Macron a világ széllelbélelt Bernadettjeinek: az atomenergia nem károsítja a környezetet

Macron a világ széllelbélelt Bernadettjeinek: az atomenergia nem károsítja a környezetet

Hazai szövegértelmezési összefüggésben nehéz tömörebben összefoglalni annak a tekintélyes terjedelmű interjúnak az atomerőművekre vonatkozó lényegét, amelyet Emmanuel Macron adott a vezető francia lapnak, a Le Monde-nak, mint azzal, hogy a francia elnök hatalmasat rúgott az SZDSZ-féle sunyiságot megtestesítő Szél Bernadett LMP-s vezérnőnek a Paks II ügyében a környezetért álaggódó, álszent arcába.

A kora délutánonként megjelenő lap címoldalán kezdődő elnöki interjú ezzel a címmel jelent meg: Macron: „Sokk” a bolygó megmentésére.

Az interjút az elnök annak előestéjén adta, hogy kedden Párizsban rendezték meg One Planet Summit (Egy Bolygó Csúcs) néven a környezetre összpontosító globális találkozót.

Macron az éghajlat melegedése elleni világméretű harcban sarkalatosnak tartja a fosszilis erőforrások világszintű kiaknázásának csökkentését.

A francia elnök – rátérve az atomerőművek kérdésére – egyértelművé tette, hogy egyáltalán nem a német utat akarja követni. Leszögezte, „a nukleáris energia nem kedvezőtlen a klímára nézve”.

Hírdetés

Hozzátette, éppen a klímavédelem melletti elkötelezettség nem engedi, hogy Franciaországban az atomerőművek által termelt áram részesedését 50 százalék alá csökkentsék 2025-ig, mint ahogyan azt az előző, Hollande-kormány tervezte.

Hangsúlyozta, éppen a német példa mutatja, hogy a nukleáris energiától vett búcsú növeli a széntől, vagy a külföldről vásárolt földgáztól való függőséget.

Folytatás:

http://magyaridok.hu/kulfold/macron-vilag-szellelbelelt-bernadettjeinek-az-atomenergia-nem-karositja-kornyezetet-2572807/

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »