Mi van Trumpnak az iráni ’atomfegyverekről” hangoztatott alaptalan állításai mögött

Mi van Trumpnak az iráni ’atomfegyverekről” hangoztatott alaptalan állításai mögött

SPUTNIK NEWS

/Egy briliáns iráni politikai elemző az alakuló USA-Izrael-Szaúd-Arábia tengelyről/  

Egy iráni elemző mondta el a Sputnik News-nak, hogy mi áll az amerikai elnök ilyenfajta állításai mögött.

Múlt hétfőn Trump kijelentette, hogy „Iránnak márpedig sohasem lesznek atomfegyverei.”

Az egy nappal azután volt, hogy a szaúdi fővárosban kijelentette, Irán támogatja a terroristákat, a miliciákat és szélsőséges csoportokat, amelyek pusztulást és káoszt okoznak szerte a Közel-Keleten.

Teherán ezt Trump „Iránfóbiájának” nevezte és azzal vádolta az amerikai vezetőt, hogy alaptalan vádakat ismételt Iránnal kapcsolatban.

Hírdetés

Ali Reza Rezahah, az iráni elemző elmondta, hogy az Iránfóbia valódi célja rávenni a térség más országait, vásároljanak több fegyvert.

Hozzátette, Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási vezetője már korábban vallási tilalmat, fatvát mondott az atomfegyverek raktározására és használatára. Azt pedig nem lehet megszegni a síita országban.

Donald Trump szövegein viszont csámcsoghat a fősodratú média, mondta és szavai nagyon tetszenek az izraeli miniszterelnöknek.

Hozzátette: ugyanakkor Izrael terrorállam. Szaúd-Arábia pedig a szélsőségesség és vallási ideológia keresztapja  olyan csoportok esetében, mint az Iszlám Állam, az al-Nuszra Front és az al-Kaida. Azt is elmondta, az USA olyan ország, amely profitál a terrorizmusból.

E három ország, az USA, Izrael és Szaúd-Arábia háromoldalú szövetséget akar létrehozni azért, hogy a biztonságot ne csak a térségben , de az egész világon megzavarja. Márpedig ehhez egyesítő ideológiára van szükségük és ez az „Iránfóbia”, azaz az Irán-gyűlölet.

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »