Lovas István: Levél Charles Gatinak, Clinton volt tanácsadójának

 – Kezdjen polgárháborút!

Levél Charles Gatinak
Clinton elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója, a Johns Hopkins Egyetem professzora
Egyesült Államok

Tárgy: Kezdjen polgárháborút!

Gáti Úr,

Ön 2015 októberének legvégén a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy „Egyszerűen nem értem a magyar külpolitikát, amikor Merkel kancellár és Amerika ellen handabandázik. Ez a magyar nemzeti érdek semmibevételéről tanúskodik”.

Mint sejtheti, január 20-tól, az újonnan és demokratikusan megválasztott amerikai republikánus elnök, Donald Trump hivatalba lépésének napjától kezdve Magyarország oly sok európai országgal ellentétben most még az eddiginél is jobban a saját nemzeti érdekeinek megfelelően fog cselekedni azzal, hogy Amerikával rendkívül jó kapcsolatokat épít ki.

Handabandázni az EU és a NATO oly sok tagországai fognak. Saját érdekeik semmibevételével. Hogy önt idézzem.

Hírdetés

A 168 Óra 2012. január 4-i számában ezt mondta: „Én mégis egyetértek Palmer nagykövettel: igenis vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt – ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen – elmozdítsák.”

Később a Heti Válasznak arra a kérdésére, mit értett a 168 Órának adott interjújában azon, hogy az Orbán-kormányt  ha az ellenzék 2014-ben nem nyeri meg a választásokat, nem demokratikus eszközökkel kell eltávolítani, azzal felelt, hogy polgárháborúval.

Mindezek alapján teszem fel a kérdést: Ön Trump elnök ellen – akire az ön táborába tartozók ugyanazokat a jelzőket aggatják, mint a magyar miniszterelnökre – szintén polgárháborút akar kirobbantani?

Nagyon szépen kérem, tegye.

Nem lennék egyedül, akit örömmel töltene el az, ami ennek után önt érné.

Ami egyben teljes körű garancia lenne, hogy ön Magyarország ügyeibe attól kezdve soha nem fog beleszólni.

Nagyon kérem tehát, fogadja meg saját tanácsát és kezdjen polgárháborút!

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »