Kövér: Európa sorsa is eldőlhet a magyarországi választáson

Kövér: Európa sorsa is eldőlhet a magyarországi választáson

BUDAPEST. A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén szombaton, Budapesten.

A házelnök – aki a Fidesz választmányi elnöke is – a választások tétjeként az elmúlt 7-8 év eredmények megőrzésére hivatkozott, továbbá arra, hogy Magyarország magyar ország tud-e maradni.

Az eredmények közé sorolta a családpolitikai rendszert, az unión belül kiharcolt gazdasági mozgásteret és a nemzetpolitikát. Utóbbit úgy jellemezte: gyakorlatilag a nemzethatárok feletti újraegyesítés, a nemzeti közösség újraszövése zajlik.

Kövér László kiemelte, hogy Magyarország ma lélekszámánál, gazdasági teljesítményénél nagyobb befolyással bír a nemzetközi politikában, és ennek szerepe van abban, hogy Európa megőrzi-e keresztény karakterét.

Emiatt nagyobb hévvel támadják és vitatják azt, amit Magyarország képvisel – mutatott rá Kövér László, aki a küzdelem felei között a magyar kormányt és a mögötte álló többséget, valamint az unió bizonyos intézményeit és bürokratáit nevesítette, jelezve: utóbbiak jelentős részben "Soros György zsebében vannak".

A fideszes politikus arról is beszélt: a visegrádi négyek mára megkerülhetetlen tényezővé váltak az európai politikában, erre utal Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének "pálfordulása" is, amelyben a kötelező kvóta elvetését hangoztatta. Magyarország nemzetközi tekintélyének növekedése szempontjából sikeresnek ítélte a Kína és Közép-Kelet Európa közötti kooperációt, és üdvözölte a Három Tenger Kezdeményezést is.

A házelnök a Magyarországgal szembeni támadásokat az unortodox gazdaságpolitikára vezette vissza, utalva arra: nem csupán a pénz miatt fájtak az intézkedések az addig extraprofitot kipumpáló multinacionális cégeknek, hanem azért is, mert ezzel más országokban is precedenst teremtettek.

Az új alaptörvénnyel a küzdelem áttevődött ideológiai kérdésekre – folytatta, jelezve: egyesek szemében botrányosnak számított a nemzeti múltra, hagyományra, önazonosságra, keresztény gyökerekre hivatkozás, továbbá annak rögzítése, hogy a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége.

Kövér László szerint a kötelezettségszegési eljárások tucatjaiból világossá vált, hogy világhatalmi küzdelem zajlik a felhatalmazás nélküli, a nemzetállamok jelentős részénél nagyobb gazdasági erővel bíró informális hatalmak és a szuverén nemzetek között.

A nemzetállami demokratikus döntéshozatal mára gátja lett a profitmaximalizáló törekvéseknek, ezért a nemzetállamokat maga alá akarja rendelni: vagy úgy, hogy megvásárolnak és kinevelnek politikusokat – erről szól az Európai Parlament Soros-listája -, vagy egy transznacionális struktúra felépítésével, a brüsszeli központ megerősítésével a tagállamok rovására – fogalmazott Kövér László.

Emlékeztetett arra, hogy a német szociáldemokraták elnöke, Martin Schulz – aki "mint a részeg és a gyerek, őszintén beszél" – elmondta, hogy 2025-re létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat.

Ezekben a küzdelmekben ugyanúgy helyt kell állni, mintha valami sorsdöntő csatában vennénk részt, ami ismét eldönti az európai civilizáció sorsát, ahogy a török háborúk idején. "Hogy mi a fészkes fenének áldoztuk fel magunkat, azt nem egészen értem, nyugodtan átengedhettük volna Bécsig a törököket, úgy sem lennénk rosszabb helyzetben" – jegyezte meg.

Hírdetés

Kövér László beszélt arról is, hogy a politika nem avatkozhat be az emberek magánéletébe, de jó kereteket kell teremtenie. Példaként említette a családpolitikát, fontosnak nevezve, hogy a gyerekvállalás ne legyen egyenértékű a szegénységgel.

A Fidesz politikusa egyúttal sokak aktív szerepvállalását sürgette, jelezve: jelenleg nem érzi, hogy egy olyan, nem politizáló, de közéleti szerepet vállaló keresztény értelmiség sorakozna fel a hátuk mögött "kivont kardokkal és előreszegezett dárdákkal", mint amilyenre szükség van a társadalmi küzdelmekben.

Semjén: Európa jövőjéért is felelősek vagyunk

Az Európa jövője iránti felelősséget hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a kormánypárt országos választmányának szombati budapesti ülésén.

A politikus értékelése szerint "Brüsszel kettős bűne miatt" veszélyben van a keresztény civilizáció. Kifejtette: az egyház-, család- és nemzetellenesség tudatosan rombolja a keresztény értékeket. Semjén Zsolt a jakobinus, kommunista, liberális és '68-as ideológiákat mind a szabadkőműves hagyományokra vezette vissza, elítélve a kereszténység relativizálását.

A demográfiai vákuum okaként jelölte meg a család tudatos rombolását, az anyaság "zárójelbe tételét", a férfi és nő házasságának megkérdőjelezését. A nemzetellenességről szólva pedig kijelentette: az európai világot megvető iszlám ellenállás nélkül, mint kés a vajban hatol át.

A miniszterelnök-helyettes Brüsszel másik bűneként a migráció megszervezését azonosította, inkorrektnek nevezve a helyzetet a bevándorlást elutasítókkal és magukkal a migránsokkal szemben is. Vitatta az arab tavasz kirobbantásának értelmét, utalva arra, hogy keresztényüldözéshez, romboláshoz vezetett.     

Semjén Zsolt megjegyezte: ebben a helyzetben az embercsempészek NGO-kkal (nem kormányzati szervezetekkel) együttműködve szervezték meg a migrációt, Angela Merkel német kancellár pedig saját állampolgárai és más tagállamok megkérdezése nélkül, korlátlanul meghívta a bevándorlókat. Antidemokratikusnak, törvénytelennek és inkorrektnek nevezte a történteket, bírálva, hogy amikor ott kezelhetetlenné vált a helyzet, akkor "ide akarják lőcsölni" azokat, akik nem elég képzettek ahhoz, hogy Németországban dolgozzanak.

A kereszténydemokrata politikus aggodalmának adott hangot, hogy először ugyan csak 100, majd 1000 bevándorlóról van szó, később párhuzamos társadalmak jönnek létre, és végül a saría árnyékában kell élniük az embereknek a saját hazájukban. Felvetette ezzel kapcsolatban: miért nem a dúsgazdag olajállamok fogadják be saját hittestvéreiket?

Semjén Zsolt a belpolitikáról szólva örök tanulságnak nevezte, hogy az nyeri a választást, aki egyben van.

Az egész polgári jobbközép világ ma egy táborban van, a baloldal és a "nehezen meghatározható Jobbik" pedig darabokban – mutatott rá, meghatározónak nevezve Orbán Viktor miniszterelnökkel való kipróbált barátságát, továbbá a Fidesz és a KDNP bajtársi szövetségét. Ezzel szembeállítva a politikus egy tál skorpióhoz hasonlította a baloldalt, ahol a szereplők marják egymást, hiányzik "az emberi minőség", és ezért nem képesek életképes szövetségre.

Semjén Zsolt a részvevőknek azt is bejelentette: Süli János, a paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter a KDNP színeiben indul a parlamenti választásokon, Hollik István pedig Budapest belvárosában, Rogán Antal jelenlegi körzetében lesz a kormánypártok jelöltje.

A pártelnök méltatta a KDNP-s minisztereknek és államtitkároknak a családi adózás és az egyházi oktatás területén elért eredményeit, és további aktivitást szorgalmazott párttársainál.

A rendezvényen Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke azt emelte ki: a következő választáson a fiatalok jövője a tét. Megfogalmazása szerint az a kérdés, meg tudják-e őrizni Magyarország biztonságát és értékeit úgy, hogy közben egyre vonzóbb legyen a következő generáció számára, hogy itt alapítsanak családot, vállalkozzanak, értéket teremtsenek és közösséget szervezzenek.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »