Juncker: terroristát a magyarnak!

Juncker: terroristát a magyarnak!

 Bünti, elítélés, szégyenpad – a hazai libbalnak azonnal ez jutott eszébe az Európai Bizottság tegnapi döntéséről. Aztán inkább elkezdtek sunnyogni, mert migráns témában idehaza ez az új ellenzéki pr-jelszó. „Kerítésbontó Botka” is már úton-útfélen „pontosít” a határnyitásról – csak Brüsszelben meg ne hallják.

Az uniós kötelezettségszegési eljárás megindítása persze roppantul fenyegetően hangzana, ha nem lenne hasonlóból minden uniós tagállamnak egy raklapnyi a spájzban – a legtöbb amúgy a németeknél és a franciáknál. Ezt tudja Jean-Claude Juncker bizottsági elnök is, a tegnapi lépésnek nem is ez a lényege.

Brüsszel a bájos nevű eljárással nem, hogy figyelmeztetni, de konkrétan fegyelmezni és megfélemlíteni akar! Érdekes módon azokat, akik más kérdésekben is szembe mennek az uniós bürokrácia uraival: a cseheket, lengyeleket – és „természetesen” a magyarokat.

Nem a nekünk most „kiosztott” 1294 migráns a fontos. A görögök és az olaszok most amúgy összesen is legfeljebb 13 ezer bevándorlót passzolnának át, akik beleférnek a mostani „önkéntes kvóta” kereteibe – azaz „szinte biztos”, hogy nem terroristák vagy gazdasági bevándorlók. Ezeket átvehetnék a nagyok, a németeknél fel sem tűnne, és nem lenne semmi balhé. Brüsszelben amúgy is bevett eljárás a „söpörjünk a szőnyeg alá a problémákat”.

De Junkeréknek most keménykedni kell! Először is azért, hogy a magyarok és szlovákok által indított kvótaperben még véletlenül se merüljön fel, hogy folyamatosan átvernek mindenkit.

Például éppen az említett migráns-vendéglátás kapcsán. Történetesen az Európai Tanácsban az uniós miniszterelnökök anno úgy döntöttek, hogy a befogadás csak önkéntes lehet. Az Európai Bizottság nagy ívben tett erre, és a belügyminiszteri tanács elé vitte a kérdést – ott meg nincs vétójog, hiába ellenkeztünk. Azóta pedig Merkelék megakadályozzák, hogy a téma újra napirendre kerüljön. Szép dolog is az uniós demokrácia!

De még ennél is fontosabb, hogy ha az „önkéntes kvóta” átmegy, utána a „kötelezőt” pár eljárási trükkel már minden további nélkül keresztül lehet verni. Akkor pedig nem 1294 előre átvilágított migránsról, hanem „ad hoc” százezrekről lesz szó. Köztük terroristákról, mert hiába széplelkűsködik bárki: ez ezzel jár!

A migráns-import egyben terroristák behozatalát is jelenti! Ha csak a számoknak hisznek, tessék: csak Németországban négy év alatt az ötszörösére emelkedett a „menekültek közé befurakodott” terroristák száma. Míg 2013-ben még „csak” 130 ilyen egyénről volt tudomásuk, jelenleg 680 potenciális terroristát figyelnek meg éjjel-nappal.

Hírdetés

Akarjuk ezt? Nem. Mi, és a visegrádi négyeken túl egyre több ország ezt nagyon nem szeretné. Szerintünk az európai szolidaritás azt jelenti, hogy megvédjük a saját – és így az unió határait is. Junkerék szerint viszont a szolidaritás az, hogy mi is kapjunk az általuk előidézett terrorfrászból!

Nehogy már csak Brüsszelben, Párizsban és Londonban kelljen félni! Rettegjenek a csehek, lengyelek és magyarok is! Terroristát, és ne csak lejárt szavatosságú élelmiszert kapjanak a „gyarmatiak”!

Ha ezt lenyelik, akkor innentől kezdve mindent le lehet tolni a torkukon! Hiszen, ha már a saját országuk, népük és családjuk biztonságát is feláldozzák, akkor a többi megy majd, mind a karikacsapás.

Lesz Európai Egyesült Államok, ahol a kicsiknek, a „keleti rebelliseknek” kuss a neve, majd német és francia dönt, hogy nekik mennyi jár az egyenjogúságból.

Majd ők eldöntik azt is, hogy ki és hogyan kormányozzon felettünk!

 
Fotó: stopthetakeover.org

Máté T. Gyula – http://matete.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »