Ki tapsol Sorosért?

Ki tapsol Sorosért?

Az LMP csatlakozott az MSZP kezdeményezéséhez, hogy az Országgyűlés tartson rendkívüli ülést augusztus 21-én. Ez nem baj, a parlament munkahely, néha valóban be lehet menni. De mi a téma, ami ellenzéki egységre ösztönöz, és még Gyurcsányékat is előkerítheti a munkakerülésből? Hát a CEU!

Kedves Olvasó! Töredelmesen megvallom: eleinte erősen túlzottnak éreztem a Soros elleni támadásokat. Jó, jó, személyes hasznát gátlástalanul, nemzeteket és népeket tönkretéve hajszoló milliárdos, de hát akad még hasonló… Aztán valahogy szinte minden „balhéban” előkerült a spekuláns neve.

S itt nem kormányzati kommunikációról beszélünk, itt tényekről. Az Európára uszított migránsok mögött ő áll, a demokratikusan megválasztott kormányokat buktató „színes forradalmak” fölött is ő tűnik fel rendre. Ha támadást indítanak egy nemzeti fizetőeszköz ellen a világon (a britek sokat mesélhetnének) – megint csak Soros.

Ha az oktatás és a kultúra támogatása címszavak alatt agymosást folytatnak – megint ő. Mehetünk kelettől nyugatig szinte bármerre, Londontól Moszkváig, Budapestet sem kifeledve, valahogy mindig ő „kever”. Lehet ilyen veszélyes egyetlen ember? Még ha milliárdos is?

S ha igen, miért nem szóltak korábban? Miért lebeg körülötte ennyi misztifikált, ám egyértelműen „top secret” információ?

Egy tegnapi hír: a CIA évtizedek óta elfelejtette jelezni, hogy a Kennedy-gyilkosság hivatalos változata hazugság. Nem csak a világ legdemokratikusabb országának közvéleménye, hanem a kormányának és az elnök számára sem.

Ez a Politico Magazine információja, és a 444.hu is hivatkozik rá, tehát akkor csak politikailag korrekt hír lehet.

A Politico úgy tudja: a CIA és az FBI vezetése azért lobbizik Donald Trumpnál, szinte szó szerint fenyegetve az elnököt, hogy az amerikai törvényhozás által kikövetelt jelentések „egyes részletei” mégse kerüljenek nyilvánosságra. Nemzetbiztonsági érdek ez, avagy egyesek hasznának a védelme? Önök miképp gondolják?

Nekem fogalmam sincs természetesen, hogy a Györgyből George bácsivá lett Soros honnan szerezte első millióját és befolyását. Ezt ugye nem is illik kérdezni. De az ma már talán felvethető, hogy az összes többi milliót és milliárdot hogyan gründolta össze?

Bizonyosan összeesküvés-elmélet a CIA – George Soros viszony? Ha az iratok elkezdenek nyilvánossá válni, kikerülhet egy egykori fizetési lista? Vagy egy másik, amely már pár évtizeddel későbbről származik? Esetleg olyan, ahol már megrendelőként szerepel az egykori szállító?

Kiderül, miért védik ezt a dílert – szinte pánikszerű félelemmel – Clintonok, Merkelek és Junckerek? A hazai „baloldali ellenzék” miért mindig a „Soros által képviselt értékek” mentén jut közös nevezőre? Máskor a ballibek egymást csak akkor nem akarják vízbe fojtani, amikor összefognak, hogy valamelyik másik „demokratát” tegyék el az útjukból.

Most viszont rajtaütésszerűen abbahagyták egymás nyakának és pénztárcájának cincálását, mert Brüsszel újra beszólt CEU-ügyben. Az LMP azonnal csatlakozott az MSZP kezdeményezéséhez, hogy tartson az Országgyűlés rendkívüli ülést nyáron. A többi libbal aprólékpárt is támogatja az ötletet.

Ami Gyurcsányéktól tényleg nem kis teljesítmény, hiszen hosszú hónapok óta az Orbán-kormány bojkottja címszó alatt a parlamenti munkavégzést is mellőzték. Ez természetesen nem vonatkozik a fizetési átutalásaik gondos ellenőrzésére…

De vissza az alapkérdéshez! Miért Soros, és miért most? Azért, mert helyenként kezd megváltozni a világ. Bizonyos pontokon már nem ők ellenőriznek mindent. Mondhatni – bár soha be nem ismernék – megijedtek. Ezért akarnak lakosságot is cserélni migráns-importtal.

Ezért lettek most agresszívabbak, ezért a sokirányú törtetés. Már nem elég, hogy valaki képviselje az érdekeiket. Olyan kell, aki az ő részük, aki érdekeikben haszonrészes, aki minden gátlás nélküli pragmatikussággal végrehajt mindent, a lehető legmagasabb szinten.

Az újabb CEU-álbalhé melyik listának köszönhető?

Válságban a világuk, azért kell Soros!

Csakhogy ez nem a mi világunk, ugye, Kedves Olvasóim?

Fotó: iwp.org.ua

Máté T. Gyula – ]]>http://matete.pestisracok.hu/]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »