"Megöllek magyar!" – kiáltották, miközben szétverték a kamionját

"Megöllek magyar!" – kiáltották, miközben szétverték a kamionját

Magyarellenes indíttatásból rongáltak meg két Kovászna megyei teherautót Brăila megyében, az okozott kár meghaladja a tízezer lejt, a rendőrség már elindította a bűnvádi eljárást – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n.

Az ittas elkövető éjszaka kalapáccsal esett neki a kamionoknak, miközben a magyarokat szidta, azt üvöltötte, „Megöllek magyar!”, illetve hogy a kisebbségi nemzethez tartozó személyeknek nincs ott keresnivalójuk, tűnjenek el onnan.

Hírdetés

Váncsa Jenő, a sofőröket alkalmazó fuvarozócég társtulajdonosa a Krónikának elmondta: teherautóik évek óta járják az országot, de ilyesmi soha nem fordult elő, egyszer sem volt gondjuk azzal, hogy a rendszám alapján beazonosítható, a jármű többségében magyarlakta térségből érkezett. „Azért vállaljuk a nyilvánosságot, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló eset. Másrészt ha ez Kovászna megyében román fuvarozókkal fordul elő, biztos hatalmas hisztériát váltott volna ki az egész országban” – hangsúlyozta a vállalkozó. Váncsa hosszadalmas eljárásra számít.

A háromszéki vállalkozás egyébként cukorrépát termel, a kamionokkal pedig a saját és a máshol előállított termést szállítják a Neamţ megyei Romanban működő cukorgyárba. Az áruval megrakott két teherautó hétfő este a Brăila megyei Măxineni községben állt meg éjszakázni, ott lakik ugyanis az egyik sofőr testvére. A belső szabályzatnak megfelelően az egyik vezető a kamionban aludt, éjszaka pedig arra riadt, hogy valaki kalapáccsal üti a járművet. Azonnal hívta a kollégáját, aki rokonaival sietett a helyszínre, nekik sikerült a részegen őrjöngő férfit lecsendesíteni. A helyi rendőrőrsön nem találtak senkit, ezért a 112-es sürgősségi hívószámon riasztották a megyeszékhelyi rendőröket.

Váncsa Jenő rámutatott: az egyik jármű használhatatlan, mert az ablakait, a lámpáit, a külső tükröket és az akkumulátorokat is összetörték, a másikon kevesebb a kár, mert abban aludt a sofőr, és időben közbelépett. Felvették a kapcsolatot az elkövető feleségével, aki ígéretet tett arra, hogy megtérítik a kárt – írja a kronika.ro.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »