Már nincs esély rá, hogy túlélőt találjanak a lángoló iráni olajszállítón

Már nincs esély rá, hogy túlélőt találjanak a lángoló iráni olajszállítón

Nincs már esély arra, hogy az egy hete a Kínai-tengeren lángoló iráni olajszállító hajó legénységéből bárki is életben legyen – jelentette be az iráni mentőcsapat szóvivője az iráni állami televízióban. A hajón 32 ember volt; 30 iráni és két bangladesi. Hármuk holtteste került elő eddig.

„A legénység tagjai a robbanást követő egy órán belül halottak voltak, vagy a detonáció vagy a felszabaduló mérges gázok végeztek velük. Nincs már esély arra, hogy túlélőket találjunk. A hajó kétharmada víz alatt van. A tűz továbbterjedt, és elborította a hajótestet, és már meg sem tudjuk közelíteni” – mondta el Mohammed Rasztad.

A 136 ezer tonna olajat szállító, panamai zászló alatt hajózó, Szancsi nevű iráni tartályhajó január 6-án borult lángba, miután összeütközött egy kínai hajóval Sanghajtól körülbelül 300 kilométerre keletre – írta meg a CNN a Kínai Közlekedési Minisztérium közlésére hivatkozva. A másik teherhajó – a Hongkongban bejegyzett CF-Crystal – 21 fős kínai legénységét sikeresen kimentették.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »