"Kurvának lenni munka, azonban a ribancság tudatállapot"

…Aztán látok magam körül rengeteg csonka családot, egymást maró, elvált szülőket, ahol a gyerek csak pislog. Látok fröcsögő anyákat, akik vadul szidják a gyereknek az apát, és látok gyűlölködő apát, aki csemetéjével vitatja meg anyuka vélt szexuális életét és mentalitását. És látok emiatt lelkileg sérült, ép felnőtté soha nem növő gyereket, kamaszt, fiatalt…

RIBANCVILÁG
Találtam egy cikket a neten, amiben nyugaton élő arab férfiak fejtegetik a véleményüket a legendásan szép magyar lányokról. Ezt írták benne: „A lányokra térve, fejtegette, reméli, hogy nem fogok megsértődni, de bár nagyon szépek a lányok itthon, van velük egy nagyon nagy baj. Az a baj, – mondta, hogy nagyon könnyű őket ágyba vinni. Semmi tartásuk nincs. Egy két pohár ital a bárban, – ahol a fiúk látványosan üveggel kérik az italokat – és még aznap a szállodaszobában fejezik be az éjszakát. Tízből kilencszer. Ez nagyon szomorú – mesélte. Nem tudjuk így becsülni őket, minden este mást viszünk haza.”

Emlékszem, valamikor, még az én lánykoromban a „digó” fiúk voltak a menők, persze a többség csak álmodozott a sármos és mindig elegáns olasz fiúkról, hallgatta a dallamos olasz sanzonokat. De becsülettel élt, választott párt, és az álom a családban, a gyerekek mellett már nem volt érdekes.

Ma viszont azt látom, valóban nem érték sem a család, sem a gyerek, de főleg nem a tisztesség. A pénz, a kocsi, a külsőségek, a vágyott álomvilág – csak ez számít. És ezért képesek mindent megtenni. Azt gondolják, egy éjszakás kaland után hercegnők, majd asszonyok lesznek.

Aztán látok magam körül rengeteg csonka családot, egymást maró, elvált szülőket, ahol a gyerek csak pislog. Látok fröcsögő anyákat, akik vadul szidják a gyereknek az apát, és látok gyűlölködő apát, aki csemetéjével vitatja meg anyuka vélt szexuális életét és mentalitását. És látok emiatt lelkileg sérült, ép felnőtté soha nem növő gyereket, kamaszt, fiatalt.

Hírdetés

Mert csinálhat a kormány akármilyen családbarát politikát, hozhat akármilyen rendelkezést, törvényt, kedvezményt, amíg a fejekben nem lesz rend, az ország szaporodása és gyarapodása csak látszólagos lesz.
Amíg a könnyű életben reménykedő, magukat mindenkinek odadobó lányok lesznek anyák egyszer, addig borítékolható, hogy gyors lesz a válás, hogy egy vagy több gyerek biztosan megszenvedi. Mert az a nő, aki gyerekkel akarja magának a megszerzett vagyont, hatalmat és életet biztosítani, lelkében még a hormonokkal sem válik anyává. Mert azt tartja a mondás, hogy kurvából lesz a legjobb feleség, de nem szabadna elfelejteni, hogy kurvának lenni munka, azonban a ribancság tudatállapot. Mert a kurvával üzletet köt a férfi, a ribancnak pedig nem fizet. Gombokért, garasokért veszi meg, használja, majd kénye és kedve szerint dobja ki a sokak által, és általa is igen sokszor használt koszos zsebkendőt. Mert nem becsüli, mert nincs miért becsülnie.

Valahogy a régi mondások a ribancokat nem mesélik, mert nem ismerték. Mert akkoriban még nem volt olyan.
És az is borítékolható, hogy a kis ribanc, ha észhez is tér, és talál magának egy párt, aki mellett végre szeretne elköteleződni, akkor esélyesen a pasi fog félretekintgetni. Mert jönnek újabb kisribancok, akiknek a célja csak a pénz és a biztonság. Az út vége megint egy csonka család, egy némán kínlódó gyerek, aki nem érti, miért mondanak mást a mesék, mint amit az élet mutat. Mert a becsület és a hűség szavak a mai korra már értelmezhetetlenné, avíttá, kiröhögni való, ócska szlogenné váltak.

Amíg lószar van, veréb is van. Amíg van igény rá, lesznek kurvák. És amíg a férfiak úgy vélik, megengedhető, hogy egy kocsikulcs-villantásra, egy óramutatásra minden este más lány kerüljön az ágyukba, mert olcsóbb és trendibb, mint a tiszta üzlet egy profival, addig ribancokkal is tele lesz a világ.

Felnő egy újabb generáció, amelyik egy esti kaland, egy értelmesnek tűnő, ámde felszínes beszélgetés, pár jól eljátszott szerep után esik be az oltár elé, és fogad holtomiglant-holtodiglant. Felnő egy újabb generáció, amelyik észre sem veszi, hogy hány és hány ember mászkál körülötte álarcban. Vigyorgó, önmagát és a másikat is árunak tekintő, és azt vadul kínálgató maszkban.

A mi elbaszott generációnk után egy még silányabb, az alapvető emberi értékekkel, a sorrendekkel, az emberek maszkja mögé látás képessége nélkül vegetáló emberekkel teli generáció jön. Egy, kettő, sok.
Mert baj van a fejekben. Rohadt nagy baj. És ennek szenvedői a mi gyerekeink lesznek. Családbarát politika ide vagy oda, jönnek az újabb elbaszott generációk. Szaporodjunk, sokasodjunk, termeljünk újabb elbaszott generációkat. És valahol a sokasodás közben szépen elsikkad a lényeg: a nevelés.

moncsi


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »