Kovács László levelet írt Lázár Jánosnak

Kovács László levelet írt Lázár Jánosnak

Lázár János a szokásos csütörtöki Kormányinfóján több dologról is szót ejtett. Ezek között természetesen ott volt a magyar kormány harca Brüsszellel.

Az Origo kérdése a miniszter elmondta: szerintük nagy csata lesz Brüsszelben, ez már abból is látszott, hogy Donald Tusk kiszivárgott beszédére rendkívül éles reakciók érkeztek. Az ATV kérdésére azt is kifejtette, hogy a 2,3 millió visszaküldött konzultációs ív a bevándorlásellenes magyar álláspontnak különös súlyt ad. A kormány azt szeretné elkerülni az EU-csúcson, hogy Magyarországra kényszerítsék a bevándorlást. A kancelláriaminiszter szerint a kvóta és az érkezők szétosztása egyfajta meghívás a bevándorlóknak. Hangsúlyozta, hogy szerintük a bevándorlást pártoló országok is európai álláspontot képviselnek, de nincs joguk, hogy álláspontjukat a közép-európai országokra is rákényszerítsék.

http://mno.hu/

Ennek a válasznak az apropóján Kovács László, korábbi külügyminiszter és az Európai Bizottság volt tagja tollat ragadott és nyílt levelet írt Lázár Jánosnak, amit változtatás nélkül közlünk:

Miniszter Úr!
Mint Magyarország két korábbi kormányának külügyminisztere és mint az Európai Bizottság volt tagja nagy figyelemmel kisérem Magyarország és a világ számunkra fontos országai közötti kapcsolatok alakulását, mivel ez nagy mértékben befolyásolja hazánk sorsát. Ezért megdöbbenéssel olvastam az Associated Press amerikai hírügynökség tudósításában, majd az ABC News amerikai televízió honlapján, hogy Ön a szokásos csütörtöki kormánytájékoztatójában Martin Schulzot, az Európai Parlament volt elnökét, a Német Szociáldemokrata Párt elnökét Adolf Hitlerhez hasonlította.

Hírdetés

Önt sokan és valószínűleg nem ok nélkül a jelenlegi magyar kormány és a Fidesz kevésbé durván fogalmazó, barátságos, mosolygós arcot is mutatni képes politikusának tartják. Emlékszem arra, hogy amikor a magyar-német kapcsolatokban növekedni kezdett a feszültség, Ön utazott Berlinbe és tett hitet a hazánk és Németország közötti jó kapcsolatok fontossága mellett.
Nem tudom, hogy milyen indokokra építve tette ezt a nemzetközi kapcsolatokban példátlanul durva, ráadásul minden alap nélküli hasonlatot. Azt sem tudom, hogy Hitler melyik ultimátumára emlékeztette Önt Martin Schultznak az európai integráció szorosabbá tételét célzó, a nemzetközi sajtóban már évtizedek óta számos jelentős politikus és szakértő által fevetett Európai Egyesült Államok terve.
Feltételezem, hogy iskolai tanulmányaiból még emlékszik Adolf Hitlernek az emberiség ellen elkövetett bűneire. Nyilván azt is tudja, hogy Martin Schultz az Európai Parlament korábbi elnökeként és német politikusként egyaránt széles körű megbecsülésnek örvend nem csak hazájában, de Európában és a világ számos más országában is.
Figyelmébe ajánlom Miniszter Úrnak azt is, hogy amennyiben Németországot ismét nagykoalíció fogja irányítani, annak Angela Merkel mellett valószínűleg Martin Schultz lesz a második legnagyobb súlyú tagja. Gondol-e arra, hogy amikor majd először találkoznak, hogyan fog Martin Schultz és Ön viselkedni?
Egy sürgős, Martin Schultzhoz intézett, de nyilvános bocsánatkéréssel talán még lehetne valamit javítani a helyzeten. Ez nem csak Önnek, de Magyarországnak is jót tenne.
Kovács László korábbi külügyminiszter és az Európai Bizottság volt tagja


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »