Másfél milliárdot fizet a kormány a Horthy-rendszer ihletett pillanatáért

Másfél milliárdot fizet a kormány a Horthy-rendszer ihletett pillanatáért

Egy szeptember elején a kormány honlapjára feltöltött dokumentum szerint az állam közel másfél milliárd forintért megvásárolja Aba-Novák Vilmos Lengyel–magyar barátság című pannósorozatát a Nagyházi Galériától. A műnek a Magyar Nemzeti Galéria adna majd otthont. A szakemberek szerint a kormány szándékát, tekintettel az alkotó és a mű jelentőségére, nehéz kritikával illetni, a vásárlás körülményei azonban felvetnek néhány kérdést.

Ám mielőtt még ezeket sorra vennénk, lássuk, mire megy el a magyar műtárgypiac áraihoz viszonyítva megdöbbentően magas összeg. Aba-Novák Vilmos a XX. századi magyar képzőművészet egyik legeredetibb alkotója, akinek azonban jelentőségét sokáig a Horthy-rendszerhez való viszonyában vizsgálták csupán. Számos állami és egyházi megrendelése miatt egyfajta „udvari festőként” jellemezték, megítélése és műveinek sorsa ennek megfelelően alakult a második világháborút követően. És az elutasítás finom nyomai a jelenlegi állami vásárlásra adott reakciókban is felfedezhetők. Aba-Novák nem egy helyen mint „Orbán Viktor kedvenc festője” jelenik meg, ami – párhuzamba állítva a 30-as éveket napjainkkal – egyértelmű magyarázatul szolgálna az ügyletre. Csakhogy az alkotó és a pannósorozat története ennél jóval összetettebb.

– Az, hogy megrendelésre dolgozott, nem jelenti azt, hogy Aba-Novák a Horthy-rendszer kurzusfestője lett volna, nem politizált, pragmatikus művész volt – mondta lapunk kérdésére Molnos Péter művészettörténész, a festőművész monográfusa. Kifejtette, Aba-Novák a 30-as évek elején rádöbbent, hogy a fejletlen magyar mecenatúra a kevés vásárlóval képtelen eltartani a festőket. Hogy megélhetését biztosítsa, elhatározta, hogy állami, közületi és egyházi megrendelésre fog dolgozni. Döntése minden bizonnyal összefüggött azzal is, hogy megszületett a lánya, így a korábbi vagabund festőéletmódnak véget kellett vetnie. És ennek köszönhetően vált a hazai monumentális festészet legnagyobb alakjává.

Az öt darabból álló, egyenként 2×2 méteres pannósorozat különlegessége Molnos szerint, hogy semmilyen szempontból nem lehet belekötni. A mű a Horthy-rendszer „egy ihletett pillanatában született”. A magyar külpolitika a 30-as évek második felében igyekezett csökkenteni a német hegemóniát, ennek egyik eszköze a kultúrpolitika volt. A diplomáciai tapogatózás Aba-Novák alkotásain is pontosan nyomon követhető: az 1937-es párizsi világkiállításra készítette Magyar–francia történelmi kapcsolatok című művét, és hasonló szerepet szántak a VI. György brit király koronázásáról készített (befejezetlenül maradt) faliképnek is.

1939 áprilisában Varsóban magyar képzőművészeti kiállítás nyílt, ennek részeként készült a Lengyel–magyar barátság pannósorozat, amelynek a helyi műcsarnok adott otthont. A lengyel köztársasági elnök, Ignacy Moscicki és a magyar kormányzó, Horthy Miklós védnöksége alatt létrejött tárlat megnyitóján a lengyel politikai elit a legmagasabb szinten képviseltette magát: az elnökön kívül a kultuszminiszter, a külügyi államtitkár, a volt budapesti nagykövet, valamint tábornokok és a lengyel arisztokrácia színe-java is megjelent. Magyar részről többek között Ugron Gábor, az irodalmi és művészeti tanács elnöke, Jalsoviczky Károly államtitkár, Say Géza osztálytanácsos, Gerevich Tibor, a kiállítás kormánybiztosa és maga Aba-Novák Vilmos vett rész a vernisszázson.

A pannókon – a Molnos Péter tanulmányában leírtak szerint – a szuperközeliben mutatott katonafejek jobb és bal oldalán a magyar és lengyel történelem kiemelkedő alakjai sorakoznak: az egyetlen élő szereplő, Horthy Miklós mellett a Második Lengyel Köztársaság első államfője, Józef Pilsudski, Báthory István, Bem tábornok, I. Ulászló, Károly Róbert, Sobieski János és a szentté avatott lengyel királynő, Hedvig alakjai az örök barátság ígéretét hitelesítő tanúkként jelennek meg. A kiállítás rendkívül feszült politikai légkörben nyílt meg, küszöbön állt Lengyelország lerohanása, így az alkotás figyelmeztetés is volt a náci Németország számára, hogy a fenyegető befolyás alól a két nép szövetsége jelenthet kiutat.

– Hihetetlen vizuális erejű műalkotás, amely nagyon jó állapotban maradt fenn – mondta Molnos Péter, aki néhány éve egy közvetítő segítségével megtekinthette a sorozatot. – Olyan monumentális történelmi mű, amelyet pironkodás nélkül, sőt büszkeséggel mutathatunk be. A teljes pannósorozat összeállítva, ha megfelelő teret kap, könnyen emlékhellyé válhat.

A kép varsói kiállítása utáni történetéről viszonylag keveset tudni. Kováts Kristóf, Aba Novák Vilmos unokája és hagyatékának gondozója lapunknak elmondta, bár nagyapja állami megrendelésre dolgozott, a kép tulajdonjoga az övé maradt. A művész 1941-ben elhunyt, a monumentális munkát feltekercselve tárolták a világháború alatt, befalazva az Aba-Novák-villában. A kommunizmus alatt a képek érthető módon rejtve maradtak, édesanyja sosem hozta szóba a sorozatot – mesélte Kováts. 2003-ban bekövetkezett halálakor derült ki, hogy a mű már nincs a család tulajdonában, eltűnt szem elől. Szerettük volna kideríteni, hogy mi történt a sorozattal, mikor vásárolták meg az örökösöktől, megkeresésünkre azonban a Nagyházi Galéria nem reagált.

A pannósorozat megvételét a Lázár János vezette Miniszterelnökség intézi, a szakmai intézmények teljes kizárásával. Információink szerint még a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria is csupán a kormányhatározatból értesült a kép megvásárlásáról, holott épp hozzájuk kerülne majd. Aba-Novák sorozatát a Nagyházi Galéria ajánlotta fel megvételre, és bár a mű nem az ő tulajdonuk, kizárólagos értékesítési joguk van. Az ügyletbe közvetítőcégként bevonták az Ész-Ker Kft.-t is, amelynek tulajdonosa, Kárpáti Péter György az elmúlt években nem panaszkodhat, a közbeszerzéseken sorra nyeri el a milliárdos megrendeléseket. És úgy tűnik, Lázár János régi jó ismerőse a gasztronómia és az építőipar mellett a műkincsekhez is konyít valamit. Az ügyben megkerestük a Miniszterelnökséget, ám sajnos tőlük sem kaptunk választ.

Korábban az állami műkincsvásárlások esetében három értékbecslő véleményét kellett kikérni, és az általuk meghatározott ár átlagát fizethette ki a vevőként megjelölt intézmény. Ezúttal elég volt két vélemény is. S bár mindkét felkért értékbecslő – Einspach Gábor igazságügyi szakértő és Tűzkő Péter, a BÁV műkereskedelmi üzletágvezetője – elismert szakember, az eljárás így is izgalmas. Különösen annak fényében, hogy a sorozatra az állam nagyjából hatszor annyit költ, mint amennyibe a nyilvános árverésen elkelt legdrágább magyar festmény eddig került. Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején című munkáját 240 millió forinton ütötték le öt évvel ezelőtt, Aba-Novák alkotása most 1,45 milliárd forintért cserélhet gazdát. Ezzel a mű felzárkózhat Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című festményéhez, amelyért két éve csupán 50 millióval fizetett többet az állam.

A lapunk által megkérdezett, a műtárgypiac árait jól ismerő szakemberek között akadt, aki úgy vélte, a vételár reális, még akkor is, ha árverésen Aba-Novák legdrágább munkája a pannósorozat töredékéért, 85 millióért ment el. Hangsúlyozták, a mű méreteit és jelentőségét figyelembe véve a közel másfél milliárd forint sem tűnik túlzásnak. Mások szerint azonban a kép jelentősen túl van árazva, és „az üzleten sokan keresnek majd nagyon jól”. Többen felhívták a figyelmet rá, hogy a pannósorozatra az államon kívül aligha akadna vevő, és az árat is a kényszerhelyzethez viszonyítva kellett volna meghatározni.

Az állami műkincsvásárlás átláthatatlansága számos cikk témája volt az elmúlt években, Aba-Novák műve most újfent rámutat, voltaképpen ellenőrizhetetlenül mennek el milliárdok. A legnagyobb tétel eddig a két részletben összesen 13,2 milliárdért megvásárolt Seuso-kincs volt, amelynek második hét darabja idén június végén érkezett haza. Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című festményéért két éve 4,5 milliárd forintot fizetett az állam úgy, hogy a képet előző tulajdonosa 2005-ben 140 millióért vette a Nagyházi Galéria árverésén. A hihetetlen értékemelkedés magyarázata lehet, hogy Tiziano szerzőségét jó ideig nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani. Igaz, néhány szakember a mai napig nincs meggyőződve róla, hogy valóban a velencei reneszánsz mester alkotása került a magyar állam tulajdonába.

A legtöbb kérdést azonban alighanem a Törő Istvántól megvásárolt erdélyi ezüstérme-gyűjtemény vetette fel. Törő Virág Judit férje, közös galériájuk ügyvezető igazgatója, az érmegyűjtemény pedig családi örökség volt, amelyért az állam 1,1 milliárd forintot fizetett. Virág Judit nem sokkal az adásvétel előtt adott szakvéleményt a Munkácsy-trilógia Pákh Imre tulajdonában lévő képéről, a Golgotáról. Mint ismeretes, Pákh kilencmillió dollárt kért a festményért, Virág (két másik szakemberrel együtt) azonban csak hatmillióra értékelte a művet. Szerepét azonban sokan ellentmondásosnak vélték az ügyben, hiszen úgy teljesítette az állami megbízást, hogy férje közben 1,1 milliárd forintos üzletet igyekezett nyélbe ütni.

Az ezüstérmékkel ellentétben a Golgota a mai napig nem került állami tulajdonba. És még Aba-Novák művének sorsa sem dőlt el. A kormányhatározat szerint ugyanis a Miniszterelnökség csak akkor veszi meg a képet, ha az 1,45 milliárd forint szeptember 18-ig megérkezik a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

Úgy tudjuk, még az ügyletre rálátó szakemberek szerint sem biztos, hogy az állam végül mégis megszerzi a pannósorozatot. Nem ez lenne az első eset, amikor a beharangozott üzlet kútba esik. Három éve Nancy Goodman Brinker korábbi budapesti amerikai nagykövet 150 festményét akarta megszerezni a kormány – érdekes módon éppen annyiért, mint Aba-Novák művét most. Talán ezért sem véletlen, hogy a Brinker-gyűjtemény végül mégsem került hazánkba.

Ha a mostani üzlet mégis megvalósul, az a Nemzeti Galéria munkatársait hozza rendkívül kellemetlen helyzetbe. Az intézménynek ugyanis rövid úton helyet kell találnia a monumentális alkotás számára. Tekintve, hogy a múzeum a tervek szerint a Ligetben felépülő Új Nemzeti Galériába költözik, ez nem lesz egyszerű feladat. Hiszen úgy kellene újraszervezniük állandó kiállításukat, hogy a gyűjteményt nemsokára útnak indítják.

A pannósorozat pedig alighanem megérdemelné, hogy ne ideiglenes helyre kerüljön, hogy aztán ismét feltekercseljék, és átszállítsák az új térbe. A városligeti épület tervezésekor ráadásul még aligha vehették figyelembe, hogy egy öt darabból álló hatalmas munkának is helyet kell találni. Méghozzá központi helyen, hiszen ahogy arra Kováts Kristóf is utalt, nagyapja művéért rajongana a közönség. – Annyit változott a korízlés, hogy azok a művek, amelyek az ő korában még esetleg borzolták a kedélyeket, mai szemmel már nagyon is szerethetők.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.14.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »