Lelepleztek egy nemzetközi cigány betörő klánt Münchenben

Lelepleztek egy kiterjedt családi hálózatba, klánba szerveződött cigány betörőbandát Münchenben, a bajor főváros rendőrségének hétfői adatai szerint a csoport kapcsolatba hozható a németországi lakásbetörések csaknem 20 százalékával.

A müncheni rendőrség közleményében a feltételezett elkövetők állampolgárságát ugyan nem közölték, de kiemelték, hogy a vérségi kapcsolatok és házasságok révén szerveződött hálózat központja Horvátországban volt. A helyi hatóságok közreműködésével május elején két horvátországi villában házkutatást tartottak, letartóztatták a klán vezetésének két feltételezett tagját és lefoglaltak mintegy 100 ezer euró értékben ékszereket, órákat és egyéb tárgyakat.

Az ügy még 2016 elején kezdődött, amikor München Lehel nevű városrészében civil ruhás rendőrök felfigyeltek három kiskorú lányra, akik nagy gyorsasággal és szakértelemmel házak ajtaját törték fel. Őrizetbe vették őket és megállapították, hogy hamis papírokat használnak. A rendőrségi adatbázisok segítségével hamar megállapították valódi személyazonosságukat, és az eset révén keletkezett nyomon elindulva feltárták egy szigorúan szervezett betörőbanda határokon átnyúló tevékenységét.

A betörők jellemzően kiskorú lányok voltak, akiket a klán egyes családjai időnként „kölcsönadtak” egymásnak. Az irányítók és bűncselekményekkel szerzett vagyon kezelői rendre külföldön tevékenykedtek, Németországban pedig szállásadók és a zsákmány szállításában közreműködő személyek segítették őket.

Hírdetés

A hatóságok szerint egyedül az ügy kezdetén elfogott három lány és a klán Münchenben tevékenykedő tagjai 13 helyi betörésért felelősek. Az eset feltárására alakított, Cucina nevű nyomozócsoport eredményei alapján Gelsenkirchenben, Münsterben, Villingen-Schwennigenben, Hannoverben és Frankfurtban is elfogtak gyanúsítottakat.

Tavaly nyáron megállapították, hogy a klán a spanyolországi Bilbaóba helyezte át tevékenysége súlypontját. A helyi hatóságok, az Europol és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben a tagállami hatóságok munkáját összehangoló európai uniós ügynökség, az Eurojust közreműködésével Spanyolországban is több gyanúsítottat elfogtak.

A müncheni rendőrség szerint a nyomozás kezdete óta történt németországi lakásbetörések közül csaknem minden ötödik kapcsolatba hozható a klánnal.

Németországban tavaly mintegy 151 ezer lakásbetörést regisztráltak.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »