Lemondott a török belügyminiszter

Lemondott a török belügyminiszter, helyére a munkaügyi miniszter lép. A lemondásnak köze lehet a puccshoz, egyes feltételezések szerint azonban a kurd lázadók és az Iszlám Állam akciói állnak a döntés mögött.

Binali Yildirim török kormányfő szerdán bejelentette, hogy lemond a belügyminiszter.

A politikus – akinek nyilatkozatát közvetítették a török tévécsatornák – nem szolgált indokkal arra, hogy miért távozik posztjáról Efkan Ala, az eddigi belügyminiszter.

A Reuters brit hírügynökség a lemondás valószínűsíthető magyarázataként megjegyzi, hogy az utóbbi időszak robbantásos merényletei – amelyekért az Iszlám Állam terrorszervezet és kurd lázadók okolhatók – közfelháborodást keltettek.

Hírdetés

Az AP amerikai hírügynökség ugyanakkor azt fűzi a hírhez, hogy Ala távozása olyan időszakban történt, amikor Törökországban tömegével tartóztatnak le embereket, akiknek esetleg közük volt a júliusi sikertelen katonai hatalomátvételhez.

A puccs szellemi atyjának a török vezetés az Egyesült Államokban élő török hitszónokot, Fethullah Gülent kiáltotta ki, és egyre több híve – vagy legalábbis vélt követője – kerül rács mögé, illetve veszti el állását. Eddig már 35 ezer embert állított elő a hatóság kihallgatásra, 17 ezret pedig – katonákon kívül rendőröket, bírákat és újságírókat – hivatalosan is letartóztatott, hogy bíróság elé állítsa.

Alát Süleyman Soylu váltja, aki eddig munkaügyi miniszter volt, az ő helyére pedig Mehmet Müezzinoglu volt egészségügyi miniszter kerül.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »