Megkezdte működését az Esterházy Akadémia

Megkezdte működését az Esterházy Akadémia

Martoson péntek este ünnepélyesen megnyitották, és ezzel hivatalosan is megkezdte működését az Esterházy Akadémia. A nyitóünnepség résztvevőit többek között köszöntötte Pánczél Károly, Szilágyi Péter és Menyhárt József MKP-ellnök is. A 20 hallgató részére az első előadást Molnár Imre tartotta, az akadémia igazgatója Gubík László.

A közélet iránt érdeklődő fiatal felvidéki magyar értelmiség képzésére szolgáló szellemi műhelyként létrehozott intézmény megnyitóját az akadémia központjában, Martoson.

A megnyitón több anyaországi és felvidéki magyar politikus mellett neves közéleti személyiségek s különböző civil szervezetek képviselői is részt vettek, és a rendezvényt levélben köszöntötte Esterházy-Malfatti Alice, a mártír gróf Esterházy János lánya is.

“Sokan reméljük és hisszük, hogy Esterházy János elvett életével együtt a felvidéki magyar közösség nem veszítette el szellemiségét. Sokan vannak és lesznek is, akik ezen az úton fogják vezetni és erősíteni a magyar közösséget. Ennek az intézménynek az életre hívásával is ebbe az irányba lépünk előre” – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a megnyitón mondott beszédében. Rámutatott: az intézmény, amely a felvidéki magyar közéleti szereplők utánpótlásáról hivatott gondoskodni, ennek a feladatnak eleget téve a közös, Kárpát-medencei magyar jövőért tesz majd, s ezenfelül szükségességét történelmi előzmények is indokolják.

“Régi álmot sikerült megvalósítani ennek a tehetséggondozással és közéleti képzéssel foglalkozó szellemi műhelynek a létrehozásával” – mondta az MTI-nek Gubík László, az Esterházy Akadémia alapító-igazgatója. Elmondta: a hiánypótló intézményt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapnak a 60 millió forintos támogatásából sikerült létrehozni. Az akadémia első évada 20 hallgatóval indul, a kétéves képzés résztvevői először egy széles körű témahalmazt felölelő előadássorozaton, valamint a közéleti szerephez nélkülözhetetlen feladatokra felkészítő tréningeken vesznek majd részt. Ezt követően a hallgatók részesei lesznek egy személyre szabott mentorprogramnak is, melynek az lesz a feladata, hogy a résztvevők az általuk választott szakiránynak megfelelő egyéni képzést kaphassanak.

Menyhárt József MKP-elnök köszönetet mondot az akadémia alapítóinak, támogatóinak és sok sikert kívánt a hallgatóknak is. Molnár Imre (a Balassi Intézet igazgatója) megtartotta az akadémi első előadását is.

Az Esterházy János nevét viselő intézmény megnyitóján szoborral is emléket állítottak a névadó mártír grófnak. A mellszobrot, amelyet az Országgyűlés adományozott az akadémiának, Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, illetve Peczár Károly, az Esterházy János Polgári Társulás elnöke leplezte le.

(MTI és O.N.)


Forrás:mkp.sk
Tovább a cikkre »