Kiderült, mennyi fogyott Mészáros Lőrinc vizéből a MÁV-nál a kánikula idején

Az már korábban ismertté vált, hogy a MÁV-csoport 486,6 millió forintos keretösszeggel kötött szerződést a Vivienvíz Kft.-vel tavaly nyáron, eddig pedig összesen 136 millió forintért rendeltek vizet a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégtől.

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó azonban arra is kíváncsi volt, hogy mennyi vizet osztott szét a nagy kánikulában az utasok között a MÁV-START. Fónagy János válaszában azt írta: az elrendelt, augusztus elsején 0 órától augusztus hatodikán éjfélig tartó hőségriadó alatt összesen 75 402 liter ásványvíz fogyott el. Kiemelte, hogy a 2016-ban megkötött keretszerződés biztosítja a MÁV Zrt. és leányvállalatai dolgozóinak védőitallal történő ellátását is.

A válaszból az is kiderült, hogy

a literes kiszerelésből 70 409 palack fogyott, darabjának beszerzési ára 32 forint volt;fél literes kiszerelésből pedig 9986 fogyott 28 forintos darabáron.

A MÁV-csoport még 2016 augusztusában kötött szerződést a Vivienvízzel. A megállapodás 24 hónapra szól, vagyis még egy évig a Mészáros-féle ásványvízzel látják el a vasúttársaságot, illetve kánikula idején az utasokat.

De nemcsak a vasút, hanem Volán-társaságok is szerződtek a Vivienvízzel. A Volánbusz Zrt. 4188 darab félliteres vizet vett a Vivientől 268 ezer forint plusz áfa értékben. Az Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ szerződött még Mészárosékkal, ők 900 darab egyliteres palackot vettek 72 ezer forint plusz áfáért – derült ki Fónagy János július végén Tóth Bertalan MSZP-s országgyűlési képviselőnek adott válaszából. Vagyis a Volánbusznak 63 forint plusz áfa volt fél liter víz, míg a másik társaságnak 80 forint plusz áfa az egy liter.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »