Merkel: "az nem fog menni, hogy egyes országok kijelentik, ők egyáltalán nem akarnak muszlimokat"

Kiállt az elmúlt hónapokban követett bevándorláspolitikája mellett vasárnap Angela Merkel, és élesen bírálta azokat az európai országokat, amelyek kijelentik, hogy nem fogadnak be muszlim "menekülteket". A német kancellár az ARD televíziónak adott interjújában ragaszkodott a "menekültek" elosztására vonatkozó kvótarendszerhez is.

A német közszolgálati tévé Tudósítás Berlinből című műsorában Angela Merkel német kancellár reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió tagjai megegyezésre jutnak majd a migrációs válságból adódó, megoldásra váró kérdésekről, köztük arról, miképp osszák el "igazságosan" a menedékkérőket az unió 28 tagországa között.

“A maga részét mindenkinek meg kell tennie” – mondta -, ugyanakkor nem zárta ki, hogy egyes országok kevesebb migránst fogadjanak be, ha ehelyett pénzügyileg nagyobb szerepet vállalnak.

A megoldás mikéntjének kérdésében van “néhány ország, amely nem annyira akar ebben részt venni, és mások, akik nyitottak” – mondta a Német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) vezető politikus.

“Az azonban nem fog menni – hangsúlyozta -, hogy egyes országok kijelentik, hogy egyáltalán nem akarunk muszlimokat az országunkban. Függetlenül attól, hogy az humanitárius szempontból szükséges-e vagy sem.” Erről továbbra is beszélni kell – mondta.

Hírdetés

Az EU és Törökország által kötött menekültügyi megállapodást minden partnerország helyesnek és fontosnak nevezte – fűzte hozzá Merkel, aki az elmúlt napokban az EU számos kételkedő állam- és kormányfőjével folytatott tárgyalásokat.

A kancellár kijelentette, hogy a törökországi puccskísérletet követő fejlemények ellenére folytatni kell Ankarával a tárgyalásokat. “Ha az emberek nem beszélnek egymással, hanem mindig csak egymásról, az a diplomáciában a legtöbb esetben semmilyen különösebben jó eredményre nem vezet” – fogalmazott. A tárgyalások és az újabb és újabb találkozók a török politikusokkal fontosak – mondta, mindazonáltal nem tett említést egy esetleges törökországi látogatásáról.

Merkel jogosnak mondta, hogy a török vezetés elvárta a puccs elítélését. Másfelől örömét fejezte ki afelett, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hajlandó beszélni arról, hogyan bánjanak a puccs után bebörtönzött emberekkel.

A kancellár, akinek a török származású német állampolgároktól nagyobb lojalitást sürgető kijelentését sok bírálat érte az elmúlt napokban, most kifejtette, abból indul ki, “hogy a Törökországban kialakult konfliktust, nem (…) szabad Németországba behurcolni”. Szavaival nyilvánvalóan arra utalt, hogy a július 15-i törökországi puccskísérlet óta feszültségek keletkeztek a németországi török közösségen belül Erdogan elnök, illetve a puccsért Erdogan által felelőssé tett Fethullah Gülen hitszónok hívei között.

A CDU élén álló Merkel az ARD-nek adott tv-interjúban továbbra is nyitva hagyta azt a kérdést, hogy versenybe száll-e újra a kancellári címért a jövő év őszén esedékes szövetségi választásokon. Ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy “a megfelelő időben” meghozza az erre vonatkozó döntést.

A dpa német hírügynökség előzőleg kormányzati és pártkörökre hivatkozva azt írta, hogy Merkel legkorábban a december eleji esseni pártkongresszuson ismerteti döntését, míg a Der Spiegel című hetilap arról számolt be, hogy csak 2017 tavaszán van kilátás erre.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »