Ma van a Szent Család vasárnapja

Ma van a Szent Család vasárnapja

Az Egyház eredetileg december 29-én tartotta a Szent Család ünnepét, öt nappal karácsony után. Bölcsen tette: ennyi idő alatt az embereknek volt alkalmuk együtt lenni, közösen enni, együtt elidőzni az ünnep fényeiben, a családi tűzhely melegénél.

De ennyi idő alatt jócskán adódott alkalom arra is, hogy megtapasztalják a család kihívásait is. Egy együtt töltött hét után sokan inkább a családi tűzfészekben érzik magukat, nyomát sem találva a meghittségnek és a fénynek. Nem is szólva azokról, akik a Szent Család ünnepén kirekesztve érzik magukat: akik nem élnek családban, nem jól működő családban élnek, vagy gyermekkori emlékeik egy szenvedéssel teli családról szólnak. Nos, ilyen napok után emlékezünk a Szent Családra.

Vajon a mai kor terméke lenne az, hogy a család értékei mellett a kihívásaival is szembesülünk? Mai tapasztalat volna, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen működik ez a legszorosabb emberi közösség? Nem kell ezt gondolnunk. Az olvasmányok szövegeit hallgatva biztosan nem. „Tiszteld apádat és anyádat, amint az Úr, a te Istened parancsolta neked” (MTörv 5,16). Ha ezt ennyire meg kell parancsolni, mégpedig a törvénykönyv kiemelkedő helyén, s ha szankcióval még Istenhez is kell kötni, akkor a szülők tisztelete nyilván a Krisztus előtti VI. században sem volt általános. Amikor pedig azzal találkozunk az olvasmányban: „Asszonyok! Engedelmeskedjetek férjeteknek, amint az Úrban illik. Férfiak! Szeressétek feleségeteket, s ne legyetek indulatosak velük szemben” (Kol 3,21), akkor joggal feltételezzük, hogy a Krisztus utáni I. században nemegyszer önfejűség és indulat, erőszak és visszaélés határozta meg a keresztény házastársak kapcsolatát. Úgy tűnik: az elmúlt kétezer év parancsszavai a tiszteletről, az engedelmességről és a szeretetről nem igazán voltak hatékonyak, ha még ma is ezeket olvassuk fel a Szent Családra gondolva.

A családnak ezen a fonákos ünnepén az evangéliumi szakasz két olyan embert állít elénk, akik nem családban élnek. Simeon, az igaz és istenfélő ember egyedül Istennek él, és Izrael vigaszát várja. Anna prófétaasszonynak pedig nincs családja, csak volt. Egykor élt apjáról és egykor volt családjáról hallunk. Ő átélte, mit jelent, ha valaki család nélkül marad – férje hét év után meghalt, ő pedig mintegy hatvan évet töltött el a kitaszított özvegyek magányosságában. Ha valami, hát Isten választott népe volt az ő otthona – de ennek is csak kifordítottságával, megváltatlanságával és hűtlenségével volt kénytelen szembesülni. Simeonnak és Annának nélkülöznie kellett a családot. Ugyanakkor, ami a tragédiájuk, az teszi őket befogadóvá és nyitottá. Ez a két öreg ember éppen családon kívüli mivolta miatt tud találkozni Jézussal. Mert ők félre tudnak állni. Ők olyanok, akiknek családi hatalmát és befolyását nem fenyegeti a felnövekvő nemzedék. Ők elég nagyvonalúak ahhoz, hogy egy kisgyermekben meglássák a jövőt és a vigasztalást: hogy szeretni tudják őt. Ők olyanok, akikben nagyon mélyen él a család, a jól működő emberi közösség utáni vágy.

Karácsony után egy héttel nem azért emlegetjük a családot, mert jól működik, vagy mert valaha jól működött volna. (Még akkor sem működött jól, amikor magáról a Szent Családról volt szó.) Hanem azért, mert ez az egyike az emberi élet legnagyobb keresztjeinek. Olyan tér, amely nem parancsszóra és ítélkezésre, nem moralizálásra és képmutatásra, hanem megváltásra vár: Izrael vigaszára, Jézusra. Márpedig Izrael vigasza, Jézus megjelent. Ő maga is vállalta a családot, vállalta Simeon, Anna, József és Mária minden terhét. Amikor a család kihívásaival találkozunk, tudhatjuk, hogy mindez egyáltalán nem idegen Jézustól, sőt, éppen szenvedésünk az a kulcs, amely megnyit bennünket az Úr számára. Amikor pedig átéljük a család örömét, amikor megadatik az, hogy felengedjünk a családi fészek vagy bármely mély közösség melegénél, akkor tudhatjuk, hogy Izrael vigasza már elkezdett működni közöttünk.

Dejcsics Konrád OSB


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »