Ma lesz az Állatkertek éjszakája

Látványetetésekkel, sétákkal, állatbemutatókkal, kulturális és zenei programokkal várják a látogatókat ma országszerte 12 intézményben, az Állatkertek éjszakája sorozat keretében.

A Budapesti Állatkertben 23 helyszínen lesznek bemutatók és etetések, a Varázshegyben pedig 12 féle program közül választhatnak az érdeklődők. Ezen kívül lesz LED-show, jégszobrász- és tűzzsonglőr-bemutató, zenés programok, valamint homok- és festékanimáció is.

A Budakeszi Vadasparkban szakvezetéssel egybekötött éjszakai, fáklyás túrákon vehetnek részt a látogatók, akik az éjszakai élőlények életmódjáról, szokásairól és viselkedéséről tudhatnak meg érdekességeket, a budapesti Tropicariumba pedig meg lehet nézni, hogyan és mit esznek a kőhalak, az aligátorok, a murénák, a cápák, a ráják, a galléros gyíkok vagy a orrszarvú leguánok.

A fáklyafénnyel kivilágított Kecskeméti Vadaskertben madárbemutatók, kígyósimogató, óriáscsótány-tapogató lesz, a felnőtteket koncerttel, a gyerekeket állatkerti homokozóval és arcfestéssel várják. Miskolcon a “nemszeretem” állatokkal, a hüllőkkel, a kétéltűekkel és rovarokkal lehet megismerkedni, Győrben pedig bátorságpróbát tehetnek a hüllőházban a vállalkozó kedvűek.

A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban ehető rovarokkal, virágokkal, majomkenyér-kóstolással, jávailövőhal-bemutatóval, mazsorettek fellépésével, LED-show-val és vidámparki játékokkal várják az érdeklődőket, Pécsen óriás társasjáték, aszfaltfestő verseny, rémtúra, világítómaszk-készítés és csillagászati távcsöves bemutató lesz, Szegeden rozsomákokkal és borjúfókákkal lehet találkozni, a Veresegyházi Medveotthonban pedig farkasokkal és medvékkel.

A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban Magyarország vízi és vízparti állat- és növényvilág megismerés mellett lehet majd óriáskígyót és kaméleont simogatni, de lesz éjszakai “holdfénytúra” is a látványos búvármerülés mellett, ahol a gyakorlott búvárok óriás tokokkal és vizákkal merülhetnek Európa legnagyobb édesvizű akváriumába.

A Jászberényi Állat- és Növénykert a sorozat alkalmából különleges etetési technikákkal szeretné megmutatni az oroszlánok, a foltos hiénák, a mosómedvék, a barnamedvék, a vaddisznók és az ormányos medvék éjszakai zsákmányszerzési viselkedését, de lehetőség nyílik az állatkerti relikviák megtekintésére is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »