Kitálalt a volt főigazgató: Fidesz-prés alatt a kormányhivatalok

Kitálalt a volt főigazgató: Fidesz-prés alatt a kormányhivatalok

Megelégelte a NER szerinte egyre jobban elsilányuló rendszerét, nyíltan beszél a kormányhivatalok válságáról Varga Zsolt, korábbi hivatali vezető.

Varga – aki korábban somogyi kormányhivatal nyugdíj-biztosítási igazgatóságát vezette – szerdán Hír TV-nek nyilatkozott döntésének hátteréről. A 2006-ig MDF-es, később a mostani kormánypártot választó vezető nem tagadta, sokáig elkötelezett fideszesnek tartotta magát, és abban reménykedett, hogy az Orbán-kormány jól működő országot teremthet.

Tapasztalata szerint azonban 2014 után végletesen elfajultak a dolgok, és ez az államapparátusban is éreztette hatását: Fideszhez hű bizalmi emberekkel töltötték fel főként a vidéki kormányhivatalok vezetését, az urambátyám viszonyok, a hatalmi alapú megfélemlítés korábban elképzelhetetlen méreteket öltött.

Hírdetés

Bürokráciacsökkentés helyett iszonyatos tisztogatás és klientúracsere jött, komplett családok kerültek egyes hivatalokban pozícióba, ami eleve összeférhetetlen megoldás – az új bizalmi emberek útját pedig kamupályázatok és közvetlenül politikusoktól jövő telefonhívások építik ki, összegzett Varga Zsolt.

Szerinte azért csak ő beszél erről nyilvánosan, mert a még alkalmazásban levő hivatalnokok félnek a retorziótól. „Mindez nagyon sok embert zavart, de nem merték elmondani” – fogalmazott Hír TV-ben.

Az egykori hivatali vezető szerint a Fidesz az államigazgatási adatbázist is felhasználja a Jobbik ellen indított telefonos lejárató kampányához, mint mondta, tud olyan esetekről, amikor kormányhivatalnokok adták ki aktivistáknak a méltányossági nyugdíjra jogosultak elérhetőségeit.

Nem jobb helyzet Varga Zsolt szerint a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságoknál sem – erről személyes tapasztalatai is vannak, ő maga szintén dolgozott egy ilyen Somogy megyei intézménynél.

Mint a magyarnarancs.hu-nak elmondta, a vezetők több mint felének semmilyen szakirányú végzettsége sincsen. Volt olyan humánpolitikai munkatárs, aki korábban presszót vezetett, de akad tornatanár vagy más oda nem való végzettségű is. „A közös bennük, hogy egyiküknek sincs szociális szakmai végzettsége… De van olyan intézményi megyei igazgató, akit még a minisztérium sem akart kinevezni, ám mivel a helyi parlamenti képviselő embere volt, a megyebeli honatyák közös petíciót írtak az érdekében. Természetesen pozícióba került” – jegyezte meg Varga.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »