Kibontották a falat, hogy ellopjanak két tévét a munkásszállóról

Kibontották a falat, hogy ellopjanak két tévét a munkásszállóról

A rendőrségre március 17-én érkezett bejelentés arról, hogy az egyik helyi munkásszállóról két televíziót loptak el. A szálló két szomszédos szobájának gipszkarton falát megbontották, majd ellopták a helyiségekben lévő televíziókat. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került L. Károly 37 éves székesfehérvári és K. Máté 27 éves sárkeszi lakos, akik a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a munkásszállón tartózkodtak. A rendőrök a két férfit elfogatóparancs alapján elfogták és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte az L. Károly és K. Máté ellen folytatott nyomozást és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte el a Járási Ügyészségnek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »