Lovas István: Elhallgatott hírek 152. / Nemzetközi sajtószemle

II. Margit dán királynő: “Csak azért, mert itt él, még nem lesz dán!”

THE DAILY EXPRESS

Csak azért, mert itt él, attól még nem lesz dán” – a dán királynő sürgeti a muzulmánokat, hogy adaptálódjanak a nyugati értékekhez címmel a brit lap idézi II. Margit dán királynőt, aki elmondta, „nem természeti törvény”, hogy a menekült státuszt kérők automatikusan beintegrálódjanak a társadalomba, azaz „csak attól mert Dániában él még nem lesz dán”. Majd így folytatta: „Azt hittük, hogyha valaki végigsétál Koppenhága  utcáin, iszik a városi vízből és a városi buszon jár, hamar dánná válik… Azt hittük, hogy ez nyilvánvaló lesz azoknak is, akik ide jöttek és itt élnek. Hát nem.” A királynő Európa egyik legnagyobb tiszteletben tartott és leghosszabb ideje a trónján lévő monarchája. Rendkívüli megszólalásában sürgette a politikusokat, hogy ne hátráljanak meg, és ragaszkodjanak szigorúan az ország demokratikus elveihez, valamint a nemek közötti egyenlőséghez. Dánia az elmúlt kilenc  hónapban 15 000 migránst fogadott be.

Egy róla most megjelent könyv idézi őt, amint igen kemény ítéletet mond egyes vezető uniós politikusokról, akiket azzal vádolt, hogy „a politikai korrektség nevében elárulják az európai értékeket”.  A lap kiemeli, a királynő menyilatkzásai rendkívüliek egy uralkodó esetében, aki – hasonlóan Erzsébet angol királynőhöz hagyományosan kerülte a politikai vitákat. Kijelentéseit örömmel fogadta Bertal Haarder dán kulturális miniszter azzal, hogy a királynő egyszerűen visszhangozza számos dán aggodalmát. Azt is elmondta, hogy kezdő bevándorlási miniszterként még azt gondolta, a menekültek nem jelentenek problémát, „de sajnos ez nem volt igaz. A számok jelentik a problémát”.   /A Ferenc pápa migránsokkal kapcsolatos kijelentései óta buzgó katolikusokká vált balliberálisok a dán királynő migráns-kijelentéseit annak ellenére nem fogják észrevenni, hogy ők eddig totálisan és feudalisztikusan monarchiapártiaknak mutatkoztak./

SECOLO D’ITALIA

A migránsok takarítónőt akarnak. Salvini: Boldrinit küldeném nekik címmel számol be az olasz napilap arról, hogy a paviai Ceranovában a migránsok nem voltak megelégedve azzal, ahogyan az általuk otthagyott szemetet eltakarították. Ezt Matteo Salvini, az Északi Liga európai parlamenti képviselője úgy kommentálta, hogy (a politikus-újságíró) Laura Boldrinit (az olasz képviselőház korábbi elnöke és az ENSZ menekültügyi főbiztosa volt szóvivője) küldené oda.

DIE WELT

Vér folyhat, ha Trump nem tartja be az alapszabályokat címmel írt cikkét a lap így kezdi: „Ha veszíteni fog, Trump nem fogja elismerni vereségét. Ezzel felmondja a demokraták egyetértését: azt, hogy a legkeményebb konfliktus is erőszakmentesen érjen véget. Ennek fatális következményei lesznek az országra nézve. A cikkíró a liberális demokrácia sajátját és kiemelkedő jellemzőjét „nem a népuralomban, hanem elvi alapú erőszakmentességében” látja. Olyan ez a demokrácia, ahol négy évente „vértelen puccs zajlik le nem fegyverek,  hanem szavazócédulák útján”. Ezt most Trump félredobja azzal, hogy közölte, csak akkor ismeri el a választás eredményeit, ha győz, mert szerinte november 8-án súlyos választási csalásra kerül sor.  „Ami szerintem teljes őrület”. Kentucky állam republikánus kormányzója közben arról beszélt, attól fél, hogy Hillary Clinton győzelme esetén „az amerikai szabadság fáját hazafiak vérével locsolják meg”. Sok Trump-támogató mondta, hogy készen állnak egy forradalomra, polgárháborúra, ha Trump veszít.

SPUTNIK

Hillary Clinton bűnözői magatartása demokráciánk alapjait veszélyezteti”, mondta Donald Trump tegnap,  hozzátéve: „Még sohasem volt példa az ilyen helyzetre”. Kifejtette, soha nem volt olyan korrupt elnökjelöltje az országnak, mint ő és korrupciója dokumentált. Ilyen embert nem lett volna szabad jelöltként állítani. Az amerikai történelemben még senkit nem hagytak futni hagyni, aki olyan bűntetteket követett el, mint Hillary Clinton.

THE WALL STREET JOURNAL

Hillary Clintonra és férjére, Bill Clintonra nézve rendkívül kínos email került napvilágot tegnap, amelyből kiderül, hogy a Clinton Alapítvány két fő támogatásszervezője nyomást gyakorolt  nagyvállalati adományozókra, hogy  üzleti és kereseti lehetőségeket személyesen Bill Clinton felé is becsatornázzanak. A Clintonné kampányigazgatójától meghekkelt, és a WikiLeaksben most közölt, 2011 novemberéből származó emailt Doublas Band írta, aki akkor Bill Clinton egyik közeli tanácsadója volt.

*             *             *

Oroszország lemondott arról, hogy a Szíria felé tartó hadihajóit Ceutában, Spanyolország észak-afrikai enklávé kikötőjében  tankolja fel, miután Spanyolország sok bírálat érte miatta.  A lap nem tudja, hol fogják üzemanyaggal feltölteni a hajókat.

*             *             *

Hírdetés

A migránsok felgyújtotta Calais-i dzsungel lakói fogadkoznak, nem mennek ők Hollandiába, Belgiumba, Franciaországba, csak Nagy-Britanniába és ha a rendőrség kiszorítja őket, visszajönnek, mondta egy dél-szudáni.  

THE HORN NEWS

Hillary KÉPTELEN győzni tisztességes választásokon címmel a független amerikai portál így kezdi cikkét: „Erről nem fog hallani a fősodratú médiából, de az itteni információ egyenesen az ő saját felméréseikből származik. És az szétver mindenfajta liberális narratívát. A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy november meglepetést rejteget a demokratapártiaknak. Donald Trump republikánus elnökjelölt győzni fog…Bocs, liberálisok, de saját felméréseitek bizonyítja: Hillary Clinton demokratapárti elnökjelölt nem győzhet választási csalás nélkül.”

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

Trump: meglepetésre Clinton elé került címmel számol be a portál arról, hogy egy friss Bloomberg-felmérés szerint a republikánus elnökjelölt a választás szempontjából rendkívül fontos „billegő” Florida államban két százalékponttal vezet Clintonné előtt.

*             *             *

Egy legújabb közvéleménykutatás szerint a németek 64 %-a egyáltalában nem fél Oroszországtól, vagyis annak háborús szándékaitól. Ezek szerint a német politika és az annak megfelelő tévéadások valójában nem fejtettek ki ténylegesen nagy hatást, ugyanis a németek többsége nem hisz Oroszország agresszív terveiben.

EUOBSERVER

A NATO-országok úgy döntöttek, hogy Oroszországot elrettentő erőket küldenek a balti térségbe. Hat tagország arra is kötelezettséget vállalt, hogy Romániába küldenek hasonló erőket.

LIBÉRATION

CETA: „Ez a tét, ahogyan a XXI. század globalizálódását alakítják” címmel a francia lap interjút készített Paul Magnette vallón miniszterelnökkel. /Az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményt alá nem író Magnette korábban  politológia professzor volt; az Európai Unió alkotmányi alapjainak és a demokráciaelméletnek egyik legjobbnak tartott szakértője./  Arra a kérdésre, hogy Belgium Vallónia tartománya az EU feketebáránya, Magnette így felel: „Azért mert teljesítjük demokratikus feladatunkat? Ne vicceljen! A vallón parlament és kormány egyszerűen elemezte – mint az alkotmányos kötelessége… – a CETA-t”. Arra a kérdésre, hogy nem igazán demokratikus – állítják a CETA mellett kiállók -, ha az európai népesség 1 %-ánál kevesebb lakost képviselő térség élet-halál ura egy szerződésnek, így válaszolt: „Furcsa érvelés, amikor tudják, az Unió alapja egyrészt az államok tiszteletben tartása, függetlenül méreteitől, másrészt pedig a nagyok mindenfajta hegemonizmusának és uralkodásának visszautasítása. Mellékesen emlékeztetnék arra, hogy hét tagállam van, amely Vallóniánál kisebbek: vajon nekik is csak hallgatni van joguk?

SPIEGEL

Justin Trudeau, a liberális kanadai miniszterelnök az éjjel lemondta látogatását a mai brüsszeli EU-Kanada csúcstalálkozóra. A portál főszerkesztőjének reggeli köremailje  szerint „Valószínű, hogy Kanada történelmében még nem volt ilyen félelmet gerjesztő. Eddig ez a szerep Amerikáé volt. Európa egy részét most úgy rettenti meg Kanada, mintha nem is árukat, hanem medvéket akarna küldeni. Először a Brexit, most pedig ez a Kanada-ellenesség. Mit mond a világ e ritka képződményhez, amely anno világhatalom akart lenni és most darabjaira hull szét?” (Az itteni tegnapi szemle idézte a Die Welt német lapot, mely szerint Trudeau igazi szerénységet mutatott, amiért mégis elmegy a csúcsra. Ugyanez a lap ma arról nem írt, hogy Trudeau útja utolsó pillanatban történt lemondásával szerénytelenné vált.)

THE NEW YORK TIMES

Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök tegnap Tokióban kijelentette, „azt akarja, hogy az amerikai csapatok két éven belül hagyják el országát”, olvasható a vezető amerikai lap beszámolójában. Hozzátette, készen áll arra,  hogy megszüntesse a két ország között 2014-ben kötött megállapodást, amelynek értelmében a Pentagon öt Fülöp-szigeteki katonai támaszpontot használhat és ezek sarkalatos elemei az Obama-kormányzat azon terveinek, hogy megerősítsék az amerikai befolyás Ázsiában. A cikk ugyanakkor kételkedik abban, hogy ez valóban meg fog történni, mert szinte minden Fülöp-szigeteki lakosnak van rokona az Egyesült Államokban és az országban erős a rokonszenv az USA iránt. A cikk idézi Philip Goldberg manilai amerikai nagykövetet, aki szerint Duterte alaptalanul dühös az Egyesült Államokra, amiért az általa polgármesterként kormányzott Davao Cityből egy szállodában egy 2002. évi terrormerénylet során megsérült amerikai, Michael Terrence Meiring kórházi szobájából elszökött és amerikai gépek egyenesen Amerikába vitték, megkerülve a hatóságokat.  Duterte szerint Meiring robbantott, de ez a vád alaptalan.

RT

Angela Merkel német kancellár internet óriásokat támadott meg és követelte, hogy hozzák nyilvánosságra a saját maguk által kifejlesztett algoritmusokat. Merkel korábban a közösségi médiát vádolta azzal, hogy migráns ellenes érzelmeket korbácsol fel és a szélsőjobboldalt erősíti. Az óriáscégeket – Facebook, Google, Twitter – nem nevezte néven, de egyértelmű, hogy őket vádolta a neki nem tetsző hírek feldobásáért. Szeptemberben Merkel azzal vádolta a migránsellenes radikális jobboldali Alternatíva Németországért pártot, amelyet sötét színekben fest le a legtöbb lap, hogy a közösségi médián át „terjesztik  hazugságaikat” és ezáltal ér el sikereket helyi választások során.

PEW RESEARCH CENTER

A vezető amerikai közvéleménykutató 9 országban, köztük Magyarországon  mérte fel az „átlagpolgár” véleményét. Arra a kérdésre, hogy a kormányzati korrupció aktivitásra sarkalja-e az embereket, a legtöbben Kenyából mondtak igent (a megkérdezettek 63 %-a), a legkevesebben Magyarországon (27 %) és utána Lengyelországban (44 %).

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »