Lavrov fölvilágosította Netanjáhut: Irán szíriai jelenléte legitim

Lavrov fölvilágosította Netanjáhut: Irán szíriai jelenléte legitim

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megüzente Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnöknek, hogy az iráni jelenlét Szíriában, beleértve a katonait is, legitim. Mint ismert, Teherán katonai támogatást nyújt Bassár el-Ászád szíriai elnöknek az Iszlám Állam és más terrorszervezetek elleni küzdelmében. Lavrov azt is elmondta, hogy a háború sújtotta Szíriában jelenleg a legveszélyesebb katonai erő az amerikai hadsereg, amely az elmúlt napokban lehetővé tette az Iszlám Állam több száz terroristájának a szabad elvonulást Er-Rákká városából – írja a Jediot Áháronot a RIA és az Interfax orosz hírügynökségekre hivatkozva.

Binjámin Netanjáhu izraeli kormányfő és külügyminiszter nem csak az izraeli közvéleménynek szóló megnyilatkozásaiban követeli Irán szíriai jelenlétének a fölszámolását, hanem néhány héttel ezelőtt a Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel folytatott megbeszélésekor is kerek-perec kijelentette, hogy Izrael nem tűri el a perzsák jelenlétét a zsidó állammal szomszédos arab ország területén. A múlt hónap közepén Izraelben látogatást tett tuvai nemzetiségű orosz védelmi miniszternek indokként Bibi azt is fölhozta, hogy Irán katonai bázist épít Szíriában. Műholdas fölvételekre hivatkozva a BBC néhány nappal ezelőtt azt közölte, hogy Irán valóban katonai bázist épít a Damaszkusztól 14 kilométerrel délre levő El-Kiszvá településen, amely mintegy 50 kilométerre van az Izrael által megszállt Golán-fennsíktól.

Az izraeli sajtóban megjelenő első hírmagyarázatok szerint Netanjáhut úgy érte Szergej Lavrov mai megnyilatkozása, mint derült égből a villámcsapás. A RIA és az Interfax orosz hírügynökségek szerint ugyanis az orosz külügyminiszter kijelentette: Moszkva egyáltalán nem ígérte meg Izraelnek azt, hogy a Bassár el-Ászád megsegítésére érkezett Irán-barát erők (a libanoni Hizbulláh, illetve afganisztáni és iraki sí’ita milíciák – H. J.), valamint maga Irán visszavonják a csapataikat Szíriából. „Irán szíriai jelenléte teljesen legitim”, idézik az említett hírügynökségek Szergej Lavrov külügyminisztert.

A Jediot Áháronot izraeli lap idézi az izraeli miniszterelnöki hivatal munkatársát, aki Lavrov mai kijelentésére reagálva a következőt mondta: „Netanjáhu miniszterelnök tegnap a Likud frakcióülésén megmondta, hogy Izrael a barátainknak is megmagyarázta Moszkvában, sőt maga Netanjáhu miniszterelnök személyesen megmondta Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy Izrael minden esetben és helyzetben továbbra is a biztonsági érdekei szerint fog eljárni.”

Szergej Lavrov egyben azt is kijelentette, hogy Szíriában a legveszélyesebb erő jelenleg az Amerikai Egyesült Államok hadereje, amely az elmúlt napokban egy titkos egyezmény értelmében lehetővé tette az Iszlám Állam több száz fegyveres terroristájának és családtagjaiknak az Iszlám Állam szíriai fővárosának számított Er-Rákká városából és környékéről történő szabad elvonulást. (Majd nemsokára megjelennek Magyarország déli határai mentén – H. J.)

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »