MERKEL: nem fog menni, hogy egyes országok kijelentik, ők egyáltalán nem akarnak muszlimokat-

MERKEL: nem fog menni, hogy egyes országok kijelentik, ők egyáltalán nem akarnak muszlimokat-

Kiállt az elmúlt hónapokban követett bevándorláspolitikája mellett vasárnap Angela Merkel, és élesen bírálta azokat az európai országokat, amelyek kijelentik, hogy nem fogadnak be muszlim „menekülteket”. A német kancellár az ARD televíziónak adott interjújában ragaszkodott a „menekültek” elosztására vonatkozó kvótarendszerhez is.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

A német közszolgálati tévé Tudósítás Berlinből című műsorában Angela Merkel német kancellár reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió tagjai megegyezésre jutnak majd a migrációs válságból adódó, megoldásra váró kérdésekről, köztük arról, miképp osszák el „igazságosan” a menedékkérőket az unió 28 tagországa között.

Hírdetés

“A maga részét mindenkinek meg kell tennie” – mondta -, ugyanakkor nem zárta ki, hogy egyes országok kevesebb migránst fogadjanak be, ha ehelyett pénzügyileg nagyobb szerepet vállalnak. A megoldás mikéntjének kérdésében van “néhány ország, amely nem annyira akar ebben részt venni, és mások, akik nyitottak” – mondta a Német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) vezető politikus.

“Az azonban nem fog menni – hangsúlyozta -, hogy egyes országok kijelentik, hogy egyáltalán nem akarunk muszlimokat az országunkban. Függetlenül attól, hogy az humanitárius szempontból szükséges-e vagy sem.” Erről továbbra is beszélni kell – mondta.

MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »