Lovas István: Barack Obama és Ban Ki Mun felelőssége

A két tömeggyilkos egyike Barack Hussein Obama, az Egyesült Államok béke Nobel-díjas elnöke. A másik Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára.

A mellbevágó kijelentés alátámasztására kezdjük a brit Guardian augusztus 18-i számában megjelent cikkel. Szerzője Trevor Timm, aki a lap rendszeres publicistája és egy ritka tisztességes civil szervezet, a San Francisco-i Sajtószabadság Alapítvány igazgatója, olyan kuratóriumi tagok társaságában,  mint az amerikai megtorlás elől Moszkvába menekült Edward Snowden.

A cikk címe: „Az Egyesült Államok Jemenben háborús bűnöket mozdít elő”. Arról van benne szó, hogy Szaúd-Arábia a cikk megjelenése előtti héten újra indította háborúját Jemenben, civilek tucatjait megölve, egy gyermekekkel teli iskolát, valamint betegekkel és sérültekkel teli kórházat pusztítva el. Ami, írja Trevor Timm, „háborús bűntett”. Ez csaknem másfél éve folyik. „És az Egyesült Államok ennek nagy részéért felelős”.

Az Obama-kormány több milliárd dollár értékben ad el e földkerekség legvisszataszítóbb rendszerének fegyvereket, beleértve azon gépeket, amelyekkel a szaúdiak és az általuk vezetett koalíció bombázza Jement. Egyszerűen kifejezve, írja Timm, „az USA szó szerint olyan humanitariánus katasztrófát pénzel, amely bizonyos léptékkel mérve a szíriai válságnál súlyosabb”.

Miközben – ezt is a cikk írja – újságírók szinte soha nem kérdezik meg minderről Obamát. A tévék pedig a jemeni bombázásokra „csaknem teljes általánosságban ügyet nem vetnek”. Cikkét azzal fejezi be, hogy Obama örökségét mindez súlyosan megterheli.

A Haaretz című angol nyelvű izraeli lap augusztus 22-én arról írt, hogy mintegy 2,8 millió jemeni élete forog veszélyben, köztük fél millió gyereké, akiket az éhenhalás veszélye fenyeget. Arról nem is szólva, hogy már tavaly március közepe óta több mint 1,8 millió jemeni gyerek nem tud iskolába járni.

Az ENSZ csendben marad, főként azért, mert tart az ellene irányuló szaúdi gazdasági bojkottól.

„Mikor volt utoljára, hogy önök láttak bármilyen videót vagy tévéjelentést a jemeni háborúról?”, kezdődik a cikk, amely ismerteti, miként kényszerítették Szaúd-Arábia és az általa vezetett, Jemen elleni hadi koalícióban résztvevő arab országok Ban Ki Mun ENSZ főtitkárt arra, hogy vonjon vissza egy olyan májusi ENSZ-jelentést, amely a Jemenben megölt gyermekek 60 százalékának haláláért e koalíciót tette felelőssé. A főtitkár attól félt, hogy ha a jelentést nem vonja vissza, az említett országok felfüggesztik pénzügyi hozzájárulásukat a világszervezetnek. Eddig ott már 6,5 ezer jemenit öltek meg.

Néhány napja Obama tömeggyilkosságügyi minisztériuma, a Pentagon  bejelentette, hogy védelmébe veszi és fegyverekkel látja el az al-Kaida és az al-Nuszra szíriai dzsihadistáit,  utolsó kísérletet téve Asszad elnök megdöntésére. „Nem olvasta rosszul”, írja a hírt közlő amerikai portál, „az USA most egy külföldi háborúban az al-Kaidával lépett koalícióra”. Hozzátéve: „Kezdenek lehullani az álarcok. Közben az USA totális háborúra készül Oroszország ellen”.

Világos?

Az Egyesült Államok nem hogy minden áron megegyezésre akarna jutni Oroszországgal, hogy végre befejeződjék a háború Szíriában, ahol emberek százezrei pusztultak el, milliók menekültek Európába és milliók váltak földönfutókká, amiért Washington, Rijad és szövetségeseik meg akarták dönteni Asszad elnök rendszerét, hanem tovább szítja az öldöklést.

Hírdetés

Paul Craig Roberts professzor,  akit a reagani republikánusok lelkiismeretének is neveznek, 2015. március 22-én emlékezetes cikket írt „Amerika lett a Gyilkosság Rt., és tervezi a III. világháborút” címmel.

Obama az az elnök, akinek arra nincs ideje, hogy  George Busht a háborús ügyeket vizsgáló hágai bíróságnak kiadja. Nyilván azért, mert azt a Hóman-ügy tereli el. Holott Bush volt az, aki összeesküvéses kreálmány ürügyén Irakot  elpusztította, és más általa szintén tönkre bombázott közel-keleti országokhoz hasonlóan az Európába áramló migránsok forrásává tette.

Obama elnök önfeledten folytatja a palesztinokat ép ésszel felfoghatatlan szenvedésben, gyarmati státuszban tartó Izrael évi több mint 3 milliárd dollár összegű katonai segélyben részesítését.  Pakisztánban robotgépekkel öli a polgári lakosságot. Ukrajna törvényes kormánya ellen George Sorossal együttműködve puccsot szervezett. Legújabban pedig a Dél-kínai tengerre küld amerikai repülőgépanyahajókat, és a NATO-t Oroszország elleni háborúra készíti fel, ezzel kirobbantva a harmadik világháborút, amely nyilván az utolsó lesz az emberiség történelmében.

A világszervezet mindezt tétlenül nézi. Amelynek élén Ban Ki Mun, az Egyesült Államok dél-koreai pojácája áll. Így nyilván nem lep meg senkit, hogy e világszervezet Emberjogi Tanácsának élén – és ez halálosan komoly – Szaúd-Arábia áll. Erről az őt bloggolása miatt ezer nyilvános korbácsütésre ítélő Raif Badavi azt mondta, „botrányos, hogy az olaj fontosabb az emberi jogoknál”.

Guardian tavaly szeptemberben tárta fel, hogy az Egyesült Királyság és a szaúdi monarchia titkos tárgyalásokat folytatott azért, hogy Rijad álljon e tanács élén.

Ahogyan Ban Ki Mun főtitkár szereti az olajban fürdő monarchiát, bennünket nagyon nem kedvel.

  • szeptember 16-i sajtótájékoztatóján hosszan ostorozott bennünket. Igaz, nem fizikailag, szaúdi módra. Kiemelte, Orbán Viktornak tudtára adta, hogy milyen fontosak a menekültekről, humanitariánus segítségnyújtásról és az emberi jogokról kötött nemzetközi megállapodások betartása. Elmondta, megütközve látta, hogy Magyarország elfogadhatatlanul bánnak a menekültekkel.
  • Ban Ki Mun sokszor szólt könnyekig meghatódva a menekültekről. Mint március 30-án Genfben, ahol megnyitotta a szíriai menekültek sorsáért aggódó „magas szintű találkozót”.

    Legutóbb pedig  augusztus 19-én a Népszabadságban ragadott tollat, hogy a menekültekért vérző szívének ott adjon tanúbizonyságot.

    Puszta véletlen, hogy a Ban Ki Mun által vezetett szervezet városának házi lapjában, a New York Timesban Ban honfitársa, Choe Sang-Hun e címmel leplezte le, mit tesz a főtitkár menekültügyi dádázásában valahogyan mindig kimaradó hazája a szírekért. „A Dél-Koreában menedéket kérő szíriaiak hideg zuhanyt kapnak” címmel írt cikkből kiderül, az oda beengedett 670 szíriai menekültnek csak úgynevezett „humanitariánus vízumot” adtak és bármely pillanatban kitehetik szűrüket.

    Két hónappal korábban pedig a CNN készített riportot a szöuli repülőtéren a földön heringként heverő, sorsukra váró szíriai menekültekről,  megemlítve, hogy eddig végleges menekült státuszt az országban három (3) szíriai kapott.

    Ugyanez a lap augusztus 17-én kürtölte világgá, hogy az ENSZ végre bevallotta, ő az oka a Haitin kitört kolerajárványnak, amelyben hatezren veszették életüket és nyolcszáz ezren betegedtek meg. A kolerát az a 454 nepáli hurcolta be, akik országában a járvány odautazásuk előtt tört ki. És ott, a Karib-tengeri táborukban szennyvizük tisztítatlanul fertőzte Haiti egyébként amúgy is szennyezett vizeit.

    Magyarán: a Ban Ki Mun által vezetett világszervezet csak Haitiban tízezer ember halálát okozta. Nem véletlen, hogy Obama bajtársának érzi.

    (Lovas István, Magyar Hírlap, 2016-08-31)

    www.lovasistvan.hu


    Forrás:flagmagazin.hu
    Tovább a cikkre »