Mi köze Orbán mesternek a Csillagok háborújához?

Mi köze Orbán mesternek a Csillagok háborújához?

„Sohase becsüljük le a sötét oldal erejét” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök idei október 23-i beszédének vége felé. Sok kérdés felmerül csak ezzel az egy mondattal kapcsolatban, menjünk szépen sorba mindegyiken.

Miért hangzott el a mondat?

Orbán Viktor ritkán tesz komolyabb gesztusokat a fiatalok felé, talán most úgy gondolta beszédírója, hogy érdemes lehet becsempészni egy kis Csillagok háborúját a „főni” – ahogy sok kormányzati figura háttérbeszélgetések során nevezni szokta – mondandójába. Ettől persze nem jönnek haza a fiatalok, de ha csak néhány huszonévesnek szimpatikusabbá válik a kormányfő, már megérte. A másik magyarázat az, hogy a Star Warsos utalásokkal könnyebb megértetni üzeneteket. „Egy politikus ilyen művekre azért hivatkozik, mert mindenki tudja, hogy Darth Vader kicsoda, könnyebb vele példálózni, mint egy bonyolult európai politikai kérdéssel” – mondta lapunknak még 2015-ben Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója.

http://mno.hu/

Mire gondolhatott „a költő”?

Nehéz megmondani pontosan, feltehetően Brüsszel és a globalisták lehetnek a sötét oldalon, emellett az ellenzékre is érthette mondatát a miniszterelnök. A kijelentés egyébként logikus, hiszen a Csillagok háborújában a sötét oldal delejes csábításának nehéz ellenállni, Orbán mondatait akár úgy is lehet értelmezni, hogy ki kell tartani, el kell engednie a fideszeseknek a fülük mellett az ellenzéki szólamokat, Brüsszel kritikáit.

Hírdetés

Ez idézet a Csillagok háborújából?

Nos, el kell keserítenem a fideszes Star Wars-fanokat: a miniszterelnök nem szó szerint idézett a népszerű filmekből. A pontos mondat így hangzott A Jedi visszatérben: „Alábecsülöd a sötét oldal erejét”. Az ominózus kijelentés Darth Vader maszkjából hangzott el, Luke Skywalkernek mondta, amikor a Halálcsillag 2-n küzdöttek Palpatine tróntermében.

http://mno.hu/

Szoktak-e politikusok utalni a Star Warsra?

De még mennyire! A Csillagok háborúját legtöbbször az angolszász politikában szokták politikai utalásokhoz használni, ezek közül az első talán az volt, amikor Margaret Thatcher 1979. május 4-i győzelmét követően a Konzervatív Párt a a London Evening News című újságban féloldalas hirdetést vett „May The Fourth Be With You, Maggie” felirattal. Azaz „Negyedike legyen veled, Maggie”, de az fourth és a force (erő) szavak kiejtésbeli hasonlóságára játszott rá a párt. A modern korban is előszeretettel nyúlnak a Csillagok háborújához, ha népszerűségszerzésről van szó: Justin Trudeau liberális kanadai miniszterelnök például sokszor hord starwarsos zoknit hivatalos eseményeken is, fittyet hányva a protokollra. Európában is felbukkant már a politikai eszköztárban a Csillagok háborúja, a 2009-es német választási kampányban például egy Angela Merkel lejáratására szánt képen szerepeltették a későbbi kancellárt Darth Vader oldalán. Egyébként a magyar politikai diskurzusban is felbukkant már Vader, a szintén fideszes Navracsics Tibor az Európai Bizottságról mondta ezt 2015-ben a Mandinernek: „Sokan úgy gondolják, hogy Darth Vaderként áll Európa fölött és fénykarddal sújt jobbra-balra. Nos, nem”. Ha Orbán Brüsszelre gondolt, úgy különösen pikáns a helyzet, és jelzi, hogy tovább mélyül az ellentét közte és Navracsics uniós biztos között.

Ugyanakkor nem mindig sül el jól, nem mindig hoz népszerűséget, ha a Star Warsra utal egy politikus. A legutóbbi republikánus előválasztási kampányban Ted Cruz – miközben Han Solót nevezte a legmenőbb karakternek a filmekből, amelyekben szerinte sok bölcsesség van – felcserélte a Yoda mester híres kijelentésében szereplő mondatok sorrendjét. Yoda hangját imitálva mondta el, hogy „Ne próbáld! Tedd, vagy ne tedd!” Hasonlót bénázott Marco Rubio is, aki szerint A Birodalom visszavágban robbantották fel a lázadók a Halálcsillagot. A rajongók az efféle részletekre nagyon odafigyelnek, persze nem szimplán ezen bakik miatt nem Cruz vagy Rubio az amerikai elnök.

Használhat-e mindez Orbánnak?

Nyilvánvalóan sokan felismerték a Csillagok háborúja-utalást Orbán beszédében, de kérdéses, hogy hány fiatalhoz juthatott el például az, amit ma mondott. Annyiban mindenesetre biztosan hasznos volt az utalás, hogy világosan közölte, a Fideszt az Erő világos oldalára, tehát a jók közé sorolja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »