Kiknek az érdekében, és kiknek az utasítására ítélték nehéz évekre Budaházy Györgyöt? – szerencsére csak első fokon?

Az egész ítélet Budaházyra volt kihegyezve.  Hogy félj magyar a saját hazádban, mert elér az idegen megrendelés az ellehetetlenítésedre, a tönkretételedre – ártatlanul! Ártatlan? Kit érdekel? Az ítélet megrendelőit biztosan nem. Vajon meddig bújkálhatnak a 2006-os szemkilövetők?

Azonban ahogy Dr. Morvai Krisztina nyilvánosan rajtakapta az ügyészt, hogy az ítélet kihirdetése előtt az ügyész tudott az ítéletről és az nyomtatásban is előtte volt az ügyészi zárszó felolvasásakor, akkor A MAGYAR JOGREND MEGSZŰNT LÉTEZNI, hacsak az OBH elnöke vizsgálatot nem rendel el az ítélkező bíróság és az ügyben eljárt ügyész terhére. Ami vizsgálatnak csak egy eredménye lehet, hogy nevezetteket a jogászi hivatásuk gyakorlásától örökre eltiltja és kamarájukból kizárja.

Ez az ügyészi elszólás, a jog eszközével ugyan, de nem maradhat megtorlatlan!

Ha az ügyész hajlandó volt az előre leírt ítéletet felolvasni, a bíró pedig helyben nem tett javaslatot az ügy folytatásának felfüggesztésére, abból az következik, hogy mindketten méltatlanok a hivatásukhoz, valamint a jogászi esküjükhöz.

Hírdetés

Ez legyen a meghirdetett tiltakozások vezérfonala. Ez az eljárás minden részletében koncepciós jelleget visel magán az ügyész elszólásáig bezárólag.

2016. 08. 30.

Lengyel Károly

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Hírek, Jegyzet, Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »