Kiégett az egyik CIA-ügynök

Kiégett az egyik CIA-ügynök

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) saját hivatalos Twitter-csatornáján tette közzé egyik újoncuk, Lulu kiképzésének lépéseit, majd sajnálatos kudarcait, végül elbocsátását is. Ez szinte példátlan a titkos operációiról híres kémszervezet történetében. Még akkor is, ha Lulu egy kutya.

Van úgy, hogy az ember (illetve ebben az esetben a kutya) már tanulás közben jön rá, hogy egy munkakör nem teszi boldoggá, ilyenkor sosem késő váltani. Így járt Lulu, a fekete labrador is, akit a CIA vett fel, hogy bombakereső kutyává képezze ki.

De az események nem az előzetes elvárások szerint alakultak. Lulu napról napra lehangoltabb lett, és lassan a kiképzőknek is be kellett látniuk, hogy a labrador alapvetően nem akar bombát keresni, írja az amerikai közszolgálati National Public Radio (NPR) honlapja. A folytatásos, Twitteren közvetített kémtörténetet a CIA-nál Pupgate-nek nevezték el (a pup – kutyakölyök – és a Watergate szavak összevonásából). A történet a CIA sajtóközleménye szerint azonban happy enddel zárult.

There are a million reasons why a dog has a bad day & our trainers must become doggy psychologists to figure out what will help pups. pic.twitter.com/iaeRpGiSUR— CIA (@CIA) 2017. október 18.

Itt még megértőek, bizakodóak voltak vele, hiszen azt írják, hogy ahogy minden embernek, úgy minden kutyának is vannak jó és rossz napjai. Millió oka lehet annak, ha egy kutya rosszabbul teljesít, a kiképzőknek pedig kutyapszichológussá kell átlényegülniük ahhoz, hogy rájöjjenek ennek okára.

#CIAK9 Pupdate:

Hírdetés

Sometimes, even after testing, our pups make it clear being an explosive detection K9 isn’t for themhttps://t.co/nPZl6YWNKb pic.twitter.com/07TXRCH7bp— CIA (@CIA) 2017. október 18.

De aztán belátták, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni: „Néha a kölykeink egyértelművé teszik, hogy a bombakeresés nem az ő világuk.”

Lulu wasn’t interested in searching for explosives.
Even when motivated w food & play, she was clearly no longer enjoying herself. pic.twitter.com/puvhDk1tRX— CIA (@CIA) 2017. október 18. „Lulut egyszerűen nem érdekelte a bombakeresés. Hiába próbáltuk motiválni étellel vagy játékkal, ő nem érezte jól magát.”

Our trainers’ top concern is physical & mental well-being of K9s.
They made difficult decision & did what’s best for Lulu: stop her training pic.twitter.com/Ss9y9LpE9q— CIA (@CIA) 2017. október 18.

„A kiképzőink a kutyák fizikai és mentális jólétét tartják szem előtt. Így hát meghozták a nehéz döntést, ami a legjobb lesz Lulu számára: abbahagyjuk a kiképzését.”

Lulu was adopted by her handler & now enjoys her days playing w his kids & a new friend, & sniffing out rabbits & squirrels in the backyard. pic.twitter.com/WOImM75P1D— CIA (@CIA) 2017. október 18. „Amikor egy kutya kikerül a kiképzési programból vagy nyugdíjazzuk, a kiképzője örökbe fogadhatja. Sokan így is tesznek. Lulu ma már a kiképző gyerekeivel és új kutyabarátjával játszik, és élvezi a mókusok és nyulak hajkurászását a kertben.”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »