Kurz "titkos fegyvere" lehet az új osztrák külügyminiszter

Kurz "titkos fegyvere" lehet az új osztrák külügyminiszter

Az osztrák Kurier október 17-i cikkében azzal foglalkozott, hogy mely ÖVP-s politikusoknak van a legnagyobb esélye bekerülni az új kormányba. A lap elsőként említette a 38 éves Ellie (Elisabeth) Köstingert, aki a Néppárt főtitkáraként „tökéletesen menedzselte” Sebastian Kurz kampányát, és maximálisan élvezi a leendő kancellár bizalmát.

A Karintia tartományból származó Köstinger többek között az Osztrák Parasztszövetség, a Bauernbund alelnöke, így szóba jöhet agrárminiszterként a cikk szerint. Ugyanakkor azt is hozzátette a Kurier, hogy Köstinger nyolc éve EP-képviselő, tehát külügyminiszternek is ideális lenne. Néppárti körökben arra számítanak, hogy Kurz az utóbbi tárcát adja bizalmasának. A német Die Welt egyenesen Kurz „titkos fegyverének” nevezte a politikusnőt, míg az osztrák Die Presse a napokban arról írt: amennyiben kérésének megfelelően az FPÖ megkapja a belügyminisztériumot, akkor Köstinger lesz a külügyminiszter. Ez logikus döntés lenne, hiszen az FPÖ megmutathatja rendpártiságát, az uniós politikai színtér miatt azonban külügyminiszternek nem célszerű radikálisabb jelöltet választani. Köstingernek nagyobb mozgástere lenne, mint egy szabadságpárti politikusnak.

Hírdetés

A Die Presse szerint régóta téma az ÖVP-ben, hogy Köstingert ideje lenne egy saját tárcával megjutalmazni, tapasztalata miatt pedig a külügy logikus és valószínű döntés.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »