Magyarország: a liberálisok paradicsoma

Magyarország: a liberálisok paradicsoma

OFF-GUARDIAN

Az ezen címmel ellátott cikk így indít:

„Azon gondolkodik, hogy mit fog olvasni holnap Magyarországról a fősodratú nyugati sajtóban? Egyszerű. Ugyanazt, mint tegnap, és szinte ugyanazt, mint az elmúlt hét évben, amióta az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett  jobbközép kormányt megválasztották.

A cikkből meg fogja tudni,  hogy Orbán populista, autokrata uralkodó, aki Európát fenyegeti, és olyan politikus, aki nem habozik antiszemita nyelven szólni azért, hogy megnyerje magának a szélsőjobboldali Jobbik szavazóit és elterelje a kínos igazságokat éppen arról, ami aznap aktuális Magyarországon.

Természetesen azt is olvassa, hogy szájkosarat rakott a médiára, a bíróságot az uralkodó elit szolgájává degradálta, lerombolta a fékek és egyensúlyok rendszerét, míg elfojtja az ellenzékiek hangját, szörnyű félelmet kelt, és a nép felét elüldözi Magyarország határain túl, meg a többit”.

A cikk azután azt írja, az ilyen hazugságokat író médiumoktól lehetetlen helyreigazítást kérni, mert ugyanazokat a hazugságokat akarják a jövőben is az unalomig ismételni.

„Szóval, ha valaki ugyanazt a szemetet akarja olvasni, amit a fősodratú média termel ki magából, és azt, hogy a magyar kormány miként emlékeztet ’a történelem legsötétebb korszakára’, üsse fel a Washington Postot, a New York Timest, a Guardiant, a német, a francia és az osztrák lapokat. Ebben a cikkben viszont tényeket talál. Amelyekről soha nem hallott. És csak akkor tapasztalja, ha Magyarországra látogat és ott körülnéz”.

Ezután:

Hírdetés

„Hallott bárki is nyugati hangot panaszkodni Magyarország déli szomszédjában, Szerbiában az ottani médiahelyzetről? Nem. Nos e 7,4 milliós országban az ellenzéknek egyetlen országos napilapja van, amelynek példányszáma 2000. A többi totálisan kormánybarát. Éles ellentétben Magyarországgal, ahol…”

Innentől következik a valódi magyarországi sajtóhelyzet ismertetése a televíziózás példáján, ahol nézettségben az RTL Klub, az ATV és a HírTV totálisan tarol a kormánypárti tévékhez képest.

A cikk ezután áttér arra, hogy miként támogatja a kormány ellenfeleit, a világon egyedülálló módon.

A leírás a Könyvhét június 10-i megnyitóján Závada Pál író azon beszédével indít, amelyben panaszkodott, hogy milyen szörnyű elnyomás uralkodik az egypárti, autokrata Magyarországon. És ki finanszírozta az eseményt? A kormány.

Ezután az Országos Bírósági Hivatalnak a kormány által kinevezett elnöke, Handó  Tünde következik, aki olyan bírót helyezett kulcspozícióba, aki a szocialista kormány idején a Demokrata hetilap főszerkesztőjét ítélte börtönre, mert az a szocialistákat sértő cikket írt.

Majd következik Polt Péter ügyész, aki a világért sem indítana eljárást Gyurcsány Ferenc és a többi volt politikus piszkos ügyei miatt.

Az írás ismerteti, hogy a magyar kormány nemhogy antiszemita lenne, de óriási pénzekkel támogatja a zsidó szervezeteket és tel avivi nagykövete a valós helyzetet meghamisítva azt nyilatkozta egy izraeli lapnak, hogy Magyarországon nagy és növekszik az antiszemitizmus csak azért, hogy elnyerje e lap tetszését.

A cikk azzal zárul, hogy a kormány külföldön is legádázabb, liberális ellenségeit támogatja hatalmas pénzekkel, mint a Fellegi Tamás vezette Magyar Kezdeményezések Alapítványán keresztül, amely a Magyarországot a Washingtonban rendszeresen szapuló Ann Applebaum új alapítványát segíti hatalmas összegekkel.

Az írás zárómondata: „Egyéb kérdés?”

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »