezéseket, pláne a kereskedelmi tevékenységet?

Az amerikai szövetségi légügyi hivatal engedélyezi a rakéták föld körüli pályára állítását, a kommunikációs tanács pedig a magánműholdak kommunikációját. De a holdra szállás engedélyezését ők nem érzik jogkörükbe tartozónak – ahogy senki más sem. A Moon Expressnek annyit sikerült elérnie, hogy egyszeri, kivételes engedélyt kapott a 2018-as első holdszondájának felbocsátására, de már most megmondták nekik, hogy ezt nem tekinthetik úgy, mint állandó, automatikusan meghosszabbodó jogosítványt. Az előttük tornyosulni látszó bürokratikus falak miatt a cégek már azt tervezik, hogy olyan, az űrkutatásban eddig részt nem vevő (és ezért a korlátozó egyezményekből is kimaradt) országokba települnek át, mint például Luxemburg.

http://mno.hu/

A kis európai ország ugyanis 200 millió eurót fektetett be az űrbéli nyersanyagok kiaknázását célzó iparágba, például egy aszteroidabányászattal foglalkozó (na jó, ezt tervező) cégbe, a Planetary Resourcesbe. Ezt talán sokan az ablakon kidobott pénznek tartják, hiszen még csak egyszer sikerült egyáltalán többé-kevésbé leszállni egy üstökösre, így scifibe illőnek tűnik, hogy rentábilisan lehetne bányászni rajtuk. Lehet ebben ráció, ugyanakkor a Goldman Sachs nem régi elemzése arra a következtetésre jut, hogy „az űrbányászat reálisabb cél lehet, mint azt eddig gondolták, és bár az aszteroidabányászattal szembeni pszichológiai akadályok magasak, a pénzügyi és a technikai gátak ennél jóval kisebbek”.

A Planetary Resources első körben vízjeget tervez bányászni az aszteroidákon, az első űrhajójukat 2020-ban akarják elindítani. A víz furcsa ásványkincsnek tűnhet, de a cég úgy okoskodik, hogy azt könnyű oxigénre és hidrogénre bontani, e két elemet pedig rakéta-üzemanyagként, illetve belélegezhető gázként is hasznosíthatja majd a vevő – reményeik szerint a NASA -, amikor például a Marsra tartó űrhajóik valahol félúton üzemanyag- és vízutánpótlást vesznek majd föl. Emellett azért nemesfémeket is kitermelnének a kisbolygókon, amelyeket visszaszállítanának a földre.

Nem állítjuk, hogy e célok túlságosan földhöz ragadottak lennének, és könnyen előfordulhat, hogy semmi sem fog belőlük belátható időn belül megvalósulni. De ha technikailag kivitelezhető is lenne, még mindig ott a kérdés, hogy a nyersanyag, amelyhez az űrben hozzájutnak e magáncégek, az vajon kinek a tulajdonát képezi? Itt is teljes a jogi bizonytalanság. 1979-ben ugyan aláírták az úgynevezett holdegyezményt, amely szerint minden űrbéli természeti kincset egyenlő arányban kell elosztani a nemzetek között, ezt azonban a legtöbb aláíró ország parlamentje sohasem ratifikálta, így olyan, mintha nem is lenne. Két éve az amerikai törvényhozás ugyan hozott egy törvényt, amely biztosítja a jogot a cégeknek, hogy eladhatják az űrben kitermelt javakat, de az égitestet magát, illetve a kitermelés helyét továbbra sem birtokolhatják.

Senki sem tudhat jelenleg biztosat arról, hogy az űrbányászat kilép-e a belátható jövőben a tudományos fantasztikus regények lapjairól a valóságba. A hivatalos szervek most még láthatóan nincsenek felkészülve rá, miközben a hold és az elérhető közelségben lévő égitestek a mesebeli Eldorádó gazdagságával felérő kincsekkel kecsegtetnek. Csak aztán nehogy az űrbányászatra fogadó kalandorok is úgy járjanak, mint elődeik fél évezrede a dél-amerikai dzsungelben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »