Kiszámolták a nagyvárosokban lévő fák hasznának értékét

A világ nagyvárosaiban lévő fák évente több mint 500 millió dollár értékű “szolgáltatást nyújtanak” azzal, hogy tisztábbá, élhetőbbé teszik a városi környezetet – számította ki egy nemzetközi kutatócsoport.

 

Az Ecological Modelling című online folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek tíz megapoliszt – Peking, Buenos Aires, Kairó, Isztanbul, London, Los Aneles, Mexikóváros, Moszkva, Mimbi és Tokió – tanulmányozva jutottak arra a következtetésre, hogy a fa alapú ökoszisztéma előnyeinek évi átlag értéke 505 millió dollárt tesz ki nagyvárosonként, ami azt jelenti, hogy egy négyzetkilométernyi fa 1,2 millió dollár hasznot hoz, egy városlakóra lebontva 35 dollár haszna van a fáknak.

 

A fák által nyújtott szolgáltatások értéke könnyen növelhető azáltal, hogy még több fát ültetünk el – idézte Theodore Endrenyt, a New York államban lévő Syracusa Környezettudományi és Erdészeti Főiskola tanárát, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

 

A kutatók megbecsülték a városokban lévő fás terület nagyságát, és azt hogyan járulnak hozzá a 10 metropolisz ökosziszémája szolgáltatásaihoz, mint a légszennyezés csökkentéséhez, nagy mennyiségű esővíz elvezetéséhez, az épületek fűtésével és hűtésével kapcsolatos energiaárak csökkentéséhez, a szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozásához.

 

A legtöbb ember nincs is tisztában a városi fák szolgáltatásaival, köztük azzal, hogy kivonják az emberi szervezetre veszélyes szálló port a levegőből azáltal, hogy megkötik azokat leveleiken, energiát takarítanak meg az ember számára azzal, hogy hűtik a levegőt, és felfogják a hideg téli szeleket, a nyári forróságot okozó napsugárzást, elnyelik és tárolják a szén-dioxidot.

 

MTI
kép: timeout.com

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »