Ma is agyonlőttek egy palesztint a zsidók

Belehalt sérüléseibe egy húszéves palesztin férfi a Gázai övezetben, miután társaival pénteken izraeli katonákkal csaptak össze – tudatták szombaton a helyi egészségügyi hatóságok.

Az Egyiptom, Izrael és a Földközi-tenger közé ékelődő övezetben a pénteki ima után rendszeresek a zavargások, amióta Donald Trump amerikai elnök december elején elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Azóta már tizenhárom palesztin halt meg a zavargásokban és az izraeli csapásokban, köztük az Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamasz) két harcosa is.

Pénteken is ezrek tiltakoztak a Gázai övezetben és Ciszjordániában, kövekkel dobálták az izraeli katonákat, és égő gumikat gurítottak feléjük – mondta el az izraeli hadsereg egyik szóvivője. A palesztin hatóságok adatai szerint az összecsapás után mintegy húsz ember került kórházba lőtt sebekkel.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »