Klopp a piaci viszonyokkal magyarázta Van Dijk vételárát

Klopp a piaci viszonyokkal magyarázta Van Dijk vételárát

Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője a piaci viszonyokkal magyarázta, hogy 75 millió fontértszerződtetik Virgil van Dijkot a Southamptontól.

“Egy ilyen átigazolás a szükségletekről és a lehetőségekről szól” – nyilatkozta a német szakember, aki tavaly élesen kritizálta a Manchester Unitedot, amiért 89 millió fontot fizettek a középpályás Paul Pogbáért. Van Dijk szerződtetését követően José Mourinho, a manchesteriek trénere is emlékeztette kollégáját az akkori kijelentésére.

“Egy játékos szerződtetése során a legutolsó dolog, amire gondolok, a vételára. És ez nem azért van, mert szórom a pénzt” – mondta Klopp. Hozzátette: ez “nem szép” dolog, de alkalmazkodniuk kell a piaci viszonyokhoz.

A 26 éves holland középhátvéd – aki 16 alkalommal volt válogatott – 2015 óta a Southamptonban futballozik. A védő a téli átigazolási időszak kezdetén, január 1-jén kerül hivatalosan a Mersey-parti együtteshez. Van Dijk megvételéig Benjamin Mendy számított a legdrágább hátvédnek, akiért a nyáron 57,5 millió eurót fizetett a Manchester City az AS Monacónak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »