Mikor lép a színre párt, amely nem a pénzimpériumot akarja kiszolgálni?

Zseniálisan beszélt ma Brüsszelben OV, csak éppen a Kárpát-medencei belpolitikában vannak gondok. Nem a CEU – mert az egy pótcselekvés – hiszen már régen ki kellett volna tenni a szűrét annak a hazaáruló bandának, akiket Prágában sem tűrtek el. Én nem azt kifogásolom a kormány munkájában amit megcsináltak, hanem azt amit megígértek, de nem tettek meg. Felsorolhatnám, de minek. Azzal nem változik meg semmi, pedig a jó irányú változás szükségességét szerintem mindenki érzi hazánkban! Ehhez kellene végre visszaépíteni a nemzet – értékrend alapú – szervezettségét, illetve a legfontosabb sorskérdéseink terveit.

Mikor lép a színre az a párt, amely nem a pénzimpériumot akarja – akár bal-, akár jobboldalról és nemzeti színű szövegek fedésében – tökéletesen kiszolgálni? E kérdés a Magyar Nemzet hasábjain jelent meg két hete, s megérkeztek hozzám az alábbi válaszok!

Választ azok a nemzeti elkötelezettségű értelmiségiek fogják megadni, akik a cikk megjelenését követően jelezték felém, hogy rövidesen megteszik amit megkövetel a haza, s megalakítják az előző fejtegetésben körülírt pártot. Sőt azt is jelezték felém, hogy nem zavarja őket az a tény, hogy a pártok rájuk fognak majd rontani, megvádolják őket hatalomvággyal és a fellépésüket a velük szemben álló pártok manipulációjának fogják tartan, mert ők hajlandók akár meghalni is a hazáért, amit az eddigi politikai elitről nem lehet feltételezni sem. Tisztában vannak azzal is, hogy elmúlt évtizedek sugalt tehetetlensége verte a nép fejébe, hogy nem megérdemelt fizetésünk van, hanem jóindulatból adott kegydíjunk. Ám e közben nehezen vette észre a magyarság nagy része, hogy az állam nem az igazságot, az értékteremtő munkát, a közjót szolgáltatja nekünk, hanem helyette inkább a bankárkasztot, a divatos tőkevonzást és a környező országokkal való elvtelen kompromisszumokat helyezi előtérbe. Ezen elvtelen gyakorlat helyett pedig vissza kellene adni a népnek azt a mintát, amit bátran követhet! Azt a mintát, ami az elveszített hitét, erkölcseit, becsületét és tartását vissza adja. Ám ehhez a leki és tudati összetartozás érzését kell felébreszteni!

A megújulást magunkban kell keresni, hogy eljussunk ezekhez az alapokhoz, s azzal a megbízott idegenek és labancok hatalomvágya helyett a közjót szolgáló, s nemzetpolitikát folytató elit kerüljön helyzetbe! A labancok ugyanis nemcsak becsapták a magyarságot, de lenyúlták a nemzeti közvagyont (föld, víz, levegő, ásványkincsek, stb.) a privatizálással, s azok így, a közjó ellen fordulhatnak már magánvagyonként. Sőt még az egészségvagyon, a lelki, a szellemi, az erkölcsi megújhodást is megakadályozzák, mert önző érdekeik ezt kívánják! Pedig a történelmünkben az igazán súlyos kifosztás nem is elsősorban akkor zajlott le, mikor a rajtunk élősködő megszállók rendes körülmények között fosztogattak minket, hanem amikor birodalom-váltások mentek végbe. Pl. a török kiűzése után nagyobb lett a vagyonvesztés, mint a 150 évnyi hódoltság idején.

A „levantei eredetű” kereskedő és pénz-kapitalizmus, illetve a “jó liberalizmus” felvilágosodását kihasználó jakobinus forradalmárság teljesen egygyökerű, a Trockijt pénzzel támogató bankárkaszt pártos és bolsevista rendszerével, sőt teljesen azonos a neoliberális lobbista erőknek a világméretű rémuralmával is. Ezek a történelemkönyvekből pozitívnak ismert izmusok, és azok rendszerei sajnos, csupán különböző megjelenési formái a sok ezer éves pénzdiktatúrának. A látszólag “fejlődést” mutató rendszerek azonban igen régóta azonos logika mentén működnek, s az erkölcs és a tisztesség helyett a rejtőzködő profitszerzők gatlástalansága uralja a terepet. A török hódoltság korában a legkeresztényibb francia udvar látta el ágyúkkal és ismeretekkel a hazánkat legázoló Oszmán Birodalom hadait, ahogy a keresztény Velence hajósai szállították át a muszlim hadakat a tengeren, természetesen jó pénzért. Mi pedig ezeket védtük a vérünk hullatásával, hazánk és legjobbjaink feláldozásával. Ők pedig kerestek ezen, majd a szakrális társadalmunk szétroncsolása végett, belehajszoltak minket az első és második világháborúba. Ennek jutalma lett a Trianonban való csonkítás, s az azt is túlszárnyaló Párizsi béke, ami a legaljasabb diktátum a világon. A bolsevista despotizmus 1956 után felszámoltatta az önellátásra képes magyar paraszti társadalmat, s Kádár János személyesen engedélyezte a adósságcsapdát.

1988 tavaszán az előző rendszer parlamentje ellenszavazat nélkül elfogadta azt a társasági törvényt, amely lehetővé tette a pénz-kapitatlizmus bevezetését, s erre csak úgy kerülhetett sor, ha a pénzhatalmi alkuk már végleg eldőltek akkorra!

Azóta a bérből és fizetésből élők reálbéreinek éves növekedési üteme mindössze 0,7 % volt, viszont a multinacionális tőkéseknek a profitjainak éves növekedési üteme meghaladta a 23%-ot. Ez lenne az igazságos és demokratikus állam?

Hírdetés

A tucatnyi multinacionális óriáscég lokális telephelyeinek hálózata tehát hazánk. Ők fizetik az összes bér kb. 15%-át, az összes tőkétől elvont adónak 35%-át, ám a profitnak, több mint 90%-át szivattyúzza ki az országból. Mindennek részben a jogfolytonosság hiánya és részben ez a torz tőkehelyzet, a folyamatos válságok a legfőbb okai. Ezért van lepusztulóban az ország, s az ősi tudás eltűnik ugyan, de az oligarchák egyre gazdagabbak lesznek. Folyamatosan kifoszt minket a nyugat, és nem fizeti meg az újratermelés költségeit, mert még az államunk sem kényszeríti erre. Az a helyzet sajnos, hogy 20 évvel ezelőtt a közvagyon és a követelések volumene nagyjából azonos volt, ma a magyar államháztartással szembeni követelések állománya már hétszer (!) akkora, mint az állam összes vagyona. Ám ennek ellenére emeljük fel a fejünket, mert a szakrális mély-szerkezetében még mindig ép nemzetünk képes less megmutatni az egyedüli kiutat a többi államnak! A nemzet, egyelőre kevés számú tagjai lassan megértik, hogy a magyarságnak kötelezettsége nemzetté emelkedni, s utat mutatni.

Ők azt is látják, mint a nép egyszerű fiai – hogy az állam, vagy inkább vezetőinek nagylelkű pillanataiban – ajándékba kapják a több bért, a kisebb rezsit, az ingyen utazást, a jobb munkakörülményeket, a színvonalasabb ellátást, a fél fokkal emberibb életet. Ám ezek bármikor vissza is vehetők, mert a hazánk valójában gyarmat. El is várják az éppen hatalmon lévők, hogy rebegjünk hálaimákat ezekért a bankárkaszthoz, EU-hoz, multikhoz. Sőt azért is mert a tőke méltóztat néha munkahelyeket teremteni, amiért persze kizsarolja, hogy ne kelljen nekik rendes adót fizetniük. A bolsevik korszak arra tanított bennünket, hogy ha kiállunk magunkért, akkor akasztófát kapunk. A mai rablókapitalizmus pedig arra tanít, hogy a Nemzet és szolidaritás felesleges, s nem lesz elszámoltatás soha, sem több sávos adórendszer, s így nem vezetik be az arányos közteherviselést. A politikai színházban bevált ’ostromlott erőd’ pszichózisát kihasználva, most mutat fel kemény kezet a hatalom a “migráns megszállókkal” szemben, de a korrupcióval már nem képes foglalkozni, mert akkor a saját farkába harapna bele. E közben a hatalomra éhes pártok egyre vadabbul dobálják a fekáliát egymásra, s így nem tiszta fejjel keresik a kiegyezést az ország érdekében, hanem csak a saját érdekcsoportjainak akarnak megfelelni. Ezt kell végre átlépni tudatilag egy nemzeti Minta-pártnak, melynek tagjai legyűrik majd önmagukban az EGO-t, mert ha nem: el fogunk tünni a globalizmusban! A visszajelzések alapján elpárolgott a kishitűségem, bizonytalanságom, amit a fenti, a Magyar Nemzetben 2017. április 3-án megjelent írásomból még kiolvashattak a tisztelt olvasók. Az egyik jelentkező kész nemzetépítési programot küldött el részemre, a másik gazdasági tervdokumentációt, a harmadik értekezést az alkotmányosság helyreállításának menetrendjéről, a negyedik a párt felépítésének a strukturális kidolgozását, a sokadik pedig párt név ajánlatokat, önkéntes munkáról szóló nyilatkozatot, stb. stb. Volt még közöttük orvos, aki az egészségügy reformját vállalta kidolgozni, közgazdász a tisztességes elosztásnak a filozófiai alapjait elemezte és fel sem tudom sorolni, hogy milyen sok értékes javaslat érkezett. Zárásként csak egy tőlük kapott, hatásos, mély igazságot tartalmazó motto:

A pártpolitikus célja: a saját újraválasztatása, vagyis a hatalom megőrzése.

A valódi nemzetpolitikus célja: a közjó, vagyis a nemzet jövőjének szolgálata!

Lesz-e nekünk olyan pártunk, amely a hatalmat nem magának akarja megszerezni, hanem a Nemzetnek szeretné végre visszaadni? Nincs sok idő a válaszra.

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Hírek, Jegyzet, Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »