Megvédte Magyarországot az amerikai szakértő

Megvédte Magyarországot az amerikai szakértő

Peter Roff amerikai újságíró, politikai szakértő szerint Magyarországon szó sincs egypártrendszerről, ezért véleménycikkében annak adott hangot, hogy felesleges a magyarországi választásokba beavatkoznia az Egyesült Államoknak – írja a Figyelő.hu.

Magyarország megbízható szövetségese az Egyesült Államoknak, tagja a NATO-nak és virágzó többpártrendszere van – idézi fel a a Figyelő.hu cikke Peter Roff az ausnews oldalán megjelent szavait.

Még tavaly novemberben jelent meg az a hír, amelyben az amerikai külügyminisztérium pályázatot hirdetett a magyar sajtótermékeknek, amelyben 700 ezer dollárt, vagyis körülbelül 190 millió forintot lehet megpályázni magyarországi vidéki médiumok létrehozására.

Az Egyesült Államok külügyi kabinetje pályázati felhívásában hangsúlyozta, hogy csakis objektív médiumok nyerhetik el az összeget, ezzel is segítve a hazai médiaegyensúly kialakulását. Korábban az amerikai ügyvivő, David Kostelancik tartott arról beszédet, hogy a magyar kormánynak nagy befolyása van a hazai médiumokra.

Sajtóhírek szerint Kostelancik ezen véleményével összefüggésben írták ki a pályázatot, amelynek azóta a jelentkezési határideje lejárt. A politikai szakértő azért ragadott tollat, mert nem érti, miért volt szükség arra, hogy az Egyesült Államok kormánya beleavatkozzon a magyar közéleti és politikai helyzetbe, hiszen ahogy véleménycikkében fogalmazott:

Hírdetés

„Magyarország minden tekintetben egy demokratikus állam, amely meg akarja őrizni identitását és autonómiáját.” Peter Roff szerint azonban az Egyesült Államok politikai életében sokaknak nem tetszik az Orbán-kormány migrációellenes politikája, és az sem, hogy felszólaltak Soros György amerikai tőzsdespekuláns terveivel szemben, akinek nem titkolt célja, hogy megvalósítsa a határok nélküli Európát, amely a bevándorlók előtt is eltörölné a határokat.

Az amerikai politikai szakértő szerint a pályázat kiírása is Soros „amerikai kormányzatban ülő rajongóinak köszönhető”, azonban szerinte ezzel Amerika nyíltan be akar avatkozni a magyarországi országgyűlési választások kampányába. Az újságíró abból a levélből is idéz, amit a republikánus kongresszusi képviselők egy csoportja Andy Harris vezetésével Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek írt még január 11-én.

A republikánusok ebben arra kérték Tillersont, hogy vonja vissza a pályázatot, mert szerintük ezzel az Egyesült Államok csak be akar avatkozni a magyar politikába. Azt írták: „Ahelyett, hogy szövetségeseinkkel együttműködnénk, a külügyminisztérium fellépései még mindig a hazai társadalmi és közpolitikai döntések befolyásolására összpontosítanak, ami azt a benyomást kelti (és talán még elő is idézi), hogy beleavatkozunk a szövetséges országok belső ügyeibe.”

Peter Roff véleménycikkében kitér arra is, hogy korábban mekkora felháborodást keltett az Egyesült Államokban, amikor kiderült, hogy Oroszország be akart avatkozni az amerikai választási kampányba, de érdekes módon most azok a felháborodott politikusok nem állnak sorba, hogy megvédjék a magyar szuverenitást az Egyesült Államok beavatkozásától.

forrás: Figyelő.hu, Híradó.hu

The post Megvédte Magyarországot az amerikai szakértő appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »