Mi van a tányérunkban? Ez talán az egyik legfontosabb kérdés, amely minden embert foglalkoztat. Egy gasztronómiai újságíró, Larry Olmsted megdöbbentő könyvet írt az éttermi csalásokról, arról, hogy nagyjából szinte semmi nem az, aminek látszik, vagy aminek épp mondják.
Nagyjából semmi nem az, aminek látszik, és alig akad olyan étterem, amely ne trükközne valamelyik ételével, becsapva ezzel a vendégeit. Az ételhamisítás, megtévesztés pedig nemcsak rájuk, hanem a nagy bolthálózatok túlnyomó többségére is igaz. Röviden összefoglalva ezek a sokkoló megállapításai Larry Olmsted gasztronómiai újságíró most kiadott, Valódi étel – hamis étel: Miért nem tudja pontosan, mit eszik? S mit tehet ez ellen? című könyvének.
Az éttermek kapcsán – ahogy az amerikai közélet Vice hírportálnak adott interjújában leszögezte – az a legnagyobb probléma, hogy trükköznek az alapanyagokkal, s az ételeket nem azokkal a hozzávalókkal készítik el, amelyeket az étlapon feltüntetnek. Kifejezetten nagy gond van a tengeri herkentyűkkel. „Különösen vigyáznék minden tonhalas vagy garnélarákos étellel… mert sokan úgy reklámozzák ezeket az ételeiket, hogy válogatott minőségű alapanyagokból készülnek, miközben az éttermek többsége nem engedheti meg magának a prémium minőséget, egyszerűen nem tudnák kigazdálkodni” – hívja fel a figyelmet a szerző.
Ez azonban nem csak az olcsó ételekre igaz. Olmsted példaként említi a japán Kobe marha esetét. Sok étterem állítja, ők ilyen marhaszeleteket készítenek, amelyből egy adag mintegy száz dollárba kerül, miközben a valóságban nagyüzemi tenyésztésű marhát szolgálnak fel, ami amúgy tíz dollárba kerülne. S hogy a csaláson kívül mi ezzel a probléma? Az újságíró szerint elsősorban az, hogy a japán húsban semmiféle antibiotikum nem lehet, mert a marha tenyésztése szigorú szabályokhoz kötött, miközben a nagyüzemi állatokat például különféle „adalékanyagokkal” tömik tele.
Olmsted szerint az egész iparágat ilyen ügyek lepik el, ami – érvel – nem más, mint egyszerű gazdasági csalás. Ráadásul büntetlenül tehetik mindezt, mert hiába perelnék be az éttermeket, hogy adagonként tehát kilencven dollárral átverik a vendéget, nincs az az ügyvéd, aki ennyiért bíróságra menne. Legfeljebb úgy, ha sok vendég közös keresetet nyújt be, igaz, az ilyen esetek elenyészők, így az éttermek hazudhatnak tovább.
Ami az áruházakat illeti, a szerző szerint esetükben az a legnagyobb gond, hogy az áru korántsem olyan minőségű, mint ahogy azt feltüntetik. Példaként említette az extraszűz olívaolajat, amely az esetek túlnyomó többségében illatában, ízében, állagában sem hasonlít a „valódira”. Olmsted szerint a legnagyobb gond az adalékanyagokkal, a szteroidokkal, az antibiotikumokkal, illetve a hormonalapú összetevőkkel van. „A mézeket telenyomják antibiotikummal, az olcsó parmezánokba celluloid kerülhet, és így tovább, se szeri, se száma a trükköknek” – állapítja meg keserűen a gasztronómiai újságíró. Szerinte érdemes minél kevésbé feldolgozott élelmiszereket vásárolni, olyanokat, amelyekből otthon mi magunk tudjuk elkészíteni az ételt.
Fontosnak tartja ugyanakkor, hogy nem minden gyatra minőségű, ami olcsóbb, ám azzal számolni kell, nem feltétlenül az ideális élettani hatásai lesznek ezeknek az ételeknek. Olmsted azt is kiemelte, könyvével nem a folyamatos rettegést akarta elültetni az emberekben, inkább arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a lehetőségekhez képest mindenki próbáljon meg éles szemmel járni, figyeljen oda, mit vesz, mit eszik. Mint mondja, nincs egyetemes megoldás, mindenkinek a saját tapasztalatai alapján kell megtalálnia, hol kaphat friss, jó minőségű termékeket. „Le kell számolnunk azzal a hiedelemmel, hogy ha kimegyünk a legközelebbi piacra, ott minden friss és tökéletes lesz. Utána kell járni, mit hol érdemes venni, és ha kell, több helyre is menjünk el a lehető legjobb dolgokért” – ad jó tanácsot végkövetkeztetésében Olmsted.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 29.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
