Lovas István: Elhallgatott hírek 111. / Nemzetközi sajtószemle

Juncker: “A határok a politikusok valaha is kigondolt legrosszabb találmánya”

ALPBACH

„Az Európai Unió az Európában erősödő nacionalizmus ellenszere”, jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tegnap a dél-tiroli Albpach Fórum megnyitásán. Kifejtette: „Küzdeni kell a nacionalizmus ellen; feladatunk, hogy ne kövessük a populistákat, hanem elálljuk  a populisták útját”. Francois Mitterrand volt francia elnököt idézte, aki azt mondta, a nacionalizmushoz adott nacionalizmus háborúban ér véget. A menekültválságról ezt jelentette ki: „A határok a politikusok valaha is kigondolt legrosszabb találmánya”. Hozzátette, a menekültekkel és gyermekeikkel szolidárisnak kell lenni.

DER STANDARD

Egy friss osztrák felmérés szerint az osztrákok 68 %-a nyilatkozott úgy, hogy Ausztria rossz úton jár, ismerteti az eredményeket a balliberális osztrák lap, amely megjegyzi, a Szabadság Párt az eredményeknek nagyon örül és népszerűségben is vezet.

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

Az EU-ból való kilépés eddig nem károsította meg a brit gazdaságot címmel” a német gazdasági-politikai portál arról ír, hogy a gazdasági adatok részben még pozitívan is alakultak a Brexit után. Az üzleti élet nyugodtan megy tovább. A jövedelmek nőnek, a munkanélküliség „rekordgyanúsan” alacsony és jelentős mértékben áll hitel rendelkezésre. A kiskereskedelmi értékesítések júliusban 1,4 százalékkal nőttek, azaz erősebben, mint 2002 óta valaha. A gazdaság a második negyedévben 0,6 5-kal nőt és 1720 000 új munkahelyet teremtett. Júliusban csökkent a magukat munkanélkülieknek jelentők száma. „A népszavazás előtt számos lobbista és politikus a Nyugat alkonyát emlegette arra az esetre, ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból”, emlékeztet a portál.

Hírdetés

*             *             *

A berlini választások során az AfD (Alternatíva Németországnak) több berlini önkormányzatba is kerülhet, fújta meg a vészriadót Michael Müller Berlin regnáló szocialista polgármestere. A felmérések szerint a radikális jobboldali párt népszerűsége 15 %-on áll.

BOULEVARD VOLTAIRE

Kevesen szó esik az Európai Parlament 2015/2254-es jelentéséről, amelyről októberben szavaznak. Más nevén a Sophie in ’t Veld jelentésről.  A holland liberális képviselőnő mechanizmust akar létrehozni, hogy felmérjék a demokrácia, a jogok és az alapjogok helyzetét az unió eges tagországaiban. A liberális EP-frakció főtitkára állapította meg a kiértékelés kritériumait is. Mint a szexuális mássági jogokat, az abortuszt, a lehető legtöbb migráns befogadását és egyebeket. Amely tagország rosszul teljesít, attól megvonják szavazati jogát az Európai Tanácsban. Egyértelmű,  hogy Magyarország és Lengyelország a célpont, írja a francia független portál.

REUTERS

A II. világháború óta először a német kormány azt tervezi, hogy polgárait felszólítja, tartalékoljanak élelmiszert és vizet arra az estre, ha támadás vagy katasztrófa következik be. Ez kötelező lenne, idézi a brit hírügynökség a Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülését. A kabinet szerdán tárgyal a belügyminiszter által előterjesztett tervről.

FORWARD

Clintonné kampánycsapata szerint Donald Trump egyik új kampányfőnökének, Stephen K. Bannon-nak hírportálja, a Breitbart News antiszemita sztorikkal traktálja olvasóitA honlap vezetése „hibbantnak” minősítette a demokratapárti kampányosok vádjait. A portál névadója, Andrew Breitbart zsidó volt. Mint számos munkatársa és korábbi főszerkesztői. Azon kívül Izrael jobboldali irányultságát támogatja. A mai munkatársak nagy része is zsidó, olvasható az amerikai zsidóság vezető lapja portálján megjelent terjedelmes írás.

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »