Ki volt "a Halál Arkangyala" ?

Ki volt "a Halál Arkangyala" ?

Kétszázötven éve, 1767. augusztus 25-én született Louis Antoine Leon de Saint-Just francia forradalmár, a jakobinus diktatúra egyik vezetõje. A terror híveként számtalan embert küldött a nyaktiló alá, mígnem a sors fordultával az õ feje is a porba hullt.

A közép-franciaországi Decize városában látta meg a napvilágot. Katonatiszt apját tízévesen vesztette el, anyja ezután már nem bírt fékezhetetlen fiával, aki egyszer még iskoláját is felgyújtotta. Tizenkilenc évesen, egy szerelmi csalódás után összepakolta a családi ezüstöt, és elszökött hazulról. Nem jutott messzire, letartóztatták, fél évet töltött egy javítóintézetben, innen csak azután szabadult, hogy kibékült anyjával, és megígérte, hogy beiratkozik a jogi egyetemre. 1789 májusában publikálta a javítóintézetben írott hosszú, gyatrán megírt, de pornográf részletekben bõvelkedõ költeményét, amelyben kigúnyolta a francia társadalom minden intézményét az egyházaktól a bíróságokig. A megtorlás elmaradt, mert idõközben kitört a forradalom, õ pedig nagy lelkesedéssel vetette megát a felfordulásba.   

Fiatal életkora miatt nem lehetett képviselõ, csak azzal vigasztalódhatott, hogy levelezésbe kezdett Robespierre-rel, 1791-ben írt röpiratát pedig pillanatok alatt szétkapkodták. A következõ évben elérte a parlamentbe kerülés korhatárául megszabott 25 évet, s rögvest meg is választották Soisson küldöttjének. A Konventben dörgedelmes beszéddel mutatkozott be, követelve XIV. Lajos tárgyalás nélküli halálra ítélését.   

Természetesen a radikálisokhoz, Robespierre társaságához csatlakozott, 1793 januárjában õ lett a jakobinus klub elnöke. Magatartásával nem sok barátot szerzett, a Dantonhoz közel álló, nála csak néhány évvel idõsebb Camille Desmoulins azt mondta róla: "Saint-Just úgy hordja a fejét, mintha az oltáriszentség volna." Mivel az ellenszenv kölcsönös volt, Saint-Just így vágott vissza: "Én meg gondoskodom róla, hogy úgy hordja a fejét, mint Szent Dénes – a hóna alatt."   

Az eszményi szépségû, de kérlelhetetlenül doktriner Saint-Just a terrort tartotta az erény alapjának, meg is kapta "a Halál Arkangyala" melléknevet. Miután 1793. július 10-én beválasztották a Közjóléti Bizottmányba, az osztrákok és poroszok ellen harcoló rajnai hadsereghez küldték biztosnak. A katonák egyszerre csodálták és rettegték, mert velük együtt lovagolt a csatába, de könyörtelenül betartatta a szabályokat, hajthatatlan volt a kishitû és megvesztegethetõ parancsnokokkal szemben. A legenda szerint egy fiatalkori barátja hálóingbe öltözve szaladt be a sátrába, mire megölelte, és azt mondta, hogy dupla öröm e találkozás. Egyrészt viszontláthat egy régi barátot, másrészt azt is bebizonyíthatja, mennyire szereti a forradalmat – és lelõtte a férfit, mert az megszegte a Saint-Just által két napja hozott öltözködési elõírásokat.   

1794 februárjában a Konvent elnökévé választották, az õ rendeletére kobozták el és osztották szét a szegények között a "nép ellenségeinek" vagyonát, tartóztatták le, majd végezték ki Dantont és társait, és õ írta alá a Konventet bíráló Hébert halálos ítéletét is. Mindez nem növelte amúgy is csekély népszerûségét, de õ egyre csak azon kesergett, hogy Dantonnak nem olvashatta fel a halálos ítéletét, haragjában még a kalapját is a tûzbe vágta. Ekkor már úgy érezte, hogy "a forradalom megfagyott", és igaza volt. A nép megcsömörlött az állandó vérontástól, érlelõdött a fordulat. Saint-Just 1794 elején eljegyezte barátja, Philippe La Bas nõvérét, a házasság azonban füstbe ment.   

Utoljára 1794 nyarán járt a fronton, gyõzelemre vezetve a csapatokat a fleurus-i csatában. Az összeesküvéstõl tartó, beteg Robespierre kérésére tért vissza Párizsba, ahol 1794. július 27-én (forradalmi idõszámítás szerint thermidor 9-én) a Konventben nagy beszédben kelt a Megvesztegethetetlen védelmére. Beszédét iszonyatos hangzavar kísérte, nem is tudta befejezni, mert lerángatták az emelvényrõl, de õ szálfaként állt a vihar közepette. Az ülés végén megszületett a parancs letartóztatásukra, amit kisebb csata követett a jakobinusok mellett álló nemzetõrség és a Konventhez hû csapatok között. A törvényen kívülinek minõsített, tárgyalás nélkül halálra ítélt jakobinusok vezetõi közül többen öngyilkosságot kíséreltek meg, amikor a katonák betörtek az ülésterembe. Utolsó éjszakájukat a városházán töltötték, Saint-Just egész idõ alatt könnyekkel a szemében ült, Robespierre-t nézve.   

Másnap mindannyiukat kivégezték. A vérpadhoz vezetõ úton Saint-Just végig néma volt, csak az Emberi és Polgári Jogok Kiáltványára pillantva mondta azt: legalább ennyit végeztem. Társai mind sebesültek és járásképtelenek voltak, egyedül õ hágott fel saját lábán a nyaktilóhoz, gomblyukában egy szegfûvel. Halálával, ahogy Albert Camus írta, meghalt az új vallás minden reménye: az erény vallásáé, egy tökéletes Franciaországé, amely sohasem születhetett meg.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »