Már otthon issza a rozéját a gyilkosságba keveredett fideszes képviselő

Már otthon issza a rozéját a gyilkosságba keveredett fideszes képviselő

Nem hiába várták izgatottan ismerősei Gál Rolandot, a gyilkossági ügybe keveredett korábbi fideszes önkormányzati képviselő és ismerősei péntek este már otthon koccinthattak a behűtött rozéval – bilincsek nélkül.

Hogy miért kerülhetett ki az előzetes letartóztatásból a brutális dunaújvárosi gyilkosság harmadrendű vádlottja, azt egyelőre nem tudni. De természetesen kérdéseinket eljuttattuk a vádat emelő Tolna Megyei Főügyészségre.

A Fideszből az őrizetbevétel után jóval később kizárt Gál Roland ügyében idén február elején kezdődött meg a bírósági tárgyalás.

A Tolna Megyei Főügyészség 2016 novemberében három dunaújvárosi férfi ellen emelt vádat: a 44 éves G. Antalt emberöléssel, kifosztással és magánlaksértéssel, a 32 éves Sz. Józsefet és a 40 éves Gál Rolandot emberöléssel kapcsolatos bűnpártolással vádolják.

A már 2007-ben emberölésért felelősségre vont G. Antal és későbbi áldozata üzlettársak voltak, kapcsolatuk azonban ellenségessé vált. Molnár Antal hárommillió forintot ígért G. Antalnak, de nem adta oda, ezért az elsőrendű vádlott elégtételt akart venni.

Hírdetés

A gyilkosság napján Sz. József másodrendű vádlott G. Antal megbízásából figyelte a férfi házát, és jelezte neki, hogy mikor van otthon. Ezután G. Antal – akit a vele rokoni kapcsolatban álló Gál Roland vitt oda gépkocsival – bement a dunaföldvári vállalkozó házába, és megfojtotta őt. A holttestet betették az autóba, és a fideszes képviselő édesanyjának felújítás alatt álló dunaújvárosi házához vitték. Ott egy pincében törmelékkel fedték el, majd később falat húztak a holttest elé, és betonnal öntötték le.

A holttestet hároméves nyomozás után, tavaly februárban találták meg.

Gál Roland folyamatosan tagadta, hogy ő gyilkolta volna meg a vállalkozót, és jogi képviselője azért küzdött, hogy a 2006-tól egy évtizedig az képviselő-testületben fideszes színekben politizáló férfival szemben megszűnjön az előzetes letartóztatás.

Most úgy tűnik, sikerrel járt. Jár a rozé!


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »